2020. július 6., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

hirtelen támadt

ítéletidőben

mindenüket eldobó

ijedt kapások

hátukba süvítő

nyilakkal

meg-megcsúszva

orra bukva

sárba lapulva

amikor dörren

csattan az ég


futottam én is

de félelmem

gyökeret vert

villámok bénítottak

maradásra


fussatok

meneküljetek tovább

menedéket alattam

ne keressetek


 „A végtelen titkába elmerül” – táj a Székelykőről


Kányádi Sándor 1974-ben írt Fa című versével indulok ma útra a Kárpát-medence természeti tájain. S lám, máris belebotlok a kételybe: vajon e vers csak a viharba tört, villámcsapás rémét magán viselő magányos fáé-e?

„Az embernek alapvetően joga van a szabadsághoz, egyenlőséghez… – nem, nem a 100 éves diktátum valamely tiltakozó szövegéből vettem ezt az idézetet. Az 1972. június 5-én az ENSZ Stockholmban Ember és bioszféra címmel megnyílt környezetvédelmi világkonferenciájának nyilatkozatából van az idézet. Azóta ez a nap a környezetvédelmi világnap – …és a megfelelő életfeltételekhez olyan minőségű környezetben, amely emberhez méltó és egészséges életre ad lehetőséget” – így fejeződik be a mondat.


Ó, nézd a furcsa, ferde fát,

Mint hajlik a patakon át,

Ó, lehet-e, hogy ne szeresd,

Hogy benne társad ne keresd?

Már ága között az arany napot

Nem tartja, madara elhallgatott,

Virága nincs már, sem gyümölcse,

Ő mégis áll, az alkony bölcse,

Mint a tűnődő, ki ily estelen

A végtelen titkába elmerül,

És testtel is szelíden arra dűl,

Amerre lelke vonja testtelen...


Ez A fa meg Tóth Árpád panasza évszázadnyi idő távolából.

De van mód a fa – s bármilyen faszimbólum – továbbélésére/továbbéltetésére. Egy példa: Egyetemista koromban Herman Ottó Kolozsváron eltöltött kutatóéveinek nyomát alig lehetett fellelni a Mikó-kerti egyetemi campusban. Gondoljuk csak el, sok más kutatási területe mellett az állattan egyik résztudományának, a pókokkal foglalkozó arachnológiának a megteremtője volt. Erről mit sem volt szabad tudni, avagy sejtetni a hetvenes években. Ma már éled nyoma otthon. Jómagam három évvel ezelőtt láttam először az új tudományágat megalapozó gyűjteményét az egyetemi múzeum raktárában. Kedvenc olvasmányom még szinte gyerekkoromban – az első a nagy biológustól – az 1893-ban megjelent Az északi madárhegyek tájáról című könyve volt. Lendl Adolf kíséretével, 132 évvel ezelőtt, 1888. június 5-én indult észak-norvégiai expedíciójára az ott élő vízimadarak, illetve a hazánkban is fészkelő költöző madarak életének és telepeiknek, az úgynevezett madárhegyeknek a tanulmányozására.


Fekete mezőn fehér virágok,

sápadtan, gyéren, szétszórva álltok,

a színetek is olyan idegen!...

Állok köztetek némán, mereven.

Néha egy szikra sötét világban

föllobban a gyászos, nagy némaságban.

Rövid az élte, hazug a fénye.

Fekete mezőn fehér virágok,

élünk szétszórtan, örök sötétben.


Nem, ez sem Trianon. Bár a szétszabdaltatás egyik névvel megnevezhető kárvallottja volt Boncza Berta is. Tizenöt éves korában írta e sorokat Pesten, az Erzsébet Nőiskolában. Az Első versem keltezési dátuma 1909. Ő maga 1894. június 7-én született a kastélyban, Csucsán.

Borzongató, fagyos sorok. Megérzés? Talán.

Június 8. Medárd napja. Az utolsó fagyosszent napjához szerte Európában időjárási regulák fűződnek, amelyek évszázados megfigyeléseken alapulnak. Ha most esik az eső, akkor a következő negyven napon hasonló lesz az időjárás. Megfordítva is: ha nem esik, akkor negyvennapos szárazság következik. A negyven egyébként bibliai szent szám. A magyar nép úgy tartja, hogy ezen a napon kezdődött a bibliai özönvíz.

Utólag költött mondai magyarázat szerint egy pajkos táncoló társaság nem hallgatott a szent püspök (†560) jámbor intelmeire. Ezért Medárd imádságára negyvennapos eső mosta szét őket.

A Medárd azzal véste magát mélyen a mezőgazda hagyományos tudatába, hogy az év e szakában a tartós esőzés a vele járó tetemes hőcsökkenéssel fölötte ártalmas a föld legfontosabb termékének, a gabonának. Ha esik, akkor a szőlő is bőven terem, de a bora gyönge lesz.

Első hazai említését Zalán Menyhért a németújvári ferences kolostor 1462-ből származó, erdélyi eredetű kéziratos breviáriumának naptárából idézi.

„Valamiért ez a sok rózsa úgy összeborzong, megremeg”



Mint egy ország levert forradalom után,

oly csöndes ez a nap.

Vacognak a füvek, s az ágak fenn a fán

gyáván bólintanak,

ha elleng köztük a halk inspektor, a szél...

Az égből is csupán

szűken szűrődik át valami szürke fény

az ónos cenzúrán.


(…) A házeresz csövén

könny ül, s a kerti sok kisírt szemű virág

úgy néz föl a csigás

fűből, mint akiket nem enyhít semmi más,

csupán a zokogás.


 Nem, ez sem Trianon. Csupán Babits Mihály Esős nyár című versének részlete. 


(…) Most újra megered az eső, kopogó

zajjal, s az ég olyan,

mint a félárbocra eresztett lobogó:

úgy leng, alacsonyan.

A szél meg hangosabb s füvek és fák között

parancsokat kiált.


(…) »Mily parancsuralom, milyen fegyelem ez,

micsoda hadsereg,

amelyet a gonosz hadvezér egyenest

a halálba vezet?«


(…) gyakorlom a halált

veszteg, száműzve, és várva ítéletem,

mint a sztoikusok,

a Császártól, kinek nyarából életem

elejtve kicsúszott.


Vagy talán mégis?


Én ugyan vérem szerint német származású vagyok, de tiltakoznám, ha teljes és tökéletes magyarságomat kétségbe vonná valaki. A Duna is német hegységből ered, de Pozsonytól Orsováig nagy magyar folyam. Én is a magyar földre lefutott hegyi patak vagyok. Azt akarom, hogy mindenki így értse, hogy mi voltam és mi vagyok most. A Magyar Földrajzi Társaság alapítója és első elnöke, az 1820. június 20-án született Hunfalvy János írta e sorokat. A késmárki líceumi tanárt a szabadságharc alatt írott lelkesítő cikkei miatt állásából eltávolították, hat hónap börtönbüntetésre ítélték. Raboskodása alatt kezdte írni első jelentős tudományos munkáját. Tanári állás hiányában nevelősködött és nagyszámú földrajzi ismeretterjesztő cikket írt a Greguss Ágosttal együtt szerkesztett Család könyve című folyóiratba. A Magyar Tudományos Akadémia – melynek 1858-ban levelező, majd 1865-ben rendes tagja lett – bízta meg A magyar birodalom természeti viszonyainak leírása című háromkötetes mű megírásával, amely európai színvonalra emelte a magyar földrajztudományt.


Nincs más vértem, mint akaratom tisztasága, nincs más társam, csak lelkiismeretem, nincs más reményem, mint kötelességem meg-teljesítése – ez a gondolat már nem az övé, hanem Trianon egy másik áldozatáé, a Kolozsváron 1879. június 10-én született Szabó Dezsőé. Budapest ostromakor, 1945 januárjában halt éhhalált. De hadd idézzek tőle még egy megszívlelendőt:

Az élet olyan, mint a föld: gazdagabb egy tavasznál, és nem csak egy aratás szunnyad benne. Ha a felső réteg már kiteremte a maga tavaszát és nyarát: mélyebb talajokra kell ásni…


No, ez a gondolat már Trianon után született.

Kaffka Margit, az 1918-as spanyolnáthajárvány áldozata is június 10-én született, 1880-ban. Kertben című versében ezt írta volt még 1903-ban:


Valamiért ez a sok rózsa

Úgy összeborzong, megremeg.

Könnyelmű, tarka violák is

Egymásnak csendet intenek.

Csitul a szellő, – lábhegyen csak

Kímélve, búsan közeleg, –

A legyintését féltve, óva,

Zajtalanul összefogózva,

Fogják fel néma levelek…


Emlékezve és emlékeztetve, maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2020-ban, 100 évvel Trianon után




Kapcsolódó cikkek: