Utolsó fagyosszentek: Pongrác, Szervác, Bonifác (12-14.) és Orbán (25.).
A kényesebb növények (uborka, paradicsom, bab) palántáit csak a fagyosszentek után ültették ki a szabadba. Ilyenkor ÉNy-Európában rendszerint légnyomási maximum van, míg keleten és délkeleten alacsony a légnyomás, a légnyomásminimum közepe a Kárpát-medencében van, ami erősen fölmelegszik, s erre csap rá a hideg légtömeg ÉNy-ról. Hegyfoky Kabos A május havi meteorológiai viszonyok Magyarországon című munkájában már 1886-ban részletes magyarázatát adja e jelenségnek. A néphit szerint? Pongrác kánikulában subában megfagyott, Szervác a Tisza közepén víz nélkül megfulladt, Bonifácot pedig agyoncsípték a szúnyogok – ezért haragusznak ránk, embe-rekre, és évről évre visszajönnek, hogy bosszantsanak bennünket. Sok helyütt azt tartották, ha május idusán a hajnal felhőtlen, rózsás derűje árad, jó bortermés várható.
Hajnal – csak hat betű papíron; jelentőségét csak az tudja, aki ismeri, aki nemcsak szemével látta, hanem lelkével megérezte, aki elmerült a virradás természeti csodájában, aki áhítatosan nézte a keletről jövő rózsás derengést, és megérezte a végtelenséget és az örökkévalóságot – veszem a szót Nadler Herberttől. A neves trófeaszakértő Budapesten született 1883. május 13-án. 46 évesen lett a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója. Az 1930–1944 időszakban ő szerkesztette a Természet folyóiratot is. A háború után az állatkert újjáépítője volt. Trófeagyűjteményét, állatpreparátumait, könyvtárát a Természettudományi Múzeumra hagyta.
Épp május idusán, 1618. május 15-én Johannes Kepler elsősorban a Mars pályaadatainak kitartó tanulmányozása eredményeként összefüggést talált a bolygók keringési ideje és a Naptól való távolságuk között – ez lett Kepler harmadik törvénye, melyet az 1619-ben írt Harmonices Mundi című művében közölt. Carl Sagan asztrobiológus az 1990-es években forgatott Cosmos tévéfilmsorozata 3. részét Kepler emlékének szentelte, s címéül A világok harmóniáját adta.
Fenyveserdő templomi fensége
Ugyane nap, 1720-ban, született Selmecbányán a XVIII. század egyik legképzettebb csillagásza, több magyarországi csillagvizsgáló alapítója, Hell Miksa. Bécsi egyetemi tanulmányai után három évig a kolozsvári jezsuita akadémián matematikát tanított. 1755-ben királyi csillagásznak nevezték ki Bécsbe, ahol megalapította a bécsi egyetemi csillagvizsgálót. 1769-ben VII. Keresztély dán és norvég király megbízta, hogy a földrajzilag legkedvezőbb helyszínül kínálkozó Vardø szigetén végezzen megfigyeléseket a Vénusznak a Nap előtt való átvonulásáról. Munkájával nagy nemzetközi elismerést szerzett, de ő legfontosabbnak a magyar csillagászat fejlesztését tartotta. Az ő közvetlen segítségével épült fel hazánkban 1776-ban az egri, 1780-ban a budai és 1792-ben a gyulafehérvári csillagvizsgáló.
Május azonban a madarak és fák napjának hónapja is. 1902. május 18-án, a hónap harmadik vasárnapján Párizsban egyezményt kötöttek az európai államok a mezőgazdaságban hasznos madarak védelméről. 1902-ben Chernel István szervezte meg először e napot, melyet aztán az 1906. évi I. törvénycikk szabályozott. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletben írta elő, hogy évente egy napot a népiskolákban a tanító arra szenteljen, hogy a hasznos madarak és fák védelmének jelentőségét megismertesse. Idén e nap éppen május idusára esik.
A fa eleink gondolkodásában – írta Jankovics Marcell A fa mitológiájában – a szó legszorosabb értelmében központi helyet foglalt el. Ennek bizonyságául íme egy példa a Biblia elejéről:
„És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, akit formált vala. / És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját” (Ter 2, 8–9).
A végéről: „És megmutatá nékem az élet vizének tiszta folyóját, amely ragyogó vala, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyi székéből jövén ki / Az ő utczájának közepén. És a folyóvízen innen és túl életnek fája vala” (Jel 22, 1–2).
A Jókai-kódexben (1430) olvasható, hogyan prédikált Assisi Szent Ferenc a madaraknak: És a tartományon általmenvén (...), tekénte az út mellett való némi fákra, kiken áll vala különb-különb madaraknak ezenne soksága, hogy sonha azfélékben nem volt láttatott olyan sokaság. Még annak felette ez fölül mondott fáknak mellette való mezőben lakozik vala különb-különb madaraknak nagy soksága, mely sokaságot nézvén Szent Ferenc, és csudálkodván Istennek ihlésével rajta löttet, mondá társinak: Várjatok meg engemet ez úton, elmegyek, és prédikálok én húgimnak, madaracskáknak. És mene az mezőbe. Ki madarak lakoznak vala az földön, legottan, hogy prédikálni kezde, mend az fán lakozó madarak leszállának őhozzá, és egyetlenbe velek az mezőn megmaradának.
A bujdosó Márai Sándor írta valamikor a II. világégés után valahol Amerikában: „Az erdőkben van valami megrendítő, különösen a fenyőerdőkben. Nemcsak sötét és következetes hallgatásuk rendít meg, mély árnyaik, templomi fenségük és áhítatos magatartásuk. Megrendítő az élet akarata, mellyel egy nagy erdő kifejezi a világerőket. Gondoljuk csak el, miféle erők és szándékok építették az ötvenméteres fenyők százezreit! Mit pazarolt el a természet magvakban, porzókban, bibékben, kísérletekben, napsütésben, esőben, széljárásban, míg egy ilyen erdő felépült! S milyen céltudatos és néma ez a létezés, mely semmi egyebet nem akar, csak lenni, csak felnőni és évszázadokon át megmaradni, teljesen kifejezve önmagát, lélegezve, felelve a világnak, s ugyanakkor nem tör senki és semmi ellen, otthont és életet ad élőlények milliárdjainak. Milyen nagy és bölcs közösség ez az ötvenezer holdas fenyőerdő. Mint az ősapák, úgy őrködnek az élet fölött a fenyők. Egyszerre felelnek hatalmas törzsükkel a földnek és az égnek. Amikor csak teheted, menj az erdőbe.”
Én is ezt vallom: ha tehetem, erdőbe megyek, lehetőleg ép, egészséges fenyőerdőbe, amit még nem tett tönkre az öntelt ember.
Kányádi Sándor egy erdőpusztítás döbbenetében írta 1974-ben:
a tekintet még
keresi
keresi még
az erdőt
kisemmizett
madár
nap és hold
láthatja immár
amit csak a halál
s a szerelem
kitakart völgyek
hajlatok
árnyéktalan
szomorúság
lombot már csak
emlékeinkben hajt
lombot már csak
emlékeinkben hullat
és nem merem
meg-nem-csókolni
a fejszét
Hát igen. A Rekviem egy erdőért már nem csak az erdőről szól...
Az ember, aki evett a tudás fájának gyümölcséből, tudását rosszra használja. Bár a jóra is fordíthatná.
Egy rendezett kert, valami öt-hat holdra terjedő, nem sorba, de szabályosan csoportokba ültetett gyümölcsfákkal, amelyeknek ágait földig húzza édes terhük. Aranyló, pirosló gyümölccsel rakva alma- és körtefák; a szilvafák minden faja, mintha rózsa- vagy liliomcsokor volna a ragyogó gyümölcstől; a fűben a láb előtt terítve hever a lehullott fölösleg fölszedetlen. Közben egész bozótot képez a málna, ribiszke és köszméte, s a terebély fák hézagait aranyszínű lecsüggő gyümölcságaival tölti be a cidoni alma, a birs.
Ösvény nincs a gyümölcsfa-labyrinthban; fűvel van a fák alja benőve egészen.
Hanem ahol a fák közül kilátni, ott egy virágos kert hívogat a közelebb jövésre, az is csodálatos mezei virágokból összegyűjtve, miket a szokott kertekben nem találni, a sötétkék csengettyűkék csoportjai, a selyemtermő krepin fényes gubanctokja, pettyes turbánliliomok; az alkermes vérfürtei, a gyönyörű ophrisok pillangótermő virágaikkal, valami csudálatos úton kerti virággá nemesítve, tanúskodnak emberi lény közellétéről. Elárulja azt végre maga a lakhely, amelyből a füst előjön – Jókai Mór így érkezteti az arany embert a senki szigetére.
Idill. Május közepén.
Május közepén, 1962-ben, az USA újra légköri kísérleti atombomba-robbantásokat végzett. Azóta...
Május közepén, 1969-ben leszállt a szovjet Venyera-5, az első Vénusz-szonda a vörös bolygón. Azóta...
Sandro Botticelli: Vénusz és Mars
Vénusz és Mars. A szerelem istennője, amint legyőzi a háború istenét. Az 1510. május 17-én örök quattrocentójába költözött firenzei mester, Sandro Botticelli talán naiv, de az egész emberiség békevágyát kifejező álma ma időszerűbb, mint valaha.
Süvölt a szél a fák között
zúgva, zokogva, nyögve, fájva,
sivít a szél a fák között
s a magyar erdő magyar fája
ingatja koronás fejét.
De csak fejével bólogat,
s a törzse szikla-szent-szilárd:
lombos fejével bólogat
és nem fél, hogy az égi bárd
csattanva mellen ütheti.
A 115 éve, 1907. május 17-én született Dsida Jenő Erdője ez. S az ember benne?
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
