Vitorlással át a Földközi-tengeren

III. szakasz

A vulkán árnyékában

A cockpit oldalsó padján feküdtem, és az esti kólámat kortyolgattam. Fölöttem pár száz méternyire a szikla oldalában Taormina fényei. Aprócska, világító pötty a templomtorony és az előtte lévő tér, amelyről a szédítő mélységben fekvő öbölre látni. Itt horgonyzott le a vitorlásunk, kellemesen ringatják a Messinai-szoros áramlatai. Hosszú napon vagyunk túl, nem aludtunk legalább húsz órája. Előző nap úgy terveztük, hogy lassabbra vesszük a tempót: hajnali 3 órára terveztünk a szoroshoz érni, ekkor indult a scandente, a déli irányú áramlás. A hírhedt szoros, amely Szicíliát az olasz csizmától választja el, ősrégi regékben, mítoszokban is felbukkan: az Odüsszeiában itt található Kharübdisz és Szkülla lakhelye. Előbbit a mítoszok világában Zeusz változtatta nimfából tengeri szörnnyé, a valóságban pedig azt a hatalmas tengeri örvényt jelzi, amely a szoros által összekötött Tirrén- és Jón-tenger eltérő sűrűsége miatt alakul ki a másfél – hét és fél mérföld szélességű átjáróban. Rossz hírű vizek ezek, számos hajótörést okoztak, gondosan meg kell tervezni az átkelést rajtuk, nem mindegy, hogy milyen irányból fúj a szél, honnan jönnek az áramlatok, hol vannak a zátonyok, víz alatti sziklák. 

Háromnegyed háromkor értünk a szoros északi bejáratához. Ekkor – kivételesen, egyetlen alkalommal kéthetes utunk során – mindenki a fedélzeten tartózkodott, mert minden szemre és segítségre szükség volt. A fentiek mellett – hogy az átkelés még egyszerűbb legyen – hatalmas hajóforgalom jellemzi e vidéket, akár éjjel, akár nappal érkezünk. Amire feltűntek a híres messinai pilonok – két óriási, egyenként 232 méter magas acéloszlop, amelyek között a múlt században 150 kilovoltnyi áram energiájú vezeték futott a félszigetre (azóta tenger alatti kábelek végzik ezt a munkát, az oszlopokból műemlék lett és navigációs pont) – már alig tudtuk szemrevételezni őket, annyira nagy lett a forgalom. Mint a kihúzott dugójú kádból örvénylő víz, úgy özönlöttek a hajók a szoros bejáratához. A mi 14,5 méteres jachtunk eltörpült a több száz méternyi hosszú tankerek, áruszállítók, személyszállítók, kompok, turistahajók özönében, és mi voltunk közöttük az egyetlen vitorlás. Zoli kormányzott, mi pedig mindannyian a forgalmat figyeltük, amíg ki nem nyílt előttünk a szoros fekete szája. A sötét éjszakában a két partvonal fényei világították meg a vizet, amely a szoros két oldalán hatalmas, focipályányi területeken teljesen nyugodt és sima volt, míg középen hatalmas, de nem megtörő hullámzással zúdult alá, akár egy széles, a tengert kettészelő folyó. Olyan volt, mint egy óriási tengeri kígyó, amely utat tör magának a vízben, a mi dolgunk pedig az volt, hogy föltegyük a vitorlást e kígyó hátára, és vele együtt vágtázzunk át Kharübdisz otthonán. Oldalról közelítettünk, motorral haladtunk, és sikerült. A 3-4 csomós áramlás 7-8 csomónyi sebességgel röpítette hajónkat át a szoroson, onnan tovább már csak az előttünk keresztben áthaladó kompjáratokra kellett figyelni. Kora reggel tértünk nyugovóra – Taormina előtt horgonyoztunk le. Úgy döntöttünk, hogy ha már erre járunk, kiveszünk egy szabadnapot, és megnézzük Szicília legendás városát, az egykori görög gyarmatot, a 2400 éves települést, amelyen egyaránt nyomot hagytak a hellének, a rómaiak, a normannok, a szaracének, amely a 18. századtól az elit rétegek kedvelt kirándulóhelye, a 19–20. században pedig a bohém művészvilág és értelmiség földközi-tengeri központja. Itt járt, illetve itt élt többek között Csontváry, Goethe, Oscar Wilde, Richard Wagner, II. Vilmos német császár, II. Miklós orosz cár, Bertrand Russel, Roald Dahl, Henry Faulkner, Tennessee Williams, Truman Capote, D. H. Lawrence, a Nobel-díjas Halldór Laxness, és Nietzsche itt írta az Imígyen szóla Zarathusztrát. Rajongásuk érthető: a több száz méternyi magas sziklaszirtre épült városkába a partról kanyargós szerpentin vezet, odafönt csodálatos, élénk színekre festett szicíliai barokk házak között kanyarognak a sikátorok, egyik oldalon, a mélyben a mélykék Jón-tenger terjeszkedik a horizontig, vele átellenben, a város fölé tornyosuló ormon egy szaracén erőd magasodik, míg velünk szemben a láthatárt uraló, 3400 méter magas Etna füstölög a naplementébe. A meseszép helyszínek sokaságát az ókori görög színház és a mögötte föltáruló panoráma koronázza meg: a hellén telepesek által 2300 éve épített színház 5400 néző befogadására alkalmas, és mindmáig használják, mögötte a taorminai öböl és az Etna képez természetes, grandiózusságában semmihez sem fogható örök díszletet. Mintha Rómát, Pompejit, San Marinót és Santorinit gyúrta volna egybe egy fantasztikus ízléssel megáldott istenség, majd kicsinyítette volna le ékszerdobozzá: ilyen Taormina, amely – mint azt utólag megbeszéltük – mindannyiunk világlátott emlékei között is rendkívüli helyet foglal el. 

Este ezen a menthetetlenül belénk költöző, mítoszoktól, regéktől, háborúktól, művészetektől és történelemtől roskadó városka fényei alatt aludtunk el, és egy békés éjszakát követően felszedtük a horgonyt. Úgy terveztük, hogy meg sem állunk az olasz csizma legkeletibb sarkáig, hogy onnan az Adrián keresztül Horvátország felé vegyük az irányt. De – utunk során egyetlen alkalommal – a természet ezúttal közbeszólt.