A tyúk vagy a tojás története

Örökségvédelem szak a MOGYTTE-n

Néhány éve a mikházi Római fesztivál visszatérő vendégei a marosvásárhelyi Milites Marisiensis hagyatékőrző egyesület tagjai. Az ókori római egyenruhát öltők nagy része a P. Maior, illetve a MOGYTTE bölcsészeti karának történelem szakát végezte. A csapatot dr. Fábián István egyetemi adjunktus vezeti, akinek szakmai pályája szintén ehhez az egyetemhez kötődik. Az adjunktussal többek között arról beszélgettünk, miért fontos számukra az, hogy megyénkben is legyen egy ilyen – a római kort idéző – csapat.

– Hogyan kerültél közel a történelemoktatáshoz, majd -tanításhoz?

– Érettségi után elvégeztem a D. Cantemir egyetem újságíró szakát, majd 1995-ben felvételiztem a későbbi P. Maior egyetem történelem–angol szakára, amelyet 1999-ben fejeztem be. Másodévesként döntöttem el, hogy a Római Birodalomra szakosodom. 1999–2000-ben a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen mesterképzésen vettem részt, majd 2000–2007 között ugyancsak ott, Mihai Bărbulescu professzor irányításával, doktoráltam. Témaköröm a késői Római Birodalom időszaka, vagyis az i. sz. 4–7. század volt. Két évig dolgoztam a Gheorghe Şincai Társadalomkutató Intézetben, majd 2001-től tanársegédként kerültem a P. Maior egyetemre, ahol jelenleg adjunktus vagyok. 

– Vitatott és a történészek által a mai napig sem tisztázott időszak előzte meg azt a kort, amelyet tanulmányoztál. Ekkor vonultak ki Dacia provinciából is a rómaiak, majd következett a népvándorlás kora, amelyről világszerte kevés írott forrás maradt fenn, így nincsenek egyértelmű bizonyítékok, hogy tulajdonképpen kinek van történelmi létjogosultsága a Kárpát-medencében. Ráadásul évtizedeken át a román történelmi retorika fenntartotta az ún. kontinuitáselméletet, miszerint a román nép a dákok és rómaiak utódja. 

– Sajnos valóban még mindig nem sikerült egy asztalhoz ülni a vitatott elméletet fenntartóknak, illetve ellenzőknek, bár az utóbbi időben egyre többen hangsúlyozzák, hogy hamis az elmélet. Az viszont a régészeti leletek alapján igazolt, hogy a rómaiak visszavonulását követően befolyásuk érezhetően megmaradt gazdasági, politikai, katonai, kereskedelmi és vallási szinten a Duna mindkét oldalán levő területeken. Az Erdélyben is fellelhető népvándorlás kori sírmellékletekből kiderül, hogy az ide bevonuló gepidák, avarok használtak római ruhakellékeket, átvettek bizonyos kultikus tárgyakat, beépítették saját kultúrájukba a római örökséget. Így nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ki volt itt hamarabb. Ez olyan, mint arra a kérdésre válaszolni, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. Az egyik tudományos konferencián dr. Giordano Altarozzi professzor, egyetemünk bölcsészeti karának olaszországi dékánja azzal a vitával kapcsolatosan, hogy a történelmi tények alapján kié lehet Erdély, a románoké vagy a magyaroké, humorosan megjegyezte, hogy egyetlen ország kérheti vissza Erdélyt, Olaszország, mert a római lét bizonyított, a többi állítás csak feltételezéseken alapszik. Persze a kérdés nem így dől el, de alapjában véve a jövőre tekintve nem is lényeges. 

– Miért nem indult magyar tannyelvű történelem szak a korábbi Petru Maior egyetemen?

– Ennek több oka van. És bármennyire is elképzelhetetlennek tűnik, 1995-ben, az induláskor volt egy olyan szándék, hogy a szak a székelyföldi elvárásoknak feleljen meg, és inkább a környékbeli megyékből jöjjenek majd diákok. Azt szerettük volna, hogy minél több magyar tanár legyen, akikkel el lehet indítani a magyar szakot. Sajnos soha nem volt volt annyi magyar jelentkező, hogy ez megvalósuljon. A székelyföldi diákok nagy része továbbra is a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemet választotta. Mindezek ellenére jelenleg is a hallgatók több mint egynegyede magyar. 

– Az érdeklődést, a jelentkezést az is befolyásolhatta, hogy a kolozsvári egyetemnek több évtizedes hagyománya van, és talán minőségibb a kínálata. 

– Néhány éve egyre többen jelentkeznek hozzánk nemcsak a környékbeli megyékből, hanem az ország szinte minden részéből, sőt még Kolozs megyéből is, ami azt igazolja, hogy vannak akik elfogadják a kínálatunkat. Sajnos az is igaz, hogy a kar létrejötte után többször átalakult a történelem szak, ami valóban egyfajta instabilitást jelentett. Történelem-filológia tanszék, utána tiszta történelem lett, majd történelem-társadalomtudomány, aztán történelem-politikatudomány, utána nemzetközi kapcsolatok társítással hirdettük meg a helyeket. Most viszont a tanszékvezető dékánnal közösen egy olyan tantervet állítottunk össze, amivel arra ösztönözzük a diákjainkat, hogy minél gyakorlatiasabban hasznosítsák az itt tanultakat, ne csak a tanári állás felé irányuljanak. Ősztől mesterkurzust indítunk hagyományőrzés és örökségvédelem (patrimoniu) téren, ami a szellemi és a tárgyi örökség értékesítésére irányul. És aki ezt elvégzi, hasznosíthatja tudását az idegenforgalom terén. S hogy egy másik példát is említsek, 1995-től – a szak létrejöttétől – diákjaink gyakorlatra járnak Tordára, ahol az egykori V. macedón légió állomáshelyén – a polgári településen és a több mint huszonkét hektáros castrum területén – folytatnak ásatásokat. A régészeti pálya is ígéretes, aki diplomát szerez, bekerül a régészek jegyzékébe, és külföldre is eljuthat. Az idén is két diákom az ausztriai Carnuntumban (Európa egyik legjobban rekonstruált római települése) vesznek részt ásatásokon. Más. Az egyik diákom informatikát végzett, majd történelem szakon folytatta tanulmányait. Egy ásatáson talált lelet kapcsán – felhasználva korábbi tudását – 3D-s rekonstrukciót készített, aminek köszönhetően sikerült visszatekintenünk a múltba. Egy másik diáklány az államvizsga-dolgozatát a római katonák étkeztetéséről írta. A leletek és a rendelkezésére álló információ alapján recepteket állított össze, mi több, kiderítette, hogy a castrumokban állomásozó római légiósok napi fogyasztása kalóriában nem sokban tért el a jelenlegi amerikai hadseregben szolgáló katonákétól (míg a rómaiak 3000, az amerikai katonák 3600 kalóriát fogyasztanak). Ezen túlmenően elképzelhető az is, hogy a gasztronómiai ismereteket a turizmusban értékesíti majd a diák, hiszen aki többször részt vett a mikházi Római fesztiválon, megkóstolhatott eredeti, több mint 2000 éves recept alapján készített ételeket. Ez is lehet tehát a történelem szak egyik gyakorlati kitekintése. 

– A Mikházán rendezett Római fesztivál célja is az, hogy amennyiben lehet, korhűen elevenítse fel a letűnt kort. Ezért hívták meg először a gyulafehérvári, majd a zilahi hagyatékőrző csoportokat. Ehhez társult néhány éve az általad irányított marosvásárhelyi csapat. 

– Valójában jóval korábban, 2014-ben született meg az ötlet, hogy alakítsunk mi is egy ilyen csoportot. Néhány lelkes történésszel, tanárral, egykori diákkal Tordáról elmentünk Gyulafehérvárra, ahova Ioan Oprea, a gyulafehérvári csapatvezető hívott meg. Jelenleg is csapatunk 90%-át történelmet végzett diákok alkotják. A hadviselést pedig egy „szakavatott” centurio vezeti, Kósa István, aki hat évet szolgált az idegenlégióban. Egyesületként működünk, a ruházatot magunk vásároltuk, illetve részt vettünk különböző fesztiválokon, és a befolyt összeget erre fordítottuk. Románián kívül voltunk már Bulgáriában, Ukrajnában, Svájcban és Oroszországban is. A kezdetektől úgy döntöttünk, hogy nem az amerikai filmekben látottak szerint szeretnénk rekonstruálni a múltat, az egyenruhával és mindazzal, amit teszünk, a jelenlegi Maros megyei római múltat idézzük. Ebben sokat segített Pánczél Szilamér, a mikházi Római fesztivál főszervezője is, aki szigorúan ragaszkodott ahhoz, hogy a történelmi valósághűségre törekedjünk. Így a Milites Marisiensis a Cohors Prima Alpinorum segédcsapat egy részét kelti életre, amely bizonyítottan az egykori sóváradi castrumban szolgált. Mikházán a gyulafehérvári XIII. Gemina légió kihelyezett egysége teljesített szolgálatot, majd palmürai (latinosan Palmyra – Szíriában található) íjászok kerültek a helyükbe. A mi rekonstruált egységünk korabeli elődje az i. sz. 105-106-ban itt állomásozó II. Traiana Fortis légióhoz tartozott. Csak érdekességképpen említem, hogy olyan légiónevet kellett választanunk, amelyet más nem használ, hiszen ezeket nemzetközi szinten is levédik a hagyatékőrző csapatok. 

– A látványos bemutatókon túl a hagya-tékőrző csapatoknak múzeumpedagógiai szerepe is van. A mikházi rendezvényeken is leginkább családosok vesznek részt, évente egyre több gyereket hoznak el, akik nemcsak a gladiátorharcokat vagy a katonai bemutatókat követhetik, hanem betekinthetnek a megyei múzeum által felállított sátrakban zajló műhelymunkába is, ahol az egykori kézműves-foglalkozásokat elevenítik fel. Tudomásom szerint a Milites Marisiensis tagjai korábban iskolákba is ellátogattak, ahol történelemórán ismertették a római katonák felszerelését. 

– Valójában közös a célunk. Azt szeretnénk, hogy akik eljönnek Mikházára, ne csak a show, a látványos műsor miatt látogassanak el oda, hanem olyan kérdésekre is választ kapjanak, hogy miért harcoltak az ókori rómaiak, milyen volt a gondolkodásmódjuk, milyen hús-vér emberek öltöttek egykor egyenruhát? Két évvel ezelőtt a tordai ásatásokon találtunk egy téglát, amelyre valaki 2000 évvel ezelőtt egy „pálcikaembert” rajzolt. Talán egy katona lehetett, aki a castrum építése, bővítése során unalmában a téglavetés után belevéste a kézjegyét az agyagba. Ilyenkor az az izgalmas, ha elgondoljuk, hogy vajon mire gondolt, ki lehetett? Egyszerű ember, olyan, mint mi, akik ugyanígy otthagyjuk a kézjegyünket a homokban, a falon. Ezen túlmenően pedig arra is választ kereshetünk, hogy mit jelentett egy idegen helyre áttelepedve az egykori római provinciában élni, mit hagytak ránk a rómaiak? Mert az ideológiai vitákon felül azt biztosan állíthatjuk, hogy a mai európai kultúra alapja az egykori római birodalom, görög–római civilizáció. És a múzeumpedagógiai tevékenység célja is az, hogy emberközelbe hozza a régmúltat, és ebben segítünk mi. A diákokat is arra ösztönözzük, hogy hosszú távon gondolkodjanak e szakmában. Mi az a szellemi, tárgyi örökség, amelyet úgy értékesíthetnek, hogy ezáltal a saját lakóhelyükön, a megyében élők jobban megértsék a múltat, és jövőben gondolkodva dolgozzanak a jelenben?