Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Kész a világ,
Feszült, ünnepi várás
Tereng felette.
Halotti csend. Csak néha néha
Sóhajt az Isten lelke.
(...) Fényesség nélkül oly sivár az élet!
Nagy Alkotónk, oh mondd ki szent igédet
Legyen világosság!…
(...) És felharsan az egek harsonája
S a végtelennek zsolozsmája zendül
Zsibongva, zsongva…
És nagy szavát az Ur – kimondja!
Pünkösdi várakozás. 1924-ben, éppen egy évszázada írta le ezeket a sorokat Szatmáron az akkor 17 éves Dsida Jenő. Trianon után.
Mára a csíksomlyói várakozás egy egész nép számára az összetartozás fájdalmasan szép pillanata: a pünkösdkor virradó, kelő napba Babba Máriát belelátók ünnepe. Nincs még egy ilyen nagyszabású ünnepe pünkösdnek az egész világon.
Mindez természetmegújulás is: a tavaszvég ünnepe. A gyümölcsfák már elvirágoztak. A gabonaföldek növényei már szárba szökkentek. A lombhullató erdők alja már lassan áldott félhomályba leng át.
De az alhavasi réteken még csak most nyílik ezernyi virág.
És nyílnak a pünkösdi rózsák.
E pünkösdi rózsa
Kihajlott ez útra.
Nekem es kihajlott
Szekeremnek rúdja.
Így kezdte Kallós Zoltán mikrofonja előtt 1964-ben Klézsén hosszú-hosszú énekét Lőrinc Györgyné Hodorog Luca.
A természet rendje szerint pünkösd a nyár bevonulásának ideje. A hegyekben most történő természetvarázslatról írta volt Áprily Lajos:
(...) Hajnal felé a harmatos homálynak
pünkösdi rózsa-szirmokat dobálnak.
De mi is a pünkösdi rózsa?
Népünk több őshonos Kárpát-medencei növényt illet ezzel a névvel. Egyetlen közös tulajdonságuk, hogy éppen most nyílnak. A labdarózsát (Viburnum opulus ’Roseum’) vagy az erdélyi havasszépét (Rhododendron myrtifolium) is e névvel illették.
A korán virágzó fahéjillatú rózsa (Rosa cinnamomea), a virágok virága, a „florum flos” piros színével érdemelte ki, hogy Krisztus virága legyen.
A pünkösd egyik neve a középkorban olasz és spanyol területen Domenica rosata – írja Dömötör Tekla a Naptári ünnepekben – E napon rózsával díszítették, rózsaszirmokkal hintették be a templomokat.
Az Ómagyar Mária-siralom őrzi a magyar rózsakultusz első emlékét, a még akkor vallási értelemben vett virágéneket:
(...) Világ világa,
virágnak virága,
keserűen kínzatul,
vos szëgekkel veretül!...”
A havasi rétek sárga virágcsodája, a zergeboglár (Trollius europeaus) magashegységi réteken júniusban virágzik, s így történt, hogy hegyi pásztorok adták neki a pünkösdi rózsa nevet.
Végül a bazsarózsa. A Paeonia officinalist fontos gyógynövényként ismerték már az ókori görögök. Ott volt már dísznövényként a parasztkertekben évszázadok óta, de pünkösdi rózsa névvel – elsősorban a rózsaszín virágúakat – a múlt század eleje óta illetik.
Mi is tehát a pünkösdi rózsa?
Válaszoljon rá a „legilletékesebb”, egy 1832-es világi virágének:
Nem anyátúl lettél,
Rózsafán termettél,
Piros pünköst napján
Hajnalban születtél.
Orcád rózsái
Ha közel volnának.
Égő szívem mellé
Tűzném bokrétának.
Hanem a legőszintébbek a gyerek- (vagyis hát a nekik tulajdonított) versek:
A pünkösdi rózsa
Kihajlott az útra,
Én édesem, én kedvesem,
Szakajts egyet róla.
Lám, én szakasztottam,
El is hervasztottam.
Milyen ősi őszinteség csendül ki e sorokból!
Igen ám, de utána azt énekli a kisfiú:
Tejbe-vajba fürösztöttem,
El is szalasztottam.
Ejnye, ez mintha panasznak hangzana. Miért is szalasztotta el? Mert (túlságosan) becézte, óvta?
Szentegyházán – talán éppen Haáz Sándor gyermekfilharmonikusai is – így éneklik a Pünkösdi rózsa kihajlott az útra utolsó két strófáját:
Egyet szakasztottam,
El is szalasztottam.
Akit szeretsz, kis menyecske,
Akit szeretsz, kapd el.
Sőt! A páros forgás versszaka már nemcsak biztatás, de párosító:
Ezt szeretem, ezt kedvelem.
Ez az én édes kedvesem...
És egy újabb (látszólagos) logikai bukfenccel zárva:
Állj ki, akit szeretsz, zárd ki,
Akit szeretsz, zárd ki.
Honnan is, miből is? Már meg sem próbálom megfejteni.
És mégis az az érzése az embernek, hogy valami ősi tudást hordoznak ezek a sorok. Ősi tudást, amit ma már csak a gyerekek… Nem, nem értenek.
Éreznek!
Így, pünkösd adventjében mindazoknak, akik Krisztus nevét vallják, várniuk, őrködniük és imádkozniuk kell egy szívvel, egy lélekkel. El kell simítaniuk minden nézeteltérést, hogy egység és egymás iránti gyengéd szeretet hassa át az egész közösséget. Akkor erős, komoly hittel mondott imáink együttesen hatnak. Akkor türelemmel várhatjuk és remélhetjük ígéreteinek beteljesítését.
Késő volt, mentem haza, lelkem
az elmúlt nappal küszködött,
mentem, mogorván, kimerülve,
a kertek és villák között,
nem is én mentem, csak a lábam
vitt a fekete fák alatt,
két lábam, két hű állatom, mely
magától tudja az utat.
S egyszerre a májusi éjben
valami hullám megcsapott:
illatok szálltak láthatatlan,
sűrű és nehéz illatok,
a lélegző, édes sötétben
szinte párolgott a világ
és tengerként áradt felém az
orgona, jázmin és akác.
Láthatatlan kertek mélyéből
tengerként áradtak felém,
nagy, puha szárnyuk alig lebbent
és letelepedtek körém,
a meglepetés örömével
lengették tele utamat
s minden gondot kifújt fejemből
ez a szép, könnyű pillanat.
S mintha élt volna, minden illat
külön megszólalt és mesélt,
ittam a virágok beszédét,
a test nélkül szerelmes éjt;
a rácson kísértetfehéren
áthajolt hozzám egy bokor
s úgy töltött csordultig a lelke,
mint szomjú palackot a bor.
És részegen és imbolyogva
indultam nagylassan tovább,
s új tenger dőlt a szomszéd kertből,
új bokor az új rácson át,
s az illattól már illatos lett
tüdőm és szívem és agyam,
egész testem elnehezült
s azt érezte, hogy szárnya van.
Szabó Lőrinc Májusi éjszakai vallomásával indulok én is pünkösd felé.
Hogy értem haza, nem tudom már.
– A gondom ma se kevesebb.
De azóta egy kicsit újra
megszerettem az életet,
s munka és baj közt mindig várom,
hogy jön, hogy majd csak újra jön
valami fáradt pillanatból
valami váratlan öröm.
Május 18. 1997 óta múzeumi világnap. A Múzeumok Nemzetközi Tanácsának az UNESCO égisze alatt Moszkvában megtartott XI. konferenciáján határozták el megünneplését 1977 májusában.
Az idei pünkösdvasárnap – május 3. vasárnapja – az idén egyben a madarak és fák napja. 1902. május 19-én Párizsban egyezményt kötöttek az európai államok a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. Chernel István ornitológus szervezte meg Magyarországon először a madarak és fák napját, amelyet az 1906. évi I. törvénycikk szabályozott. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletben írta elő: évente egy napot a népiskolákban a tanító arra szenteljen, hogy a tanulókkal a hasznos madaraknak és azok védelmének jelentőségét megismertesse. Amihez hozzátartozik a fák s más növények ismerete is.
Egy rendezett kert, valami öt-hat holdra terjedő, nem sorba, de szabályosan csoportokba ültetett gyümölcsfákkal, amiknek ágait földig húzza édes terhük. Aranyló, pirosló gyümölccsel rakva alma- és körtefák; a szilvafák minden faja, mintha rózsa- vagy liliomcsokor volna a ragyogó gyümölcstől; a fűben a láb előtt terítve hever a lehullott fölösleg fölszedetlen. Közbe egész bozótot képez a málna, ribiszke és köszméte, s a terebély fák hézagait aranyszínű lecsüggő gyümölcságaival tölti be a cidoni alma, a birs.
Ösvény nincs a gyümölcsfa-labyrinthban; fűvel van a fák alja benőve egészen.
Hanem ahol a fák közül kilátni, ott egy virágos kert hívogat a közelebb jövésre, az is csodálatos mezei virágokból összegyűjtve, miket a szokott kertekben nem találni, a sötétkék csengettyűkék csoportjai, a selyemtermő krepin fényes gubanctokja, pettyes turbánliliomok; az álkörmös vérfűrtei, a gyönyörű ophrisok pillangótermő virágaikkal, valami csudálatos úton kerti virággá nemesítve, tanúskodnak emberi lény közellétéről.
Jókai Mór utópiája az ember gondozta kertről: Az arany emberben így írja le a Senki szigetét.
Tévedés ne essék! Az emberpalánta-vadon, Isten kertje is csodákat rejt. Legyen az havasi rét, sűrű fenyves, vagy akár az erdélyi Mezőség akármely nyugton hagyott tava.
A moszatok és véglények munkája itt is csak előkészíti a nagy vegetációt. (...) egy nyár folyamán körülbelül egy centiméterrel növesztik meg az iszapot. (...) egy emberöltő alatt méteres rétegek képződhetnek. (...) Hínár, vízilencse, nád, káka, zsombék, vízirózsa, számtalan közismert szép vízinövény telepszik meg a rothadó iszapban, belőle él, benne ver gyökeret, s ha maga elenyészik, ugyancsak iszappá válik. (...) zsombékos rétek, nádasok, savanyú füvekkel benőtt lápok foglalják el a tó helyét, közöttük egy-egy mélyebb tócsával. Aztán felnő a füzes, sok mindenféle bokrával, fűvel és virágos növényekkel, fűzfaliget képződik, végül savanyú rét, aztán nyárfaliget s erdő foglalja el a betemetett tó helyét – írta A Kárpátok is el fognak tűnni című esszéjében az éppen 150 éve, 1874. május 20-án született Francé Rezső botanikus, egykor népszerű szakmai könyvek szerzője. – Vagy tőzeglápnak marad meg évezredekig a holt tó, mert a tőzegmoha nagy zsarnok, nem tűr meg más növényt maga mellett. Ahol egyszer a tőzegmoha gyökereivel befonta az iszapot, ott a tőzeg évmilliókig is megmarad, elszenesedik, s megvárja, amíg fel nem használják tüzelőanyagnak. A hűvös vízből így lesz az ellentéte, a melegítő kőszén.
Maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2024-ben, pünkösd havának 17. napján, 117 évvel Dsida Jenő születése után