Kampányidőkben a politikusok hajlamosak olyan dolgokat is szemrebbenés nélkül ígérni, amikről maguk is tudják, hogy semmi esély annak megvalósítására. Minap a kormányfő az államadósság kérdésével járt így, amiről azt jelentette ki, hogy az év végére ezt le fogják szorítani a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 48-49 százalékára, a jelenlegi 52-ről. Ez legfeljebb úgy lehet, ha a kabinet beruházási tervei között egy pénznyomda beszerzése is szerepel, mert az idei adatok szerint minden eddiginél gyorsabb iramban adósodik el az ország.
Magának az adósságnak a kérdése azért került újabban terítékre, mert túllépte a GDP felét, ami a felületesebb elemzők és a politikusok szemében egy pszichológiai küszöb. Ha ez a mutató túllépi a 60 százalékot, akkor a brüsszeli fejesek is büntetőintézkedéseket léptethetnek életbe az adott tagállammal szemben. Így az államadóssággal kapcsolatos nyilatkozatok rendszerint azt sugallják, hogy amíg nem éri el a 60 százalékot, addig nincs nagy baj, és általában, mint most a kormányfő is tette az adott nyilatkozatában, az elődökre kenik az eladósodás növekedése miatti felelősséget. Az épp soros koalíciós partnerfőnökön ugye nem illik elverni a port. És azt beismerni még rosszabbul festene, hogy a mostani kormány gyorsabb iramban veszi fel a hiteleket, mint bármelyik elődje, ezért is röhejes – finoman fogalmazva – az adósság év végi csökkentésére vonatkozó ígéret.
De arról most sem esett szó, és általában a politikusok kerülik is ezt a kérdést, mint ördög a tömjénfüstöt, hogy mibe kerül ez az adósság az adófizetőknek. Mert lehet, hogy uniós statisztikai összevetésben az 52 százalékos GDP-arányos államadósság nem nagy, de az ezután fizetendő hitelkamatok mértékét tekintve úgy verjük kenterbe a teljes uniós mezőnyt, hogy szem nem marad szárazon. Tavaly például ez után a nem nagy államadósság után a GDP értékének 1,9 százalékát fizette ki kamatként a haza. Ez több volt, mint az egy háborútól pár száz kilométerre levő NATO-tagállamként a teljes védelmi költségvetés. És több, mint az év során a teljes cégszférától begyűjtött társasági adó mértéke, ami a GDP 1,8 százalékát tette ki. És a kamatterhek a politikusok által előszeretettel és gyakran emlegetett gazdasági bővülésnél jóval magasabb iramban emelkednek. Nem véletlenül, hiszen, ha a bankárok látják, hogy van egy boldog ország, amelyik úgy költekezik, mintha nem lenne holnap, és a kormányainak esze ágában nincs gatyába rázni az ezer sebből vérző államháztartását, akkor nyugodtan kérhetnek magas kamatokat, mert úgyis tudják, hogy a regáti szakik holnap is jönnek kölcsönért, meg jövő hónapban is. Kicsit arrébb már nem olyan biztos, mert ha az uniós választások után esetleg összeáll egy olyan brüsszeli vezetés, ami komolyabban veszi a pénzügyi fegyelmet, akkor lesz itt izzadás a fehér galléros körökben. De ilyen adósságspirál egyébként sem tartható fenn hosszabb távon. Ez az adósság vissza fog ütni, és fizetni nem a felelősök fognak. Ez a „kiváltság” csak az adófizetőknek jár.
