2024. july 1., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

      

Bimbó-fejtő szép tavasz!

Mint kis gyermek, olyan az:

A mogorva tél után

Fürge, tiszta, friss, vidám!

      

Zigány Árpád író 1910-ben megjelent Csengő-bongó versikék kis emberek mulattatására című kötetéből vettem e sorokat mai február végi – március eleji sétánk kedvcsinálójának. Újságíró, regényíró és színpadi szerző – mindez együtt volt ő. Mi több, a Tolnai Világlexikon főmunkatársaként több tucat, 8-40 hasáb terjedelmű enciklopédia-szócikket is írt irodalmi és kulturális témákban, sőt olykor műszaki-technikai területen is: adatgazdag és nagy terjedelmű a Dante-szócikke, de ilyen igényű az aviatikáról szóló is.

 Hogy mégis gyermekversét vettem elő? Bocsásd meg bohóságom, kedves Olvasóm. Mentségemre: tavasz közeleg!

S hogy ne csak megkövessem olvasóim, de helyre is rángassam a Kalendárium babéros útját, Rainer Maria Rilke gondolatával folytatom:

      

 Itt áll a gyámoltalan virág, és virulni akar; ez az egyetlen, amit tehet, virulni tud csupán, s ezzel valóban nem akar zavarni senkit, és mégis mindenki ellene van: a fekete feltalaj, amely őt csak hosszas kérlelés után engedi át, a nappalok, mik vaktában zúdítanak rá meleget és esőt és szelet, no és az éjszakák, melyek lassacskán lopódznak oda hozzá, hogy jeges ujjaikkal fojtogassák. Ám ez a gyáva, gyászos harc, ez a tavasz.


A gyámoltalan virág virulni akar – békeváró tavasz


      Kemény, vérfagyasztó megfogalmazás. Egy olyan költőtől, aki amikor A zenéhez szól – Tandori Dezső fordításában – csupa rajongás: vágy... a lakhatatlan után.

      

Zene: szobrok lélegzete. Képek

csöndje, talán. Te nyelv, hol a nyelvek

véget érnek. Idő, mely

függélyesen állva,

mulandó szívekre mutat.

Érzések – ki iránt? Ó, érzés

átváltozata – mivé? –: hallható tájjá.

Ó, Idegen: zene. Tőlünk sarjadt

szívtér. Legbensőnk, mely

túllép rajtunk, mert kifelé tör –

szent búcsúvétel:

mert a benső vesz körül, mint

legtanultabb távolunk, mint

lég fonákja:

tiszta,

hatalmas,

már lakhatatlan.

       

       Ez a hol vérfagyasztóan realista, máskor rajongásig pesszimista német költő néha fenségesen természeti képekkel ajándékoz meg:

Fenyvesek zihálnak rekedten 

hó alatt, s minden gally körül 

fénypárna nő kerekdedebben.

Fehér csapás fut fel csendesen,

a ház otthonossá derül.


Óra jár, gyerkőcök remegnek:

zöld tűzhelyben hars fahasáb

rogy zajával ligetszeleknek, —

kint fehér flitterek lebegnek,

perc nő Öröklétté tovább.


Fenyvesek zihálnak rekedten, fénypárna nő kerekdeden – télbe oltott béke

      

      A Fenyvesek zihálnak rekedten – Efrim Israel fordításában – második versszakával  visszatérünk a gyerekek világába, de már mint kívülálló szemlélő lebbenünk át a tavaszt váró öröklétbe.

      122 évvel ezelőtt, 1901. február 28-án született Linus Carl Pauling német származású amerikai kémikus, a modern szerkezeti kémia és a molekuláris biológia egyik megalapozója. 1951-ben ért munkája csúcsára a biológiai nagymolekulák szerkezetének felderítésében az alfa-hélix felfedezésével. Pauling a hemoglobin szerkezetét egy olyan modell segítségével mutatta be, amelyben az atomok egy csavarvonalon vannak elrendezve, és ezt a gondolatot általánosságban a fehérjékre is kivetítette. Erre a csavarvonal-szerkezetre vezethető vissza a kettős csavarvonal is, amit James D. Wattson és Francis Crick a dezoxiribonukleinsav szerkezetének posztuláltak. 1954-ben kémiai Nobel-díjat kapott a „kémiai kötés természetének kutatása terén elért eredményeiért és ezeknek a komplex vegyületeknek a szerkezetmeghatározásában történő felhasználásáért”.

      1957-ben Barry Commoner biológussal petíció-hadjáratot indított. Észak-Amerikában élő gyerekek tejfogaiban vizsgálta a radioaktív stroncium-90 eloszlását, és arra a következtetésre jutott, hogy a légköri nukleáris kísérletek károsak az egészségre a radioaktív csapadék miatt. 1958-ban Pauling és felesége 11 000 tudós által aláírt petíciót adott át az amerikai kormánynak az ENSZ nevében, amelyben az atomrobbantások befejezését követelték. 1962-ben megjelentette könyvét  No more war! (Soha többé háborút!) címmel. A nyilvánosság nyomásának engedve 1963-ban John Fitzgerald Kennedy és Nyikita Szergejevics Hruscsov moratóriumot írt alá a nukleáris kísérletek tilalmáról. Azon a napon, amikor életbe lépett az atomcsendegyezmény, a Nobel-díj-bizottság Paulingot Nobel-békedíjjal tüntette ki. A díj adományozása politikai vihart kavart, a „kriptokommunistának” tartott Pauling kitüntetésekor az amerikai kormány tiltakozott...

      106 évvel ezelőtt, 1917. március 1-jén elkobozták a Nyugat aznap megjelenő számát. A „bűnös” Babits Mihály volt, az ok a Fortissimo háborúellenes verse volt.

      

Haragszik és dúl-fúl az Isten

vagy csak talán alszik az égben,

aluszik vagy halott is épen –

ki költi őt föl, emberek?

Anyák, sírjatok hangosabban:

akit föl nem ver annyi ágyú,

rezzenti-é gyenge sírástok?

És ne is könnyel sírjatok,

mert a könny mind csak földre hull

hanggal sírjatok föl az égre,

sírjatok irgalmatlanul:

ne oly édesen mint a forrás,

ne oly zenével mint a zápor,

ne mint a régi Niobék:

hanem parttalan mint az árvíz

sírjatok vagy a görgeteg

lavina, sírjatok jeget,

tüzet sírjatok mint a láva!

A drága fiúk hullanak

vérben a hóra napra-nap.

Ne hagyjatok aludni senkit:

ki ma csöndes, gonosz vagy gyáva,

de érdemes-e félni még?

és érdemes-e élni még?

Ó, mért nem hallani hangotok?

Menjetek a piacra sírni,

sikoltsatok a templomokban

vadak asszonyai, vadakká

imuljatok őrjítő, őrült

imában!


És ha hasztalan

ima, sírás: – mi káromolni

tudunk még, férfiak! Ma már

hiszünk káromlani-érdemes

alvó magasságot a Sorsban.

Hányjuk álmára kopogó

bestemmiáknak jégesőjét!

Mért van, ha nincs? Mért nincs, ha van?

Tagadjuk őt, talán fölébred!

Cibáljuk őt, verjük a szókkal!

mint aki gazda horkol égő

házban – a süket Istenét!


Süket! Süket!…


Ó ma milyen jó

volna süketnek mint az Isten!

Süket a föld, nem érzi hátán

hadak alázó dobogását.

Jó volna süketen csirázni

mint virághagyma föld alatt:

minden süket, földben, Istenben

csak az ember szakadt ki a

süket Istenből iszonyokra

kikelt belőle féreg-módon,

Isten férgének, viszkető

nyüzsgésre, fájni – mert ami

nem süket Isten: fájdalom,

míg az Istenbe visszahal!

     Éppen e vers megjelenése előtt egy évszázaddal, 1917. március 2-án született Arany János. Hatvan éveskorában, 1877-ben írta volt a nyolcsoros Civilizáció szösszenetét:

      

Ezelőtt a háborúban

Nem követtek semmi elvet,

Az erősebb a gyengétől

Amit elvehetett, elvett.


Most nem úgy van. A világot

Értekezlet igazgatja:

S az erősebb ha mi csínyt tesz,

Összeül és – helybehagyja.

      

      Én meg 2023 másod-harmad hó fordulóján azon morfondírozom, hogy sem így, sem úgy nem jó.

      Megváltoztatni nem tudom, de szólok. Szóljunk sokan. Imával és káromkodással: nem jó ez így!

      Békés tavaszodás. Meleget ígérő napfelkelték. Másod-harmad hó fordulóján Áprily Lajossal indulok erdőt járni, a még zúzmarás erdőt. Ő meg éppen a természet védszentjét, Szent Ferencet hívja az útra 1965-ben írt Assisi, jöjj… című versében:

      

Vadjárta út ez, vadcsapás,

moha-szegélye zúzmarás.


Halkul a léptem. De a vad,

az őz s a szarvas megszalad.


Pedig kezem fegyvertelen.

Assisi, hívlak. Jöjj velem.


Nagyobb erőd van, több hited,

a szarvast megszelídíted.


A farkashoz is volt szavad:

megállt a gubbiói vad,


mert csodát tett keresztjeled…

Az erdőn hadd járjak veled.


Assisi, szólj. Én hallgatok.

Űzött és nyugtalan vagyok.


Assisi, mellettem haladj.

Lelkemnek békességet adj.

      

      Maradok kiváló tisztelettel.


      Kelt 2023-ban, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató