Ágica, a mosolygó „harcos”

Mezőbánd egyik félreeső tanyáján jártunk. Nem véletlenül vetődtünk arra, hanem egy megrázó, mégis derűlátó történet híre vitt oda. Nagy Ágicát látogattuk meg, aki a ház tövében, egy nagy fa árnyékában, hintapadon ülve, szülei és nővére társaságában várt ránk. Kedvesen mosolygott, szívesen beszélgetett, pedig megpróbáltatások sorát élte át az elmúlt esztendőben. 

A diagnózis: csontrák 

Ezelőtt egy évvel derült ki, hogy gond van a 13 éves Ágica lábával. 

– Erősen fájt a lábam. Olyan volt, mintha nagy izomlázam lenne. Nem is tudtam meghatározni pontosan, hogy a combcsontom fáj vagy az izmom. Nyugalmi állapotban és menés közben is, mindig fájt. Tornaórán is nagyon nagy fájdalmaim voltak – kezdte történetét Ágica.

Az édesanyja felidézi, hogy a tornatanárnő szólt, igazolás kellene, ha a kislány nem tud tornászni. – Nem kértünk igazolást, mert közeledett a vakáció. Igazolás hiányában muszáj volt tornásszon, s a tornaórán le-esett. Aztán a lába kezdett dagadni, s orvoshoz vittük – meséli az édesanya. 

– Beküldtek Vásárhelyre, mert az orvos javasolta, hogy ne hanyagoljuk el a kislány lábát, mert „komoly” a dolog. Elmentünk az orvoshoz, tomográfiai vizsgálatot végeztek, s befektették a kórházba. Megvágták a lábát, a dagadt részből mintát küldtek Kolozsvárra. Három nap múlva csengettek, hogy vigyük fel a kislányt Kolozsvárra, mert nagy baj van a lábával. Négy napra rá közölték, hogy csontrákja van, a legveszélyesebb, ami csak létezik. Mondták, ha beleegyezünk a kezelésbe, írjuk alá a papírt, mert sok minden megtörténhet kezelés közben. Megkérdeztem, mi történik, ha nem egyezünk bele? Azt felelték, rövid időn belehal a lányunk. Az efféle betegségben százból ötven biztosan meghal, mondta a doktornő, s hozzátette, reméljük, Ágica nem lesz köztük. Aláírtuk a papírt.  Három hónapon át tartott a kemoterápiás kezelés. Utána kijelentették, nem ért semmit. Kiderült, hogy a tüdőn is áttét van. Nem volt más választás, amputálni kellett Ágica jobb lábát, így esélyt láttak arra, hogy sikerrel kezelik a tüdejét. Az amputáció nagyon nagy sokk volt. Utána kilenc hónapig volt kórházban. Erős „kemót” kapott, csak a kezelési szünetekben jöhetett haza egy-egy hétre. Aztán vissza kellett menni a következő kezelésre, az édesanyja vele volt végig. Legutóbb, amikor „átvilágították”, azt mondták az orvosok, hogy a tüdejéről eltűnt a daganat. Kapott még nyolc sugárkezelést, hogy a daganat ki ne újuljon. Mindegyre kell járni ellenőrzésre, mert kezelés után gondok adódtak a szívével is. Legyengült. Egy hónap múlva ismét be kell feküdnie a kórházba, a szívesekhez, Kolozsvárra – mesélte el Nagy András, a lány édesapja. 

Tavaly még fára mászott 

Ágica jobb lábát csípőből távolították el, ami gyökeresen megváltoztatta eddigi életét és életvitelét. A ház körül mankóval jár, mert a protézis, amit kapott, derékban szorossá vált. 

– Reméljük, hogy Ágica sorsa jobbra fordul. Minden hónapban megvizsgálják az állapotát, bízunk benne, hogy meggyógyul – mondja az édesapa.

Mitől kap csontrákot egy 13 éves kislány? Nehéz erre választ adni. 

Statisztikák szerint az elsődleges típusú, azaz nem áttétként létrejövő csontdaganatok a lakosság viszonylag kis százalékát érintik.

 Az elsődleges csontdaganatok főként serdülőknél, fiataloknál, 10-20 éves korban jelentkeznek. Rengeteg kutatás van, amelyben azt vizsgálják, hogy miért pont ekkor jelentkezik a betegség, de sajnos egyelőre nincs válasz, csak hipotézisek. 

– Lehet, hogy megütötte a térdét – mondja az édesanya, de az édesapa állítja, az orvosok sem tudják a választ, csak annyit mondtak, hogy nagyon rövid idő alatt alakult ki a daganat.

– Tavaly, amikor a meggy kezdett rózsaszín lenni, Ágica felmászott a fára, s rá egy hónapra már a kórházban volt. Hetedikes volt. A nyolcadikot a kolozsvári kórházban végezte el, ott tanították. Nem tudjuk, hogy lesz a kilencedik osztállyal. Beírattuk a mezőbándi iskolába, de még nem tudjuk, el tud-e menni iskolába. Nehéz neki, mert nehézkes a mozgása. Megoldást kell találnunk, esetleg tanári segítséggel itthon tanul. A gyermekvédelemnél tavaly felvetették, hogy ha akarjuk, itthon is taníthatják, de akkor nem kellett, mert a kórházban megoldották a tanítást – meséli az apa. 

Ágica a megpróbáltatások ellenére is vállalta a konfirmációi felkészítőt, és a közelmúltban konfirmált. 

Nem számítottak arra, hogy ennyien melléjük állnak

A lelki és testi megrázkódtatás mellett a családnak az anyagi terhekkel is szembe kellett nézni. A betegség mindig kiadással jár, még akkor is, ha a kezelési költségeket az egészségügyi pénztár állja. Óhatatlanul feltevődik a kérdés: hogyan sikerült megbirkózni az anyagi terhekkel? 

– Nagyon sokan és sokat segítettek. A bándiak az egyházban gyűjtöttek, a szomszéd falvak, Mezőmadaras, Mezőbergenye egyházközségei is. Nagyon köszönjük, hogy mellénk álltak. Ha nem segítettek volna, nem tudtuk volna állni a költségeket. Kocsit kellett fogadni és fizetni minden egyes utazáskor, az élelmet meg kellett vásárolni, mert a kislány kórházi koszttal nem bírta volna ki a kezeléseket. A feleségem megvett mindent, amit Ágica kívánt, mert azt mondták, jól kell táplálkoznia ahhoz, hogy megerősödjön. Sokat segített a kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület, valamint Ferencz Zsolt és Varga Mihály Márton kolozsvári rádiósok, akik gyalog zarándokoltak a csíksomlyói búcsúra, hogy pénzt gyűjtsenek egy fürdőszoba kialakítására. Egy másik személy 4 ezer lejt ajánlott fel. Sokat költöttünk, mert egy kilométerről kellett a házig felvezetni a vizet, ugyanis nem volt vizünk. Az a baj, hogy most is csak éjjel jön fel a víz hozzánk. Nincs nyomás, mert sok a fogyasztó, s mi magasan lakunk. Vásároltam egy víztartályt, hogy éjszaka töltsük fel, hogy hidroforral felnyomhassuk a vizet a fürdőbe. Bár felszereltük a fürdőszobát, most is az aragázon felmelegített vizet használhatjuk, így fürdeti Ágicát az édesanyja.

 Most kazánt szeretnénk beszereltetni, hogy legyen meleg vizünk. Erre is kapunk támogatást, egy aradi alapítvány gyűjtött Ágicának. A víz kérdése is megoldódik, hiszen a polgármesteri hivatal ígéretet tett, hogy egy nagyobb tartályt helyeznek üzembe, amivel Száltelekről a vízellátást biztosítják, s akkor hozzánk is eljut a víz. Nem számítottunk arra, hogy ennyien mellénk állnak a bajban. A polgármester, az alpolgármester, mindenki, aki csak tehette, együttéreztek velünk – összegzett az édesapa, aki a könnyeivel küzdött, miközben mesélt. Az apa hajnali 4 órakor indul a tanyáról, ő takarítja a polgármesteri hivatal irodáit. Bevallása szerint nagyon megértő a polgármester és az alpolgármester, beleegyeztek a módosított munkaprogramba, hogy délelőtt otthon lehessen.

 Az édesanya, Erika is közbeszól: – Nekem is nehéz volt, mert nem hittem, hogy csípőből vágják le a lábát. Úgy gondoltam, térd fölött amputálják, s a comb egy része megmarad. Amikor kihozták a műtőből, kitakartam, s láttam, milyen drasztikus a csonkítás. Az orvos azt mondta, azért vágott ennyit, hogy egy-két év múlva nehogy ismét vágni kelljen. 

Ágicának jelenleg nincs fájdalma. Óriási dolog, hogy ma már az udvaron ülhet. Mankókkal, segítséggel, erőfeszítéssel és óriási akaraterővel sikerül a helyváltoztatás. 

– Nagyon sokat jelentett nekem, hogy éreztem, mellettem állnak, imádkoznak értem a szüleim, a testvérem, az osztálytársaim, akik az osztályfőnökömmel meg is látogattak. 

Remélhetőleg újabb nehéz terápia nem lesz szükséges, s Ágicának csak az új élet jelent kihívást.