Május második dekádjában barangolásomat Csukás István Harangvirág, meggyfa című versével indítom. E szinte áprilist mímelő időben, ha kedved tartja, tarts velem, kedves Olvasóm!
s még jönnek a fagyosszentek,
fagyot hoznak, rendet tesznek,
fagyos ujjal ölelgetnek.
„Fagyosnapok” néven tartja számon Pongrác, Szervác, Bonifác (május 12., 13., 14.) napjait a közép-európai néphagyomány. Pongrác egyébként ókeresztény vértanú (†304), Szervác püspök (†384), Bonifác (†303) szintén mártír volt.
Évszázados paraszti tapasztalat szerint ebben az időszakban a melegedő időjárás hirtelen hűvösre fordul, sőt sokszor fagyot is hoz, amely a sarjadó rügyeket, vetéseket tönkreteheti.
A május közepi fagyokat a hideg, száraz, sarkvidéki eredetű légtömegek okozzák, mi több, a derült éjszakák kedveznek a talaj menti fagy kialakulásának.
Fehér menyasszony fakaszt öntestéből virágokat
A szorongás a földművelők körében olyan erős volt, hogy szakrális kultuszuknak nincs nyoma: még patrociniummal, szoborállítással sem remélték, hogy jóindulatuk megnyerhető.
Pedig e három jámbor szentje az Istennek igazán nem tehet róla, hogy rendszerint az ő emléknapjaikon áll be az utolsó fagy az évben, nemcsak nálunk: Bajorországban „Eismänner” (jégemberek) néven ismeretesek, Pomerániában „Die drei gestrengen Herrn” (a három rideg nagyúr) a még ünnepélyesebb titulusuk.
140 évvel ezelőtt, 1883. május 13-án született a budapesti állatkert megújítója, a világhírű trófeaszakértő, Nádler Herbert. 1926-ban kidolgozott egy olyan szarvasagancs-bírálati képletet, amelyet később róla neveztek el, és egész Európában használják mindmáig a trófeák minősítésénél. 46 évesen pályázta meg és nyerte el a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatói állását. Korszerűsítette a régi épületeket, bővítette a kifutókat és röpdéket, minden állatházba központi fűtést vezetett be, a Széchenyi-fürdő termálvizével látta el a vízilovak és krokodilok medencéit. 1930-tól 1944-ig volt a Természet című lap szerkesztője. A háború után részt vett az állatkert újjáépítésében. Gazdag trófeagyűjteményét, állatpreparátumait, értékes könyvtárát a Természettudományi Múzeumra hagyta.
1993-ban a Nemzetközi Bányászszövetség Budapesten megtartott 47. kongresszusa május 13-át az egészség és biztonság nemzetközi napjává nyilvánította. A bányászatban világszerte évente mintegy 15 ezerre tehető a hivatalosan közölt halálos áldozatok száma, de valószínűleg valójában kétszerte többen halnak meg. Rájuk emlékezik ez a nap. Magyari Lajos Bányászokja bepillantást enged ebbe a szigorú világba:
Mérhetetlen, komoly éjszaka –
nem is barátod, nem is idegen,
lámpásod van hozzá s ötmillió
tonna föld a szíveden.
Faraghat himnuszt aki akar:
„halálban benne állsz övig”.
A választottak kiváltsága véd,
az alkalmatlan úgyis megszökik.
S akiben magzik a gyengeség,
fekete arca fehéredjen el,
vesse ki magából ez az éjszaka,
fusson innen a fehér fénybe fel.
Csokorodjék benne a félelem:
ne térhessen ide soha vissza,
akiből itt fut el az erő,
azt a föld örökre beissza.
Asszonya méhe foganjon különbet,
akit nem ver meg a vétek,
helyet tartunk neki asztalunknál –
kenyeret, bort, jó beszédet.
Mérhetetlen, komoly éjszaka,
szívét ötmillió tonna várja.
Felgyújtjuk mind a lámpásokat,
jegyet jegyezni homlokára.
1994-ben az ENSZ május 15-ét a család nemzetközi napjává nyilvánította. A társadalom alapvető alkotóeleméről ír Reviczky Gyula is a Nyárban, XIX. századi gondolata megszívlelendő a XXI. század Európájában is:
Ki tavaszát el nem fecsérelte,
Gyümölcsöző leszen nyara,
S mire amit vetett megérik
Learathatja mind maga.
Az élet és természet egykép
Bevált sok dús ígéretet.
Virágból lesz gyümölcs a fákon,
S ábrándokból lesz férfitett.
A fészek-épitési gondot
Majd kárpótolja víg család.
Ki ifjan gyüjtött lelki kincset,
Élvezni fogja kamatát.
De a kinek életvetését
Megcsípte dér, elverte jég,
S gyümölcsfájáról életének
Hullatja bőven férgesét: –
Kinek szivét, mint puszta tarlót,
A nap kopárrá égeti:
A szép nyár ragyogó egével
Csak lassu fonnyadás neki.
Május 17-én lesz 116 éve, hogy megszületett Dsida Jenő. Az első világégés utáni időkben szorongásaira – mint sok akkor élt erdélyi magyar fiatal – természetben, a bukolikus idillben kereste a megbékélést. A szerényen megvallott honszeretet volt az éltető. 1930-ban írt Kerülöm a nevedet (Erdély) című verse példa reá:
Azt mondják, kerülöm a nevedet,
nem beszélek rólad, nem dicsérlek,
mert a Gonosz csókolta meg a számat.
Pedig a gyantaszagú fenyvesekben
mindig levett kalappal járok,
sebes, mély vizeid bennem zúgnak.
Ma órákon át gyermekes örömmel
néztem, hogyan halásznak a vén
parasztok a zajló Maroson
s mikor a szabályos, négyszögű lékből
halat rántott ki valamelyik,
úgy-e hogy neked köszöntem meg?
És mégis kerülöm a nevedet,
melyet káromkodó kocsisok és
esküdöző kalmárok szájából hallok,
melyben önhitt szónokok dagasztják
naggyá magukat s pletykaszájú
vénasszonyok lubickolnak bóbiskolva,
mely úgy elkopott ércnyelvünkön és
szánkon, mint egy ócska köszörűkő
és már-már semmit sem jelent.
Inkább megkerüllek valahogy: azt
mondom, hogy valaki vagy,
magok csiráztatója, emberek álma,
kicsi őzikék együgyüsége,
szálerdők erős magosba-húzója,
apró madarak énekeltetője.
Vagy csak gondolok rád s elhatározom:
ma minden mosolyom téged jelent,
vagy csak kívánlak és elhatározom:
ma minden kézfogásban a te kezedre
ismerek. Vagy csak érezlek
behúnyt szemmel, átlehelni a lelkemen,
mint a legtitkosabb, legédesebb
hangulatot, mely egyedül köt
a földhöz, drága nyomorúságaimhoz.
Mint a napot, mely bőrömre süt
s melyet némasággal síratok meg,
mikor lehull a hegyek mögé.
Áldozócsütörtök – az idén május 18-ra esik – Krisztus mennybemenetelének (Ascensio Domini) ünnepe. Juhász Gyula Föltámadás után című versét hoztam ide:
Negyven napig még a földön maradt
És nézte az elmúló tájakat.
És mondta: Ez Jordán, ez Golgota.
Itt verejték volt és emitt csoda.
És nézte, hogy a játszó gyermekek
Homokba írnak nagy kereszteket.
És nézte, hogy a sírján csöndesen
Megnő a fű és borostyán terem.
Aztán megállt a Tábor tetején.
Oly könnyű volt a szíve, mint a fény.
Mint pelyhet, érezte az életet
És derűsen és némán mennybe ment.
Az egyik legősibb keresztény ünnep. Sokáig körmenettel ünnepelték. A középkori és kora újkori Magyarországon az áldozócsütörtöki misén Krisztus szobrát kötelekkel felhúzták a templom mennyezetéig, mintegy eljátszva ezzel az ünnep jelentését. Az unitárius hívek Torockón a XIX. században ezen a napon a Székelytő tetejére vonultak, és örömtüzeket gyújtottak.
E napon 202 éve, 1802. május 18-án született a modern barlangkutatás atyja, Schmidl Adolf. Bécsben nőtt fel, ott tanult. 1857-ben hívták meg a budai műegyetemre a földrajz tanárának. Megtanult magyarul, és a kiegyezés után, amikor a német egyetemi tanárok többsége elhagyta az egyetemet, ő maradt. Az egész Monarchia területén végezte vizsgálatait; fő kutatási területei a szlovéniai karsztvidék és a Baradla-barlangvidék mellett a Bihar-hegységben voltak. Számos barlangot elsőként járt be, térképezett fel és írt le, bonyolult vízrajzi összefüggéseket tárt fel.
Május 18. 1977 óta múzeumi világnap. A Múzeumok Nemzetközi Tanácsának 1977 májusában az UNESCO égisze alatt Moszkvában megtartott XI. konferenciáján határozták el a megünneplését, 1978-ban tartották meg először. Az idei témái: a fenntarthatóság és jóllét.
Maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2023-ban, Pongrác napján
A gyantaszagú fenyvesekben mindig levett kalappal járok
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
