A természet kalendáriuma (DCLII.)

*Fotó: Zúzmarás napkelte – olvadva pusztul, s tagadja önmagát

A jéghegy az ég üvegébe vág.

Hasad a mennybolt, kifordul belőle,

mint égi tartalom, a másvilág.

Cseppenként hullatja a jégmezőre

lélegzetét a szél, vérét a vad.

A látóhatár, mint a táj nyakörve,

megfeszíti a fénypórázokat.

Veszítened kell, ha széthull a forma,

mert a látvány elpusztulva tagad,

de lelked, a kijátszott metafora

túléli képzettársításait,

s mire a fagy az eget letarolja,

fölperzseli földi játékaid.

Már a végtelen kereszttüze éget,

és a tartalom belülről vakít.

Gál Éva Emese Téli tercinájában a fagy szigorának börtönéből szabaduló gondolat röptet életet a tájba.

Nem nyüzsögnek halállal messzeségek,

a fénypóráz, a nyakörv elszakad,

szétfeszíti kalitkáit az élet,

s kirajzanak veled a madarak.

A festőművész-költő fagy kalitkáiból szabadult madarainak kirajzását követve indulok idei második januári utamra. Kedves Olvasóm, nem ígérek madárszárnyakat, csak némi röpködést aktuális természettudomány-történeti évszámok között. Tarts velem e szeszélyes ég-föld-közi mai utamon.

Írtam a szótárat, adtam a grammatikát.

Általam értekezel magyarul, Kálvin; makulátlan

Biblia fénylik az én munkám nyoma gyanánt…

Tóth István fordításában így hangzik Bethlen Gábor fejedelem titkos tanácsosának, Bisterfeld János Henrik gyulafehérvári tanárnak Szenczi Molnár Alberthez írt sírfelirata részlete. Süvegeljünk egyet Szenczi sírjánál a Házsongárdi temetőben.

Mint az szép híves patakra

Az szarvas kívánkozik…

Ki ne ismerné a református lelkész, filozófus zsoltárköltő XLII. zsoltárának kezdősorait?

(…) mindig gondosan kerültem azt, hogy ha a magyarságról szólok, kis nemzetnek nevezzem a magyarságot. Mi számra nézve kis nemzet vagyunk, de sohasem éreztük magunkat abszolút értelemben kicsinek. S valóban, ha a nemzeteket nagy és kis nemzetekre osztályozzuk, az osztályozás kritériumát egészen másban kell találnunk, mint a puszta lélekszámban.

Azt hiszem, nagyon komplex dolog, és sok ismérvből rakódik össze az, hogy melyik a kicsi és melyik a nagy nemzet. Szent meggyőződésem, hogy ezek között a kritériumok között egyik legfontosabb az, hogy egy nemzet csak más nagy népek által felkutatott igazságokat tanít-e a maga körében, vagy pedig annak a nemzetnek körében nagymértékben folyik-e eredeti kutatás is. Azok a nemzetek, amelyeknél nem folyik eredeti kutatás, amelyeknek még főiskoláik is csak arra szorítkoznak, hogy az idegen népek által felkutatott igazságokat tovább terjesszék, nagy nemzeteknek nem nevezhetők. Egy ilyen nemzet tanárai csak az idegen kultúrának commis-voyageurjei, utazói, ügynökei. Egy nemzet naggyá csak akkor lehet, ha kebelében önálló kutatás folyik.

A Magyarpécskán 1875-ben született Klebelsberg Kunó kultuszminiszter, a két világháború közötti Magyarország legjelentősebb kultúr- és tudománypolitikusa 1932. január 17-én a Felsőoktatásügyi Egyesület közgyűlésén tartott, Kutatás és oktatás című előadásából vettem eme citátumot.

A megcsonkított országban a népiskolai programja keretében 5000, főként tanyai iskolát létesített, megreformálta a középiskolai oktatást, bevezetve a reálgimnáziumot. Nagyszabású egyetemi építkezésekkel Szegeden, Debrecenben és Pécsett teremtette meg a felsőoktatás korszerű műhelyeit. Létrehozta a Collegium Hungaricumokat és az egyéb külföldi ösztöndíjak rendszerét, melyben a tudósutánpótlás biztosítását látta.

Felkarolta a természet- és műszaki tudományokat (is). Az alkalmazott tudományok fejlesztésének fontossága mellett – ebben az időszakban a vegyi- és gyógyszeripari kutatás a villamossági és nehéziparival együtt válik világhírűvé – az alapkutatás is csúcsokra hág. Ő hívta haza Szent-Györgyi Albertet. Különös szeretettel foglalkozott a Kolozsvárról elmenekült Ferenc József Tudományegyetem szegedi újraépítésével. (Ő álmodta meg és alakíttatta ki a Dóm teret a tudósok panteonjával.)

Már miniszteri pályafutásának kezdetén, közvetlenül Trianon után, 1922-ben megfogalmazta programjának alaptételét: „A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti naggyá”. Szállóigévé vált először megmosolygott jelszava, mely szerint a lefegyverzett ország honvédelmi tárcája a kultusztárca kell legyen. A magyar kultúrának politikai jelentőséget tulajdonított; annak teremtő erővé kell válnia, úgy, ahogy a XIX. századvég fellendülése is szellemi megújhodással kezdődött.

Ma a csonka ország szellemi növekedését, a nemzet nagyságának megtartását éppen a határokon kívülre szakadt nemzetrészek nem csak anyagi és erkölcsi, de szellemi, tudásbeli erősítése garantálja. Az anyanyelvi oktatás minden szinten való segítése mellett a (reál- és humán-) tudományos kutatásban az előrehaladásukat a megbecsültség röppályáinak megnyitásával is segíti. A magyar tudomány önmagát építi-pallérozza az egész Kárpát-medencében.

Január 18-án időben kissé messzebb kalandozunk. E napon, 1911-ben költözött égi kaptárai mellé báró Ambrózy Béla földbirtokos, katonatiszt, a magyar méhészet egyik megalapítója.

Iskoláit Temesváron kezdte, 1853-tól a bécsi politechnikumban tanult, de 1855-ben abbahagyta, és tizenhét évesen katona lett. Az osztrák hadsereg tisztjeként 1859-ben az olaszországi hadjáratban a csaták közti pihenőkben megismerkedett a méhészettel. Mint írja: A méhekkel Olaszország Conegliano nevű kisvárosában, 1859-ben mint huszártiszt Pietro Gardini házigazdámnál ismerkedtem meg először.

Ekkor határozta el, hogy otthon majd ennek szenteli az életét. 1862-től Temes vármegyei birtokán méhészetet alapított, főleg bánáti méhekkel foglalkozott. 1875-ben alapító tagja a Délmagyarországi Méhészegyletnek, s első elnöke volt az 1892-ben megalakult, az összes magyarországi méhészegyesületet tömörítő Országos Magyar Méhészeti Egyesületnek.

Ambrózy a korszerű európai szintű méhészet egyik magyarországi képviselője, nyugati tapasztalatai alapján a vándorméhészet és a vándorlásra alkalmas ún. kettős ikerkaptár elterjesztője. Eredményeinek köszönhetően az egy méhcsalád után 1889-ben elért 5-6 kg-os mézhozam 33–35 kg-ra emelkedhetett.

Megismerkedve a Buziáson méhészkedő Grand Miklós néptanítóval, közöttük nem csupán munkatársi, de baráti kötelékek szövődtek. Az ő közbenjárására lett Grand 1885-től a méhészeti vándortanítói intézmény országos szakfelügyelője és vezetője. A néptanító és a főnemes egymást segítve emelték az azt megillető helyére a magyar méhészetet.

Így történhetett, hogy – amint a falusi néptanítók többsége a XIX. század végén s a XX. század első felében – dédnagyapám és nagyapám is kántortanítóként egész életükben – nagyapám Vásárhelyre való beköltözéséig – nagyon komolyan méhészkedett, tudását átadva tanítványainak.

Ambrózy fő műve a Temesváron 1896-ban megjelent A méh című könyv, melyet korábban a Magyar Méh 1881–1884. évfolyamaiban is közzétett sorozatként. Kortársai, a sajtó és a köznyelv szenvedélyes ügyszeretete miatt, „mézes bárónak” nevezték. 2014 januárjától a temesvári evangélikus templomban emléktábla őrzi emlékét. Az emléktáblát a Báró Ambrózy Béla Mézlovagrend és az Ambrózy Béla báró Méhész és Környezetvédő Egyesület állította a névadó tiszteletére.

Időben még messzebb kalandozva álljunk meg egy percre első gazdasági szakírónk, Nagyváthy János emléke előtt. 1755. január 19-én született Festetichék keszthelyi uradalmának jószágkormányzója. Keszthelyen írta A szorgalmatos mezei gazda című munkáját, amely az első jelentős magyar nyelvű mezőgazdasági szakkönyvünk. A későbbiekben Csurgón élt és további szakmunkákat publikált. Korának felvilágosult mezőgazdászaként tartjuk számon.

Hanem ne feledkezzünk meg az elmúlt fél évszázad magyar tudósairól sem. Bár sohsem élt Magyarországon, Polányi János Károly a világhírű magyar tudósok névsorát bővíti. Kilencvenhat évvel ezelőtt, 1929. január 29-én született a Nobel-díjas vegyész, a neves polihisztor Polányi Mihály és Kemény Magda gyermekeként Berlinben. A család a nemzetiszocializmus térhódítása elől 1933-ban Manchesterbe menekült. A fiú vegyész apja munkahelyén tanult, majd kutató vegyészként 1956-ban Torontóban telepedett le. 1958-ban Kenneth Cashionnal együtt tették meg első felfedezésüket a kemolumineszcencia területén, amikor egy gerjesztett állapotú atom fényt bocsát ki. 1986-ban D. R. Herschbachhal és Yuan T. Leevel megosztva kémiai Nobel-díjjal tüntették ki „az elemi kémiai folyamatok dinamikájával kapcsolatos felfedezéseiért”. 2001 óta a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja.

Kirajzó madarak, tiszta forrást kereső szarvas, méhek téli szunnyadása – mögülük felsejlő fények: szakadó fénypóráz és fényt gerjesztő tudás. Mindez mi vagyunk – megtartottak és megtartók, itt a Kárpát-medencében.

Maradok kiváló tisztelettel. 

Kelt 2025-ben, 391 évvel Szenczi Molnár Albert halála után