2024. august 21., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A titkárságon naponta állnak rendelkezésükre

Az újraszámított nyugdíjak kérdése foglalkoztatja leginkább az idősebb generációt. Beszéd- és vitatéma, hogy kinek mennyivel nőtt, illetve, ha nem nőtt, miért nem nőtt a nyugdíja. Ki járt jól és ki nem az átszámítás után. Az elmúlt héten a Maros megyei nyugdíjasok körülbelül fele kapta kézhez az újraszámított nyugdíjról szóló várva várt határozatot. 


Fotók:  Nagy Tibor


Van, aki elégedett az emeléssel, s van, aki csalódott, mert maradt a régi összeggel, vagy nagyon kicsit emeltek rajta. Főként azok részesültek nagyobb emelésben, akik 25-nél több ledolgozott évvel rendelkeznek, ami alatt fizették a társadalombiztosítási hozzájárulást. A hűségpontok jelentősen emelték az összeget. Akiknek ennél kevesebb munkaévük volt, nem remélhetnek jelentős emelést. 

A híradások inkább az elégedetlenkedők hangját erősítik fel, mert nem úgy alakult a nyugdíjuk összege, mint ahogy számították. Ezért téves számításra gyanakszanak. Neagoe Eugeniát, a Maros Megyei Nyugdíjpénztár igazgatóját arról kérdeztük, hogy kihez fordulhatnak az átszámítással elégedetlen nyugdíjasok. 

– Igen, a Maros Megyei Nyugdíjpénztárt is felkeresik panaszaikkal a nyugdíjasok. Az átszámítás után a nyugdíjhatározatok zöme helyes, azonban valóban vannak olyan nyugdíjhatározatok is – nem sok –, amelyek tévesek. Ezek sem súlyos problémák vagy jelentős hibák, de korrigáljuk. A pénztár titkárságán három irodában állunk a nyugdíjasok rendelkezésére, ahol az újraszámolt nyugdíjakkal kapcsolatban világosítjuk fel őket – fogalmazott az igazgató, aki hozzátette, hogy a nyugdíjasok elégedetlenségének törvényesség szempontjából nem mindig van alapja. 

– Megértjük az esetleges elégedetlenségeket, de mi nyugdíjpénztárként csak azt tehetjük, hogy ellenőrizzük az újraszámítást, s ha ez helyesen és a törvénynek megfelelően történt, akkor az átszámított nyugdíj összege marad. 

Abban az esetben, ha hibás a számítás – főleg azon dossziék esetében, amelyek már előzőleg számos átszámításon estek át –, akkor a nyugdíjpénztárnak kötelessége kijavítani a hibát. 

– Mire számíthatnak azok a nyugdíjasok, akik különböző, eddig be nem számított jövedelmekről szóló igazoló iratokat nyújtottak be, illetve nyújtanak be a nyugdíjuk második szakaszban történő újraszámításához?

– Nagyon sok nyugdíjas benyújtotta már az igazolásokat, amelyeket figyelembe kell vennünk az újabb átszámításnál. Jelenleg a számítógépes szoftveralkalmazásokra várunk, hogy meglegyenek a technikai feltételek az újraszámításhoz. Nagyon szeretnénk, ha szeptember 2-ától elkezdhetnénk a munkát, de ez nagymértékben függ az országos pénztártól, és főként a technikai felkészültségtől. Köztudott, hogy nem a régi módszerekkel dolgozunk, hanem minden informatizált. Reménykedünk, hogy az új applikációk működőképesek lesznek. 

– Értesüléseink szerint a nyugdíjasok elég sok problémával szembesültek a törvény által előírt második nyugdíjátszámításhoz szükséges igazoló iratok beszerzésekor. A magánkézbe került levéltárak nagy összegeket kértek el az iratok kibocsátásáért. Ezer-kétezer lejes díjról beszélünk, ami sokakat torpantott meg, azt mondták, meg sem éri nekik ezt kifizetni. 

– Az igazoló iratokat az időleges, nem folyamatosan folyósított jövedelmek – pl. 13. fizetés, prémiumok, pótlékok – beszámításához kérik azoktól a nyugdíjasoktól, akik ezekben a juttatásokban 2001. április 1-je előtt részesültek. Ugyanis az állandó jövedelmek már szerepeltek az átszámítási műveletben. A nem állandó jövedelmeket akkor vesszük számításba, ha társadalombiztosítási járulék is társult hozzá. A megyei nyugdíjpénztárnak semmilyen feladata és kötelessége nincs az igazoló iratok beszerzésével kapcsolatban. Ami a magánlevéltárak szolgáltatási költségét illeti, nincs beleszólásunk ebbe. Az igazolások beszámításának következményéről nem mondhatok véleményt, mert nagyon komplex számításokról van szó, s előre nem tudjuk, hogy mi lesz az eredményük. Azonban egy átmeneti juttatásnak nem lehet olyan hatása az új nyugdíjra, mint az állandó jövedelmeknek – fogalmazott Neagoe Eugenia, a Maros Megyei Nyugdíjpénztár igazgatója. 

Azok a nyugdíjasok, akik az átszámítással elégedetlenek, kérdéseik vannak annak helyességével kapcsolatban, a Maros Megyei Nyugdíjpénztár titkárságához fordulhatnak. Ügyfélfogadás minden munkanap 8.30 és 12.30 óra között van. Az érdekeltek az ügyfélfogadó helyiség főbejáratától egy szolgálatos személy kíséretével jutnak be a titkárságra. 




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató