2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mint arról korábban beszámoltunk, az ország motorostalálkozóinak történelmében mindeddig az egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) motorosfesztiválját szervezte meg ez évben, június végén a Székely Motoros Összefogás.

Fotó: Veres K. Réka


Mint arról korábban beszámoltunk, az ország motorostalálkozóinak történelmében mindeddig az egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) motorosfesztiválját szervezte meg ez évben, június végén a Székely Motoros Összefogás. Az öt motorosklubból álló szervezőcsapat rendezvényére közel hétezer ember látogatott el, de a négynapos szentegyházi hétvége nem csak a buliról, pihenésről szólt. A marosvásárhelyi Auld Cut MC, a székelyudvarhelyi Independent Eagles MC, a kézdivásárhelyi Flagellum Dei MC, a kászoni KMB Motors MC, valamint a csíkszeredai Rebel Wolves MC által szervezett Székelyföldi Jótékonysági Motorostalálkozó és Rockfesztivál nevében a jótékonysági jelző nem véletlenül szerepel: az első alkalommal a tusnádfürdői árvaházat, a tavaly a szentegyházi, sérült gyerekekkel foglalkozó Szent Gellért Alapítványt, idén pedig – ígéretükhöz híven – két beteg kisgyermeket támogatott a találkozó bevételének jelentős részével a szervező csapat: összesen 15.500 lejt adtak át a gyerekek hozzátartozóinak.

Ez évben György Kincsőt és Kocsis Csilla Cecíliát részesítették támogatásban a motorosklubok. Kincső hatéves és veleszületett sóvesztő szindrómában szenved, az ő kezeléséhez 5250 lejjel járultak hozzá a találkozó szervezői. Csilla Cecília alig tíz hónapos, májdaganattal diagnosztizálták, a harmadik kemoterápiás kezelésen van túl, de igazi oroszlánként küzd a betegsége ellen – mondta Kocsis György, a kislány édesapja. Nyolc hónapos volt, amikor felfedezték a betegséget, jelenleg egy bukaresti kórház gyermek-onkológiai részlegén kezelik. A következő hetekben további kemoterápiás kezeléseken kell részt vennie, de mindenki reménykedik, hogy megmenthető a mája, és nem lesz szüksége szervátültetésre. Orvosai szerint erre megvan az esély. A kislány családjának 10.250 lejt adtak át a motorosok.

Az adományok átadására múlt hét szombatján került sor Kézdi-vásárhelyen, a szervező klubok képviselőinek, illetve a két kisgyerek hozzátartozóinak jelenlétében a Flagellum Dei MC klubházában. A klub elnöke, Rancz Dezső elmondta, az adományozás hírére a közelben lakó 73 éves, motoros, nyugdíjas bácsi is felajánlott 300 lejt, amelyet természetesen a klubok adományaihoz „csatoltak”, és azt is átadták a beteg kisgyerekek hozzátartozóinak.

Ami pedig a jövőt illeti, az említett öt motorosklub a következő évben is megszervezi Erdély egyik legnagyobb motoros rockfesztiválját, amelynek bevételéből továbbra is jelentős összeget szánnak majd adományozásra, beteg, illetve árva kisgyerekek megsegítésére.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató