A zenében csatázó jogász (1.)

A világ nem mindig olyan, amilyennek látszik. Ez a kijelentés érvényes a tudományos és a művészi világra is. A tudósok, a zenészek is emberek – bár gyakran rendkívüliek. Éppen ez a rendkívüliség teszi érdekessé őket. Ha igazán meg akarjuk ismerni a tudományt és a művészetet, fontos, hogy a képviselőik életét is minél jobban megismerjük. Természetesen nem arról van szó, hogy egy zeneszerző zenéjét vagy egy tudós tevékenységét alávessük az életrajzi adatoknak, de a különböző élettörténetek gyakran könnyebben átérezhetővé teszik az életművet.

A zene történetét nemcsak zenészek gazdagították és gazdagítják, hanem számos olyan ember alakította ezt a világot is, akik más területeken is tevékenykedtek.

A zenetörténet kalandos regénnyé alakul, ha elég sok részletet ismerünk belőle. A „két dudás egy csárdában” jelensége gyakran elképesztő, máskor nevetséges, de olykor tragikus kalandokkal színezett. De mi történik, ha nem kettő, hanem több dudás is bekerül abba a bizonyos csárdába?

Képzeletben kanyarodjunk vissza a zenei barokk korszak közepe tájára! Az 1700-as évek környékén Lipcsében forrongani kezdett a zenei élet. Ebbe a fejlődő-változó zenei közegbe csöppent bele egy Johann Kuhnau nevű ügyvéd, aki legalább olyan jó zenész volt, mint ügyész.

Johann Kuhnau nevét nagyon kevesen ismerik, pedig a maga korában meghatározó muzsikus volt, csakhogy egy nagy DE mindent megváltoztatott, ugyanis Johann Sebastian Bach fénye szinte mindenkit elhalványított maga körül. Így történhetett meg, hogy az ügyész-zenész neve csak Bach életrajzainak lábjegyzeteiben fordult elő.

Johann Kuhnau 1660. április 6-án született Geisingben. A Kuhnau család Csehországból került Szászországba, mert Johann Kuhnau nagyapja, az ellenreformáció következményeitől tartva, a protestánsok számára biztonságosabb német területre költözött. 1608-ban a német protestáns fejedelmek összefogást kezdeményeztek, hogy megvédjék magukat az ellenreformáció erőszakos megnyilvánulásaitól. Nem telt el sok idő, és 1618-ban a katolikus és protestáns hadak összetűztek egy templomvita miatt. Csehországban a katolikusok visszafoglaltak két protestáns templomot, s ezzel elkezdődött a harmincéves háború, ez elől menekült Szászországba az akkor még Kuhn család.

A háború után született Johann Kuhnau édesapja, Barthel asztalosmester volt. Felesége, Susanna három gyerekkel ajándékozta meg őt. Feltehetjük a kérdést, hogy egy asztalosmesternek a gyermekei milyen szakmát tanulnak? Szinte magától értetődő lenne a válasz, hogy apjuknál még jobb asztalosok lesznek. De nem ez történt a Kuhnau családban. A vakon hívők még arra is gondolhatnak, hogy bizonyára megváltó születhet egy famegmunkáló házasságából, csakhogy az igazi Megváltót – akinek a nevében vallási háborúkat indítottak – már másfél évezreddel előtte keresztre feszítették, hogy elodázzanak egy vallási háborút.

Az asztalos fiai – Andreas, Gott-fried és Johann – ahelyett, hogy fúrtak-faragtak volna, mind zenészek lettek, és szépen megéltek a tudásukból.

Johann Kuhnau tízévesen Drezdába került diszkantistának. A diszkant énekesek a legmagasabb szólamot éneklők csoportja. Ebben a szólamban nők, gyerekek (főleg fiúk) és kivételes esetben kasztrált énekesek énekeltek. Johann tehát 1671-ben hivatalos alkalmazottja lett a drezdai Kreuzschule kórusának. Ez az iskola Németország egyik legrégebbi oktatási intézményeként híres volt a színvonalas oktatásáról. Tudnunk kell, hogy a reformáció után a protestánsok és a katolikusok is – az agresszív megnyilvánulásokat leszámítva – az oktatás területén versenyeztek egymással: akinek jobb iskolája volt, ahhoz küldték tanulni a gyerekeket.

A Kreuzschuléban egyebek mellett színvonalas zenei oktatás is folyt. Itt tanított a korai barokk egyik híres német zeneszerzője, 

Heinrich Schütz. Johann Kuhnau tehát a korszak legjobbjaitól tanulta a zenét, és tanárai is elismerték a tehetségét.

1680-ben Drezdában megjelent a pestis. Kuhnaut a szülei azonnal visszarendelték Geisingenbe. Hogy tanulmányait folytathassa, egy idősebb diáktársa, Erhard Titius, aki már kántor volt, meghívta Zittauba. Itt is híres zenemesterek tanították a zeneszerzés és a hangszerjáték rejtelmeit. Alig érkezett Kuhnau Zittauba, 1681-ben tanárai és egykori diáktársa is meghalt. Johann ekkor érezte, hogy mindazt, amit tanáraitól kapott, most már kamatoztatni kell. Titius temetésére öt részből álló motettát szerzett Ach Gott, wie lässt du mich erstarren (Uram, miért dermesztesz meg engem) címmel. Ez a jelentős mű Johann Kuhnau legelső ismert szerzeménye. A motettát meghallgatva az a benyomásunk, hogy egy gyakorlott zeneszerző művét halljuk, tehát feltételezhető, hogy számos iskolapélda előzte meg ezt a művet.

A sorozatos halálesetek miatt Zittauban megüresedett orgonista székét Johann Kuhnau foglalta el rövid időre. A tudásvágya azonban nem hagyta a fiatal zeneszerzőt nyugodni, és 1682-ben Lipcsébe ment jogot tanulni. Jogászhallgatóként tovább zenélt és komponált. 1683-ban Dramma per musica (az opera korai megnevezése) stílusban többkórusos szabadtéri művet komponált, amely nagy sikert aratott, és egyből ismertté tette Johann Kuhnau nevét a városban.

1688-ban befejezte jogi tanulmányait, és gyakorló jogászként tevékenykedett. Ügy-védi munkája mellett matematikával, irodalommal, valamint héber- és görögnyelv-tanulással töltötte minden szabadidejét. Kivételes nyelvérzéke volt, mert a német mellett irodalmi szinten beszélt olaszul és franciául is. Nevét hamarosan műfordítóként is megismerték. A korszak zsenije volt, valódi polihisztor és a filozófia alapos ismerője.

Nem véletlen, hogy a tudós-zseni Johann Kuhnaura bíztak egy kényes jogi ügyet. Lipcsében is megjelent az új zenei divat, az opera. Opera-előadásokhoz azonban operaház is kellett. 1693-ban az operaház építését megelőzően egy területi jogvitában Kuhnau segédkezett. Így végül az ő segítségével sikerült rendezni a területi jogvitát, és még ugyanebben az évben felépíteni az operaházat. Ezzel a tettével azonban a jogász muzsikus elindította önmaga bosszúságainak sorozatát.

1701-ben Johann Kuhnaut választotta a lipcsei városvezetés a Tamás-templom kántorává. Ez a megtisztelő zenei állás előkelő pozíciót jelentett számára, ugyanakkor ismét előtérbe került a zeneszerzés. Ő lett a város zeneigazgatója és a Collegium Musicum igazgatója. Ennyi zenei teendő miatt abbahagyta jogi karrierjét, hogy eleget tehessen új kihívásainak.

(Folytatjuk)