Ábrahám Jakab üzenetei

Különleges műgonddal, kiemelkedő rajztehetséggel és -tudással megalkotott grafikai lapok – rajzok, metszetek – vonzzák az érdeklődőket a marosvásárhelyi Bernády Ház földszinti galériáiba.

Angyali üdvözlet

Különleges műgonddal, kiemelkedő rajztehetséggel és -tudással megalkotott grafikai lapok – rajzok, metszetek – vonzzák az érdeklődőket a marosvásárhelyi Bernády Ház földszinti galériáiba. Ábrahám Jakab hozta el képeit ifjúkori tanulmányai színhelyére, amely mostanáig valahogy kimaradt egyéni megmérettetései útvonalából. Pedig Brassó, ahol a kolozsvári egyetemi diplomavizsga után letelepedett és alkotói munkásságát kiteljesítette, nincs is nagyon messze a Bolyaiak városától, na meg szíve, nosztalgiakeltő, gazdag emléktára is vezethette volna erre korábban is, mégsem jött össze eddig a bemutatkozás. Hatvanadik életéve viszont jubileumi ranggal is emeli vásárhelyi tárlatának ázsióját. Egykori szeretett tanárai, mesterei – mindenekelőtt Bordi András, Izsák Márton és Nagy Pál – már nem láthatják, az igényesség és a művészi teljesítmény milyen magas szintjére jutott el az egykori kis csíklázárfalvi tanítvány, a múlt heti megnyitón azonban ott voltak a szakma legjobb helyi képviselői, néhányan azok közül is, akik valamikor tanították, és elégtétellel nyugtázhatták: különleges alkotó egyéniségként Ábrahám Jakab is kellő erővel és hitellel öregbíti a művészeti középiskola legendás talentumképző hírnevét. Életművét, amely a továbbiakban minden bizonnyal még számos figyelemre méltó munkával gazdagodik, pár hónapja kismonográfia teszi elérhetőbbé. Banner Zoltán művészettörténész a Pallas-Akadémia Kiadó Műterem sorozatának friss albumában elemzi a hírneves erdélyi, kolozsvári grafikai iskola e jeles reprezentánsának művészetét. A kötetbe foglaltakat a kiállításra elhozott mintegy negyven alkotásnyi válogatás meggyőzően támasztja alá. De persze a művekkel való közvetlen találkozás sokkal mélyebb és maradandóbb élménnyel örvendezteti meg a nézőket, mintha csak a műmelléklet lapjait szemlélnék. A tárlaton kialakulhat az a párbeszéd mű és befogadója, művész és közönsége között, ami a szellemi, lelki cserekapcsolat révén újabb meg újabb gondolati, érzelmi, hangulati töltettel dúsítja fel a fekete-fehér illetve színes grafikák üzenetét. És végül is ez határozza meg, kinek-kinek mi a fontos mindabból, amit a grafikus felmutat, kiben milyen húrokat pendít meg, milyen tapasztalatokat mozgósít az Ábrahám teremtette látvány, és az, ami emögött van.

A művész a grafika minden válfaját műveli, technikai, eljárásbeli változatosság is jellemzi anyagát, és ha nem is ad mindenből ízelítőt, ami az eltelt évtizedekben foglalkoztatta, válogatása tükrében átfogó képet kapunk kedvenc témáiról, azokról a sorozatairól is, amelyek meghozták számára a jól kiérdemelt elismerést. A Délibáb, a Kötések, az Ereklyék, a Forrás, az Európa elrablása csak néhány a különleges hatású, értékhordozó ciklusaiból, de ennyi is meggyőzi a szemlélőt, az identitásához, ősi népi gyökereihez, közössége hagyományaihoz kitartóan ragaszkodó művész az egyetemes sorskérdések szószólója is, mindenképpen az ember az, aki érdekes számára, olyankor is, ha csupán a vele összefüggésbe hozható tárgyakat lényegíti át művészi szimbólummá. A vásárhelyi tárlat képeinek nagyobb hányada a grafikus bibliai, kultúrtörténeti ihletettségét tanúsítja. Akárha neve is predesztinálná erre, nagy szuggesztivitással jeleníti meg az Ótestamentum világát, eseményeit, történeteit. Mózes, Noé, Jákob, Ábrahám és Izsák, József, Jób szól hozzánk a falakról. Egyik legszebb műve az Angyali üdvözlet. És elkezdte újszövetségi ciklusát is. Pietája, Máriája drámával, költészettel telten bűvöli el a tárlatlátogatót, aki azt is csalhatatlanul megérzi, hogy a művész erkölcsi erejét, humanizmussal áthatott emberi tartását is azoktól származtatja, azokhoz igazítja, akik ha úgy kellett, önmagukat is legyőzve, világmegváltó áldozathozatalra is képesek voltak. A tárlat másik rendkívüli hatású munkája, a Végtelenben is ezt sugallja. A teljes képfelületet kitöltő, féltérdre támaszkodó emberalak mintha az egész égboltot vagy magát a világegyetemet próbálná kiterjesztett karokkal fenntartani. Karjai szárnnyá, keresztté is válhatnának. A mű jelképpé nemesül, akárcsak a Délibáb, még a diktatúra utolsó időszakában született sorozat „hőse”, akinek arcát, fejét szoros lepel borítja, csupán borzongatóan kifejező szeme él önálló életet, mindazt sugallva, amit az embertelen elnyomásban éreztünk, de nem hagytak kinyilvánítani. Az igazán értékes alkotások az idő teltével sem veszítenek aktualitásukból, sőt újabb jelentésekkel, árnyalatokkal gyarapodnak. Így van ez a Délibáb figurájával is. Manapság rengeteg olyan dolog eszünkbe jut e lepelbe öltözött alak láttán, amire megrajzolásakor a grafikus talán nem is gondolt. De mi minden fordulhat meg a művész fejében, miközben vonalait felviszi a papírra vagy a lemezre!

Alkotómunkája kapcsán idézzük az említett könyvszerző, Banner Zoltán néhány gondolatát. Ez is közelebb visz e komplex művészi univerzum sajátosságaihoz: „Rajzainak egyszerre és együttesen van anatómiája és architektúrája, amihez metszeteiben egy olyan anyagszerűség társul, amely átlényegíti az élőt és élettelent, a tárgyak szilárdságát, a vizek folyékonyságát, a levegő, pára, füst illékonyságát – azaz a mikroszkopikus jelenségben is megérinti a Mindenséget. Éppen azáltal, hogy egyre közelebb hatol a részletekhez, a dolgok és a dúc textúrájához, rostjaihoz s az emberi test szerveihez, hogy a kép minden elemét tartalommal, árammal telíthesse. A jelképes értelem, a jelszerűség ily módon szinte természetszerűen születik meg. Márpedig erre a magától értetődő átminősítésre csak az a művész képes, aki egyforma biztonsággal közlekedik a földi és földöntúli, a valóságos és metafizikai térben. Aki csak akkor kezdi el a munkát a papíron vagy a lemezen, amikor tulajdonképpen már megálmodta az egészet.”