2020. november 30., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

November 6-án, a skorpió havában van a fogolyszabadító Szent Lénárd napja. Bod Péter szerint olyan kegyelmére méltóztatta volt Isten Lénárdot, hogy ha a foglyok ő róla megemlékeztek, s néki könyörgöttek, elromolván a vas bilintsek, megszabadultak… Miközben a Nap a Skorpió csillagkép előterében jár, az északi féltekén a természet visszaszívja erőit a földbe, látszólag meghal. A külvilág hideg, zord, talán már fagyos is, de a természet átalakítja erőit, raktároz, hogy legyen miből a tavaszi feltámadást indítani. Nem véletlenül esik erre az időszakra a halottak napja sem. Felidézteti velünk veszteségeinket, de saját mulandóságunkra is emlékeztet. Viszont a halál sohasem végleges, emberi tapasztalattal mérve az égi mozgások és a földi természet változásai örökkön örökké ismétlődnek. A halált a középkorban rácsos vas-hálóval is szimbolizálták. Jankovics Marcell szerint – Jelkép-kalendárium – a két szó a magyarban közös tőről ered.
2001-ben az ENSZ közgyűlése november 6-át a környezet háború és fegyveres konfliktus során történő kifosztásának megelőzéséért vívott küzdelem nemzetközi napjává nyilvánította. A cél az volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy egy fegyveres konfliktus milyen mértékben károsítja az adott ökoszisztémát és a természeti erőforrásokat – gyakran átnyúlva országhatárokon és generációkon. Szintén ekkor fogadták el az ENSZ Millenniumi Nyilatkozatát, mely hangsúlyozza közös környezetünk megvédésének szükségességét.
November 10. pedig 2001-től a békéért és a fejlődésért fogant tudomány világnapja. Az UNESCO-nak e nappal a célja emlékeztetni a tudomány béke és fejlődés iránti elkötelezettségére, és hangsúlyozni a közösséggel szembeni felelősségteljes használatát. Egyben tudatosítani kell a tudomány fontosságát, és csökkenteni a szakadékot a tudomány világa és a társadalom között.

Az örökösen egyenruhában feszítő fenyőfákra föl-fölpillogó szűzies nyír


Az örök kérdés: halad-e a tudományok által a világ előre? Ma sokak számára ez a kérdés kellemetlen…

Kellemetlen
Őszi reggel.
Kedvtelen, borús idő.
Hulldogál az
Elvirított
Őszi tájra az eső.

A szobában
Ketten ülünk
Együtt: én s az unalom.
Terhes vendég!
Mint malomkő
Csügg rajtam. De megcsalom.
Szépen titkon
A szobából
Kiröpítem lelkemet.
Szállj, lelkem, szállj
Messze, messze...
Utad napnyugatra vedd.

Napnyugatra
Vannak, akik
Én előttem kedvesek:
Agg szülők és
Ifjú lyányka
S mind, akiket szeretek(…)

Kellemetlen őszi reggel… Petőfi Sándor Koltón, Teleki Sándor gróf kastélyában írta, valamikor október 26. és november 5. között. Ki netán téveszti az évet, megdöbbenhet. Hogyhogy, hát Júlia hol van? S a nagy szerelmes versek? Petőfi Sándor ott unatkozik a koltói kastélyban, s ráadásul gondolatai egy napnyugati lányka felé szállanak? Csakhogy a vers keletkezésének éve nem 1847, hanem 1846! S a leány maga a 18 éves leendő ara. Alig hónapja ismerik egymást. Szeptember 8-án látta először a költő Szendrei Júliát, s utána másfél hónapon át szinte naponta találkoztak. Aztán október 23-án Petőfi Nagybányára, majd Koltóra rándult át. No, akkor íródott ez a verse is.
És hát október is elmúlt már, hol van a Szeptember végén csodája? Persze-persze, a magyar irodalom legszebb szerelmes verse majd csak egy rövidke év után ragyog fel tolla alól.
Most szintúgy november eleje van, mint 1846-ban. Komor felhők az égen, az őszi lomb is lekívánkozott a fákról. Benne vagyunk az ősz közepében.
A Júliával való megismerkedése és a lánykérés közötti időben látogatja meg Petőfi Szalontán Arany Jánost, ekkor látták egymást először, már mint jó barátok. A második látogatását már feleségével együtt teszi barátjánál 1847 októberének végén, novem- berének elején.
Három évre rá, 1850 novemberében Arany így morfondíroz a Téli versben:

Ej, ej, garázda tél apó!
Ki ördög hítta kelmedet,
Hogy sz. Mártonnap tájba’ hó
Borítja házi telkemet?

(…) De én kemencém oldalán
Csak fumigálom a telet;
Megfér kívül szobám falán!
Ne bántsa ezt a kis helyet (…)

Bizony, régebb gyakrabban, ma már ritkábban esik meg, de megesik, hogy november első dekádjában lehull a hó. Mi több, emlékszem olyan novemberekre, hogy világításkor a református temetőből csupa sisonkán tudtunk lecsúszni egészen a Sáros utca aljáig.
Márton napja. Egy régi kalendáriumból vette mottóját Konkrét költeményéhez Kányádi Sándor is.

Ha a Márton-napi lúd mellcsontja veres,
össze-vissza tél jön: szemetelő, szeles.
Ha a Márton-napi lúd mellcsontja fehér,
jó termést ígérő, nagyhavú lesz a tél.
Ha a Márton-napi lúd mellcsontja fekete:
hó nélkül vesz majd meg az Isten hidege.

Márton napján hadd idézzek konkrétan a Konkrét költeményből:

(…) tudom ki volt tours-i szent márton
azt is hogy mit cselekedett
kettéhasította köpönyegét hogy
egy didergővel megoszthassa a
légió szombathelyi születésű
századosa (?) akit erőnek erejével
vittek az édesapja kérésére a
császár parancsára erőnek
erejével vittek el katonának (…)

nem is maradt sokáig a seregben
megtért számos csodát mívelt
remetéskedett rendet alapított
püspökké is csak erőnek ere-
jével sikerült avanzsálni őt
elbújt a kiszemelő keresők elől
be a ludak ketrecébe de a
ludak hollétét kigágogták
kihúzták a ketrecből vele totyogott
egy lúd is ott nyújtja a nyakát márton
püspök címerében együtt mondják
gyulafehérvárig hallhatóan non recuso
non recuso laborem nem vonakodom
nem vonakodom a munkától
együtt vannak a kalendáriumba is (…)

A terebélyes bükkel együtt él a szíjas gyertyán s a mindig remegő nyárfa



November eleji erdő lombjafosztottsága, az őshonos fafajok egymást segítő ökoszisztémája, ahol minden egyes fajnak meghatározott feladata van. Lám, e szabadversében a költő éppen ennek a képét állítaná az emberiség elé:

    (…) más-más nyelvű
kinézetű népekkel élünk együtt
mint erdeinkben a terebélyes bükkel együtt
él a szíjas gyertyán a mindig remegő
nyárfa és az örökösen egyenruhában
feszítő fenyőfákra föl-fölpillogó
szűzies nyír s a tisztások szélén
harmatot őrizgető mogyoróbokor
a susogásuk is más és más a vihart
sem egyformán szokták megsínyleni
de jaj ha valamelyik félét-fajtát
kivágják tépik-nyüvik kiszorítják
közülük mert akkor még a föld a
talaj összetétele is megváltozik (…)

pedig ha hinni lehet a márton-napi
lúd előrejelzésének magunk is
didereghetünk (…)

– okosít tovább a Kányádi-szöveg, mely 2001-ben íródott Kolozsvár és Kaposvárda között.
Tudomány és társadalom kölcsönössége? 132 éve, november 12-én olvasta fel Eötvös Loránd a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai és Természettudományi Osztá-lyának ülésén a Vizsgálatok a gravitáció jelenségeinek körében című értekezését. Ez volt első közlése a földi nehézségi (gravitációs) erőtér megismerésére, felderítésére vonatkozó kutatásairól. Ezzel a bejelentéssel indította el élete végéig tartó, korszakos jelentőségű kísérleteinek és tanulmányainak sorát.
Az emberi tudás könyvében bizonyára nincsen fényesebb lap, mint az, a melyre Galilei mechanikája és Newton gravitáczió-elmélete van följegyezve – a torziós inga megalkotójának A fizika tanításáról az egyetemen címet viselő rektori avatóbeszédéből idézek. – Ha ezt a lapot elolvassuk, az eredmények nagyszerűségénél, az egész rendszernek részarányos művészi felépítésénél még inkább bámulatra ragad és még többre tanít az az elfogulatlan ítélet, mely a gondolatmenetnek minden állítását valódi értékében tünteti fel és mely, bár lépten-nyomon tudásunk korlátoltságára int, tudásvágyunknak mégis megnyugvást szerez az által, hogy legalább számot ad arról, mennyire közelítettük meg az igazságot.
Maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2020-ban, skorpió havában, Lénárd napján