Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Az udvarhelyi vár a középkori város északi felében, a Nagy-Küküllő bal partjának teraszára épült. A Székelytámadt néven is emlegetett erődítmény a helyi névhasználatban és a történetírásban Csonkavárként is ismert. Az 1711-ben megkötött szatmári békét követően falait részben visszabontották, innen ered ez utóbbi megnevezés. A hét szék székelysége, amely nem tűrte el, hogy valamely más hatalom a Székelyföldön várat emeljen, panaszlevéllel fordult II. Ulászló királyhoz a Báthory István által elkövetett ezen jogsértés ügyében. A 15. század végén épített vár képét nem ismerjük. Az újkori vár építése 1562-ben kezdődött, az ugyanabban az évben lezajlott székely felkelést követő megtorló intézkedésként. Az építtető, János Zsigmond fejedelem, az új erődítmény és kapitánya segítségével az udvarhelyszéki székelyeket kívánta ellenőrizni.
A 15. század végén épített vár képét nem ismerjük, a régészeti feltárások során azonban a Hajdú-bástya északi oldalán egy ívelt falszakaszra figyeltek fel a kutatók, amely a torony testébe van építve.
Értelmezésük alapján ez egy korábbi, valószínűleg a Báthory-féle építkezésekből származó hengeres torony maradványa, amely így a 15. század végi vár egyetlen fizikai nyoma lehetne.
Bizonyára ugyancsak ebből a korból származik a későbbi vár esetében is megőrzött, négyzethez közelítő alaprajzi elrendezés.
A befejezetlen vár valószínűleg nem töltött be semmiféle védelmi szerepet az 1493-1561 közötti időszakban.
A 15. század vége fele a területén domonkos kolostor létesült.
Ahogyan azt már a felvezetőnkben röviden említettük, az újkori vár építése 1562-ben kezdődött. Az építtető, János Zsigmond fejedelem az új erődítmény és kapitánya segítségével az udvarhelyszéki székelyeket kívánta ellenőrizni.
Hasonló céllal, a háromszéki székelyek ellenőrzése végett emeltette ugyanabban az évben a várhegyi várat, amely napjainkban Lécfalva településhez tartozik.
1621-ben a fejedelem Kornis Ferenc udvarhelyszéki főkirálybírónak zálogosította el a várat, aki már előzőleg felvállalta annak renoválását. Már 1620-ban felmérette az erődítményt, állapotának rögzítése és a szükséges munkálatok megjelölése végett.
II. Rákóczi György1657-ben Udvarhely várát tartozékaival együtt Kemény Boldizsár özvegyének, Bornemissza Zsuzsannának zálogosította el 5 ezer forintért. 1661. október 14-én érkezett a török sereg a várhoz, melyről Evlija Cselebi az alábbit írja:
„…építője Hel bán Porán – kitalált, értelmetlen név –, Szulejmán khán idejében Kodsa Bethlen Gábor a székelyektől ezt elfogadván, a szászmagyaroknak ajándékozta… Mikor azelőtt az iszlám sereg a Tisza partjához ment, akkor a tatár sereg egész eddig a helyig eljött és mivel sem szásznép – szerb – nem sok, sem kevés erről nem tudott, e várnak külvárosi lakóit mind otthon találta, s anélkül, hogy egy lélek is megszabadult volna, valamennyit elfogta…”.
Ezután a tatárok a várost felgyújtották. A dokumentumok tanúsága szerint:
„…erre a várból minden ember kiment s a tatárok azokat, kik kezüket ellenük emelték, karddal levagdalták, a megmaradottak pedig fogságba jutottak. Mikor ezért mi a várhoz érkeztünk, azt elpusztulva találtuk…”.
A várat ezután ismét felépítették, és 1663-ban Szentpáli János szerezte meg, majd ismét fejedelmi birtok lett.
Kiss Gábor, az Erdélyi várak, várkastélyok című könyv szerzője tud arról, hogy II. Rákóczi Ferenc szabadságharca alatt, 1704-ben Richter császári várparancsnoktól Guthi István kuruc vezér foglalta el, akitől báró Tiege császári tábornok vette vissza, tőle pedig Pekri Lőrinc, és hogy többé a császáriak ne használhassák, a székelyekkel leromboltatta.
A várat ettől fogva nevezik Csonkavárnak.
A romos várat 1852-ben vette meg a város a gróf Kornis családtól. Falai között a magyar állam 1893-ban felépítette a főreáliskolát.
A vár falainak egy része, nyugati és északi rondellája, az északnyugati, északkeleti és délkeleti bástyájának maradványai részben még ma is láthatók.
Az újabb kutatások azt feltételezik, hogy a fejedelemség kori várat Udvarhely római castruma helyére építették. Az utóbbinak a falait, minthogy azok pont a védőárok vonalára estek, az árok ásásakor távolíthatták el.
Ugyanezt a helyszínt választották a középkorban egy Árpád-kori királyi kúria, utóbb pedig a domonkos kolostor számára is.
Az egykori erődítményből tehát csak a hozzávetőlegesen négyzet alaprajzú – 105 x 120 méter – védőöv maradt fenn többé-kevésbé, melynek sarkain egy-egy bástya vagy ágyútorony emelkedik.
Falait folyami kőből építették, egyedül a bástyák, illetve tornyok csúcsait hangsúlyozták kváderekkel.
A falak közvetlen szomszédságába épített házak miatt a vár délkeleti és északnyugati oldala hozzáférhetetlen, az említett házak gazdasági épületei nagyrészt takarják a várfalakat.
P. Kovács Klára közléséből az is kiderül, hogy a vár főbejárata a délnyugati oldalon nyílt, a nyugati bástya (Bánffy-bástya) és a közelében levő, hengeres torony által közrefogott szakaszon.
A keskeny bejáratnál két kapu helyezkedett el, amelyeket egy emelőhídon keresztül lehetett megközelíteni. Az eredeti várkaput utólag felszámolták, a délnyugati várfalszakaszt megbontották, így biztosítva az iskola kényelmes megközelítését.
A vár tornyainak és bástyáinak elnevezése a bejárattól indulva és az óra járásával ellentétes irányba haladva a következő: Fóris, Hajdú, Telegdy és Bánffy.
A Fóris-bástya a védőöv déli sarkában helyezkedik el, sokszögű alaprajzon emelkedik, udvar felőli oldala valószínűleg teljesen nyitott volt.
Tulajdonképpen egy ágyútoronyról van szó, amelyet egykor gerendafödémek tagoltak három szintre.
A Fóris-bástya valószínűleg a szomszédos Hajdú-bástya architektúráját ismételte kisebb léptékben. Ez utóbbi is tehát hasonlóképpen egy sokszögű ágyútorony.
A várudvar felőli oldala szintén nyitott volt, a három szintjét elhatároló gerendafödémek mára elpusztultak. Az alsó szinten a kutatók több mint 4 méter vastag lőrésfolyosót tártak fel, amely egy földdel töltött falszoros, és a külső falon keresztül vezetett a szabadba.
A háromszög alaprajzú Telegdy-bástya a várfal északi sarkán emelkedik, bástyafülei ívelt kiképzésűek.
A bástya nyugati fülén egykor emléktábla állt, amelyből napjainkra csak három, igen kopott felületű kőlap maradt fenn.
A felirat latin szövegét a korábbi leírások őrizték meg számunkra. Ez egy felhívást tartalmazott, amely átvitt értelemben hűségre intette a székelységet János Zsigmond, Magyarország választott királya iránt:
Magyar, bárki légy, aki választott királyod e címerét látod / Vidultan adj hálát Istennek hazádért! / Miért kalandozol idegen föld határain, / Midőn közötted van az, amit annyi véred omlásával keresel? / Mert, hogy milyen káros idegen fejedelem hatalma, / A téged sújtott csapásokból megtanulhattad. / Hajtsd meg térded Urad előtt, élj sorsod szerencséjével, / Ha felszikkad a vér – ismét száraz lesz a haza földje!
A fent említett szerző munkájából még azt is megtudjuk, hogy eredetileg János Zsigmond kőbe vésett címere állt a feliratos tábla fölött.
Amint azt elnevezése is sugallja, a bástyát Telegdy Mihály kapitánysága idejében emelték, valamikor 1567–1570 között.
Az erődöv nyugati sarkán helyezkedik el, az előbbinél jóval kisebb Bánffy-bástya. Homlokzatain napjainkban nem látható egyetlen lőrés sem, ami bizonyára egy utólagos átalakításnak, beavatkozásnak tudható be. A bástyát 1566 körül építhették.
Az 1620–1625 között végzett Kornis-féle helyreállítások alkalmával az árkádos folyosót részben lezárták, és három újabb szobát alakítottak ki benne.
Orbán Balázs a 19. század közepe táján még reneszánsz építészeti részleteket figyelhetett meg a belső vár északnyugati szárnyában.
Elrettentésre, megtorlásra és alázat kényszerítésére épült védvár kalandos múltja visszaköszön mai időnkre is. Míg Erdély további három konventje megmaradt, Székelyföld egyetlen kolduló rendi domonkos kolostorát a reformáció beköszöntével átalakították az egyház rendi kapcsolatainak megszüntetése céljából. Erről már a 16. századi emlékirataiban is említést tesz a marosvásárhelyi Nagy Szabó Ferenc.
A lapályra épített erődítés a város fejlődésével teljesen belesimult a városszövetbe, közvetlen a kőfalaira épültek idővel a házak. A belső várudvarba 1891-ben beerőszakolt főreáliskola építése óta komoly és átfogó régészeti és művészettörténeti kutatás nem történt.
Az A kategóriás műemlék részleges helyreállítása 2019-ben egy uniós pályázat megnyerésével indult. A többszöri egyeztetések után elkezdődött gyors tervezési fázist követően kiírt kivitelezési szerződésekkel beindultak a rehabilitációs és feltárási munkálatok. Mivel a pénzügyi határidő betartása érdekében a többfunkciós hasznosításra szánt és kulturális központtá avanzsáló vár kivitelezése nagyobb léptékben haladt, mint a régészeti kutatás, ún. patthelyzet alakult ki.
Nyakas székely beruházók évszázados sérelmei talán elsimulnak, és megtalálják ugyanazon léptékű munkamenetük szinkronütemét. Erre most nagy szükség van, hiszen a felújított sarokbástyára visszakerülhet megújított állapotban a székelységet, János Zsigmond fejedelmet és a hajdani újjáépítő Kornis Ferencet hirdető, mára már elvásott négyes kőcímer.
* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész a saját munkájából és gyűjteményéből juttatta el a szerzőnek.