2022. július 6., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az Tavaszi napokat nyár szokta nyomba követni,

    Mely az éhségnek hív elüzője leve.

Ekkor tündöklik pirosodva már a gyümölcs is,

    Mely ezelőtt bimbó és virágocska vala.

Földi vetés zöldűl és már majd magva kigördűl

    A hüveles helyből, végre de csűrbe kerűl.

Most vagyon a bővség, mellyel táplál a kegyesség,

    Nemde nagy szeretet, s Isteni végezet ez?


– kérdi Vörösmarty Mihály 1816-ban Székesfehérvárott A nyárról című versében.

S lám itt van, pezseg körülöttünk a nyár. Az ókori Rómában június 9-15. között zajlott a Vestalia, Vesta istennő ünnepi hete. Az ő templomában égett a szüzek oltalmazta örök tűz. Vesta a családi tűzhely istenasszonya volt. A Vestalia tűzünnep, a nyári napfordulat ünnepe. A június 15-e és 21-e közötti 6 napos időkülönbség a római naptárnak abból a sajátosságából ered, hogy a napév sarokpontjait rendszerint a hónap idusa körüli holdtöltékkel együtt ünnepelték. Az idén 14-én lesz telehold. S az már a nyári nagyvakáció!

Örvendezzünk mi is Vakáció előtt Szabó Lőrinccel imígy:


Vakáció előtt

Drága jó iskola,

iskola udvara,

iskolapad,

hurrá, ma sok gyerek

öröme nagy!

Kifele rajzik a

siserahad,

csak az fáj egy kicsit,

hogy te most szüretig

árva vagy.

Volt lecke rengeteg

s játszottunk eleget.

Szurkoltunk is? Lehet,

de üsse kő:

ami rossz, elszaladt,

 ami jó, megmarad,

tótágast, gyerekek,

száz cigánykereket, –

ma az a fő,

hogy itt van a, itt van a

nagy szünidő!

Meg a bizonyítvány!

Hurrá, hahó:

három jelest mond,

 többi jó!

Leckénk ezután

a nyár meg az erdő,

a hegy meg a tó.

Hurrá: a tanító

néni, a bácsi

puszilnivaló,

hisz ő maga mondja,

hogy:

áci, káci, akáci,

nála is jobb a vakáci-

ó-ó-ó!

Szervusz hát, iskola,

iskola udvara,

könyv, lecke, pad –

visszajön ősszel

új szeretettel

a siserahad!


Unokáim már írják – ki-ki a maga osztálytáblájára, ahogy mi is, vén gyermekszívűek, 50-60 évvel ezelőtt, toldva naponta egy-egy betűt – ó-ió-ció–áció-káció-akáció – a vakáció varázsszavához. Szertartás ez, örömteli.

A nyári szünet az aktív pihenés ideje. Most nyílik lehetőség megismerni a tágabb szülőföldet. Alaposabban annál, mint amit az évközi tanulmányi kirándulások megengednek. A nemzeti tudat, a valahová tartozás, a hazához és nemzethez kötődés elmélyülésének időszaka ez. Az élő és élettelen természet mélyebb megismerésének ideje is most jön el évről évre. A nyár életre szóló élményeket tartogat – mindenki számára.

Az elszakadások – iskolától, szülőtől, társaktól, szerelmektől – ideje ez, hogy aztán a szeptember újra megajándékozza az újratalálkozás örömével a hűségeseket. Így történik ez évszázadok óta. Ahogy Kriza János is lejegyezte volt az 1862-ben megjelent Vadrózsákban:


Elmëntek a diákok,

Búsulnak a lëányok.

Fodorminta lóminta,

Én istenëm, hozd vissza;

Mer ha vissza nem hozod,

Az én szűvem megszakad.


Az iskolán kívüli ismeretszerzés alappillére ma is a tudományos ismeretterjesztő irodalom. Első magyar nyelvű úttörője, Molnár János 294 évvel ezelőtt, 1728. június 12-én látta meg a napvilágot. A jezsuita tanár az ország különböző városaiban tanított. Igazgatta a budai akadémiát, majd az egyetem főgimnáziumát. 1784-ben visszavonult Szepesváraljára, és ettől kezdve csak az írásnak élt. Munkássága rendkívül sokoldalú. Írt lelki olvasmányokat, beszédeket, hitvitát, nevelő-moralizáló könyvet. Legjelentősebb a természettudományos ismeretterjesztő tevékenysége, magyar nyelven. Legnagyobb teljesítménye egy magyar nyelvű fizikakönyv 1777-ből: A természetiekről Newton tanítványainak nyomdoka szerint. Bizonyítani akarta, hogy amit az iskolában latinul tanulnak, „arra szert lehet tenni a deák nyelv nélkül is”. Ő az első, aki magyarul párbeszédes formában fejti ki gondolatait. Az állat-, növény- és ásványtant viszont latin nyelvű tanító költeményben foglalta össze. Ő alapította és szerkesztette az első magyar irodalmi folyóiratot, a Magyar Könyvházat is 1783 és 1804 között.

A szent, illatos, teli kékbe rengetik fürteik zöld zivatarját


Emlékezzünk meg Péch Antalról is, a XIX. század második felének legjelentősebb magyar bányamérnökéről. Éppen kétszáz évvel ezelőtt, 1822. június 14-én született Nagyváradolasziban. A selmecbányai bányászati akadémián tanult, 1842-ben kincstári szolgálatba lépett a selmeci zúzóműveknél. 1848-ban az akkor megalakult magyar pénzügyminisztériumba került. A szabadságharc idején ő vitette a körmöcbányai pénzverő gépeit Debrecenbe, onnan Nagybányára. Aztán... Csak 1863-ban tért vissza Magyarországra. Nevéhez fűződik a diósgyőri vasgyár építése, a Zsil-völgyi kincstári szénbányászat kezdeményezése és a vajdahunyadi vasgyár terveinek első kidolgozása. 1873-tól nyugalomba vonulásáig, 1889-ig a selmeci bányakerület igazgatója volt, 1889–1892 között a selmecbányai választókerület országgyűlési képviselője. Tudományos munkásságában az elsők között foglalkozott a ma geomechanikának nevezett földkéregmozgásokkal. Jelentős érdemei vannak a magyar bányászati szaknyelv megteremtésében, a bányatérképezés terén és a bányászattörténet művelésében. Értékes technikai dolgozatai főként a Bányászati és Kohászati Lapokban jelentek meg, melynek alapítója és 1868-tól 1870-ig szerkesztője volt.

Ugyane napon született Rott Andor is 1897-ben. A vegyészmérnök feltaláló a polaroid technológiát megelőlegező közvetlen pozitív fényképkészítés módszerének kidolgozója. Tanulmányait a budapesti műegyetemen, majd a breslaui (Wroclaw) műszaki főiskolán végezte, 1923-ban diplomázott. Az egyetem után a budapesti Continental Filmgyár mérnöke lett. A belga fotóanyaggyár tulajdonosának, Lieven Gevaertnek a meghívása alapján 1926-tól 1962-ig a Gevaert cég osztályvezetője volt. Legjelentősebb találmánya az 1939-ben szabadalmaztatott közvetlen pozitív fényképkészítés. Az ő ötletéből alakult ki az amerikai Edwin Herbert Land „Polaroid” néven ismert, 1944-ben szabadalmaztatott, ún. „rögtönfénykép” módszere is.

De hol tartunk ma már a nyári – s nem csak nyári – élmények képi rögzítése terén?! Nem csak a fényképezés, mozgóképrögzítés, de a technika megannyi vívmánya – modern életünk számolatlan, egyesek számára elválaszthatatlan kellékével – bevonult a természetbe is, meghódítva azt. Számos hasznos van közöttük: túrafelszerelés, hangrögzítő eszközök, műholdas tájolók (vagy hogy érthetőbb legyek: GPS-csodák), hosszan sorolhatnám. És sok haszontalan, romboló, szennyező.

Itt ma csak egyet említek: a zajszennyezést.


Ó, természet, hozzád jövünk, 

kebeleden gyönyörködünk. 

Hallgass, kakukk, hallgass, rigó, 

harsogjon táska-rádió! 


E négysoros szösszenetet, Kirándulók címmel, még 58 évvel ezelőtt, 1964 júniusában írta Áprily Lajos. Sajnos mai napig nem vesztett időszerűségéből.

Jobb szeretem az erdő oktató csendjét. Mai sétánkat Tóth Árpádnak a természet csendjét, tanító közelségét megéneklő versével, az 1913-ban írt Erdővel fejezem be, kedves Olvasóm:


Körül

Minden csendesen, eltelten örül.

A napsütés vidám,

S a forró, sárga ragyogásban

Minden vén tölgy egy víg, élő titán:

Emeli barna karját

Frissen az áldott égbe,

A szent, illatos, teli kékbe,

S rengeti fürtei zöld zivatarját.


Csend.

Kábult fülem hallani véli

A zengő, örök napot odafent,

Billió mérföldek étherén

Átszűrt, ájultfinom neszét:

Ó, csend beszéde, szent csillagbeszéd!


S körül

Minden csendesen, eltelten örül.

A tömzsi, lustán rezzenő hársak

Illatokkal kenik fénylő, pőre testük,

S lábujjhegyen állva karcsú jegenyék

Néznek át felettük,

Túl a hullámló, mély rengetegen,

Néznek, a merengés halk gyönyörétől

Reszketegen.


Jó így csendesen nézni a fákat,

Érezni a derűt, mely mindent áthat;

Titokban éltem is szépen tovább égett,

Mint számban a parázsló szivar,

S tünődésem is úgy leng, illatos füstje a létnek,

Mint a napfényben a szivarfüst

Kedves, kék karikáival.


Oly jó így egyszer mélyen örülni,

Fáradt, szegény látásomat

Zöld pázsitkendőbe törülni,

Aztán lehunyni a szemem egy percre,

Míg az élet kis, nyomorú perce

Ezer évvé ringatja magát,


S kinyitni aztán

S nézni ezer évvel öregebben,

Túl szerelmeken, búkon, bölcsen, szebben

A nap örökké fiatal

Nagy, zengő aranycsillagát!


Kívánva mindenkinek békés, boldog vakációzást, maradok kiváló tisztelettel. 

Kelt 2022. június 10-én, a most záruló tanév utolsó napján.

A tömzsi, lustán rezzenő hársak illatokkal kenik fénylő, pőre testük