2020. november 30., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ismerős lehet a fenti vers a Múzsa olvasói számára. Egyik tavalyi lapszámunkban közöltük Kenéz Ferenc több más lírai írásával együtt. Most kiemelten láthatják viszont, súlya, üzenete, értelmezése hangsúlyozottabbá vált azáltal, hogy a szerző hitvallás-szerű mottóként, külön oldalon válogatott versei élére helyezte. A több mint háromszáz oldalas, impozáns kötet* hátsó borítóján is ez a költői önazonosító, A visszaírt betű olvasható. A Magyar Napló Kiadó Rádiusz Könyvek sorozatának kilencedik kötete ez a Jánosi Zoltán gondozta kiadvány, pár hete vehettük kézbe, és szerencsés egybeesés folytán éppen akkor ajánlhatjuk a versbarátok figyelmébe, amikor Kenéz Ferenc újabb megérdemelt elismerésnek örvendhet. A sorozat azoknak a „sugárzó” életműveknek kíván otthont adni – jelzi a kiadó –, amelyek egyedi vagy átfogó erejűnek bizonyultak a magyar irodalomban, irodalomtörténetben. Az 1989-től Magyarországon élő Kenéz erdélyi gyökerű költészete, írásművészete ilyen, az olvasókat egyediségében, átütő erejében mélyen megérintő, egyéni hangú, értékes életmű. Több mint négy és fél évtized (1972–2018) lírai terméséből kínál reprezentatív verseket, versciklusokat, külön-külön is hatásos mind a tizennyolc fejezet, együtt viszont még erőteljesebb a hatásuk, akkor is, ha annak idején, első megjelenésükkor már olvastuk e magasra ívelő pályakép mérföldköveiként sorjázó költői telitalálatokat. 

Egy recenzió nem teszi lehetővé a bemutatandó könyv alapos elemzését, csak jelzésszerűen villanthatjuk fel a kötet és a szerző érdemeit, viszont két mélyreható utószó is megbízható támpont lehet az értékelésben, a Szakolczay Lajosé és a Borcsa Jánosé. „az élet csonttalanítva lesózva kipotyolva” címmel értekezik az előbbi, tömörebben, de ugyanolyan avatottan elemez az utóbbi. 

„Ha csak annyit olvastam volna az életművéből, mint amennyit mutat egyik naplóbejegyzése (1988. február 23.) az álombéli verssorról – „madárszárny-függöny verdes/ vértócsa ablakban” – , már nyugodtan leírhatnám (le is írom!): Kenéz Ferenc (1944) abszolút költő. Az idézet áttelepülési könyvéből való, noha A szabadulóművész (1995) – minő groteszk önmeghatározás – szinte egész éle-tében, mint verssé lett sors, ilyen ajzottságban élt” – kezdi esszéjét Kenéz költészetéről Szakolczay.

„Nem a szép, hanem a hiteles költői szó iránt kötelezte el magát Kenéz Ferenc – írja Borcsa. – Kellett is tapasztalnia, hogy a teljes igazság kimondása sokak, még pályatársak számára is kényelmetlen. De tudjuk, az Írás szerint az igazság tesz szabaddá. Ezzel a tudással vállalta a költőszerepet Kenéz, s így lehetett hitele szavának a diktatúra utolsó két évtizedében.”

„Kenéz Ferenc mindig egy külön hangot képviselt és képvisel a mai napig – mondotta róla és könyvéről fiatalabb pályatársa, Demény Péter október 5-i méltatásában, a Marosvásárhelyi Rádióban. – Persze ma már könnyű külön hangot képviselni, mert ma nincsenek közösségi hangok, vagy másként vannak a közösségi hangok, és természetesen egy hetvenen felüli ember már nem keres nemzedéket magának, nem is talál, hiszen az az indulás varázsához tartozik, hogy az ember úgy érzi: ugyanazt akarja, mint a másik. Ezen nem is gondolkozik, hanem csak írja a műveit… Kenéz Ferenc mindig iróniával viszonyult a közösséghez. Mindig valami mást keresett. Ha közösségről beszél, akkor is kívül marad rajta, ha történetesen benne van…” 

Demény rádiós ismertetőjét néhány napja írásban is közzétette a Káfé Főnix weboldal. Érdekes, hogy az irodalmi és fotóművészeti honlap az utóbbi időben rendszeresen közöl egy-egy Kenéz-verset eredetiben, és annak az angol nyelvű változatát is, Köntés Béla fordításában, a Kölcsönsorok rovatban. Úgy tűnik, a költőnek itthon még mindig nagyobb az olvasótábora, mint az anyaországban. Nem baj, elvégre ő is mindig itt érezte igazán otthon magát, ezt a költészete is torzítatlanul tükrözi. Szülővárosa, Nagyszalonta és Kolozsvár mellett Marosvásárhely is sajátjának érzi Kenéz Ferencet, hiszen lírájában ez a város is mindegyre magára lelhet. Például a Lilike medika leveleiből című, naivan groteszk, humorosan könyörtelen poémában, amely az ötvenes évek sztálinista Vásárhelyének s az orvosi egyetem életének kórképét is mesterien felmutatja. De említhetnők a Káfé Főnix egy másik kölcsönversét is, a Farkas Ibolya színművésznőnek ajánlott Az elmaradt előadás magyar és angol változatát, amelyet a színésznő Lovak a virágoskertben című letiltott előadóestje nyomán írt a költő 1983-ban.

Örülünk Kenéz Ferenc új kötetének és rangos díjának, és várjuk a hasonló következő alkalmakat, amikor ismét gratulálhat neki a közönség.

*Kenéz Ferenc: A visszaírt betű. Válogatott versek. Rádiusz Könyvek, Magyar Napló Fókusz Egyesület, Budapest, 2020