2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem volt éppen barátságosnak mondható a szombat délután, amikor a marosvásárhelyi Máltai Segélyszolgálat a szokásos háromméteres átmérőjű adventi koszorú megfonására hívta meg a város lakóit.

Fotó: Mózes Edith


Nem volt éppen barátságosnak mondható a szombat délután, amikor a marosvásárhelyi Máltai Segélyszolgálat a szokásos háromméteres átmérőjű adventi koszorú megfonására hívta meg a város lakóit. Az esemény alatt végig hideg, november végi eső hullt sűrűn, mégis elég sokan összegyűltek a Deus Providebit Ház udvarán.

Tulit Viktória, a Máltai Segélyszolgálat marosvásárhelyi vezetője a Népújság kérdésére elmondta: – Az ötlet onnan származik, hogy advent idején mindenki imádkozik, várja Jézus születését. Ezért gondoltuk, tegyük ezt közösen. A szervezet Berek utca 1. szám alatti székhelyén már több mint tíz éve készítjük az adventi koszorúkat, amelyekből sokat viszünk olyan idős embereknek, akik nem nagyon tudnak már kijárni. A székházban mindig belefontuk az imákat az adventi koszorúkba, és azt gondoltuk, mi lenne, ha egy nagy koszorút készítenénk, amihez a városból bárki eljöhet, és egy imát, egy könyörgést belefonhat, és az az adventi koszorú az egész városé lenne.

– Zuhog az eső, mégis elég sokan eljöttek.

– Éppen az előbb mondtam valakinek, hogy úgy látszik, a Jóisten próbára akar minket tenni: adok egy kis esőt, lássam, kik jönnek el? Nagyon örülök, hogy sokan eljöttek, és gyermekek is vannak itt.

A Marosvásárhelyi 7-es Számú Általános Iskola első osztályosai is itt vannak a tanító nénivel, és mindegyikük verssel készült az eseményre. Ebbe az osztályba járunk mi is kézimunkaórákra, tanítjuk a gyerekeket kézimunkázni.

Az imákat, kéréseket a marosjárai Palkó Ágoston plébános, a máltaiak lelki vezetője hallgatta meg, és ő mondott áldást a megjelentekre és az adventi koszorúra. Palkó Ágoston tartja a hittanórákat a hidegvölgyi gyerekeknek is.

A koszorúba általában fiatalok szokták belefonni a jelenlevők kéréseit, szombaton azonban Tulit Viktóriára és Papp Barnára hárult a feladat, mert a máltai fiatalok nagy része elment Magyarországra vagy még távolabbra, Nyugat-Európába dolgozni.

Tulit Viktória azt is elmondta, hogy készülnek a karácsony estére, akkor töltött káposztát szoktak osztani a szegényeknek. A székházban körülbelül hatszáz-nyolcszáz tölteléket készítenek, mellé tesznek kenyeret, kalácsot és egy kis édességet is.

Kenyeret azonban nemcsak karácsonykor, hanem egész évben adnak a rászorulóknak.

Az idén is huszonhat embernek tudták egész évben biztosítani a kenyeret. Főleg kisnyugdíjas, idős embereket támogatnak.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató