2020. július 9., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Azúr szemed, látom, már messze néz,

sziromhavas lábad indulni kész.


Völgyünk csodája, tündér lányalak,

év gyönyörűje, hogy marasszalak?


– kérdem én is Áprily Lajossal így május végén. Marasztanálak, májusom, mindannak dacára, hogy az idén csak csurrant-cseppent kegyeidnek apadó árja. S kérdezem tovább a visegrádi remetével –


Mi tudna késleltetve hatni rád?

Iszalagokkal kötném meg bokád.


A fáknak szólnék: sűrűsödjenek,

útrekesztő bozóttá nőjenek.


Szövetkezném a völgy rigóival,

legyen daluk kötő varázsú dal.


Szarvasokat vennék rá, hogy csapat

állja el agancsokkal útadat.


Tél-nyűtte testemet vetném eléd,

hogy lefogjam lábad lendületét.


Marasztanálak, mert nem tudhatom:

találkozunk még, tündér hónapom?


Írta mindezt két évvel örök almavirágszirom-havasba költözése előtt, 1965-ben, akkor már három és fél évtizede távol a tavasszal még mindig virágba boruló Donát úti – a jó barát Reményik Sándor gondozta – pónyik-almafáitól.

Kolozsvári a korszerű Balaton-kutatás megteremtője, ifj. Entz Géza is. Május végén, 30-án, 1875-ben született a kincses városban. Még Trianon előtt a budapesti műegyetemen a hidrobiológia tanára volt. 1920-29 között Utrechtben kutatott, visszatérve a tihanyi Biológiai Intézetben – később mint az intézet igazgatója – dolgozott. Még megérte, hogy szülővárosába határátlépés nélkül mehetett haza, 1943-ig, haláláig.


Két szál pünkösdrózsa

Kihajlott az útra,

El akar hervadni,

Nincs ki leszakítsa.

Nem ám az a rózsa,

Ki a kertben nyílik,

Hanem az a rózsa,

Ki egymást szereti.


Éppen most nyílnak, így várják a pünkösdi csodát. Amikor Mátyással ismét kitelt az apostolok száma, és eljött pünkösd napja, Jézus ígérete szerint „megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken…” – olvassuk az Apostolok cselekedeteiben –, hogy aztán szerteinduljanak a világban lelkeket halászni. Pünkösdvasárnapot már az ősegyház is az egyetemes keresztény egyház születésnapjaként ünnepelte.

Két szál pünkösdrózsa kihajlott az útra


Ma még május van, zivataros májusvég. Nyár-éjféli zápor vonul át a tájon.


Lidérces szenvedéllyel vonult fölöttem át

a nyár-éjféli zápor.

Elégiákkal megrakott vonatok csattognak úgy,

ahogy a tonnás mennydörgések gördültek tova.


– veszem a szót Csoóri Sándortól –


Kiálltam a fülledt teraszra bőrig ázni,

s olyan volt ez a félnomád, félvad álom,

mint a szerelem…


Május utolsó napján, 1865-ben született a madarász Chernel István. A madártan már középiskolás korában érdekelte. Kolozsváron megismerkedve Herman Ottóval, az ornitológiának szentelte életét. 1891-ben Norvégiában madártani megfigyeléseket végzett. 1916-ban, Herman Ottó halála után, őt nevezték ki utódjául a Madártani Intézet igazgatójának. Kettejük halhatatlan szellemi alkotása a madarak és fák napja.


Ólom-idő! Vajon (…)

pünköst is így lesz? Harsány, régi ünnep!


– fakad fel Babits Mihályból egy évvel Trianon után A lélek ünnepében a sóhaj –


Akkor csupa tüzes nyelv volt a Sátor,

gyújtó, beszédes lángolás a mennyek.


Ma hallgat a harsona, csak a dob szól,

az eső dobja, s mint alélós hinta,

melyen a Szellem szédelegve hopszol,

kél az új tavasz, lendül a bab-inda.


Próbálkozik a nagy harang a ködben,

melyet kásásan kavar a madár.

És minden ébred, csak a nap, a nap nem...

Orfeusz hátranéz, s meredten áll. 


(…) S a rigó csúfol, s a kakukk hebeg,

és úgy fakad ki a pünkösti rózsa,

tövis nélkül, mint oktalan sebek,

vagy fájdalom, mely bosszút állni tompa.


És idén? Június elsejével éppen pünkösdhétfőre érkezünk.

A június hónap nevének származtatásánál már maguk a rómaiak is zavarban voltak – írja Supka Géza a Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességekben. – Nevét a régi római Junius-nemzetség nevéből eredeztették, amelynek leghíresebb tagja volt Brutus is, Julius Caesar egyik gyilkosa. Miután ez a Marcus Junius Brutus a naptárt reformáló Caesarnak természetes fia volt, lehetségesnek kell tartanunk, hogy az új kalendáriumban róla nevezték el a június hónapot. Amikor azonban Brutus saját atyját meggyilkolta, már nem tartották méltónak, hogy az egyik hónap az ő nevét viselje. Ettől fogva – főként Ovidius befolyása alatt – Junó istennőről származtatták a hónap nevét. Ovidius kimondottan „mensis Junonius”-nak, Junó istennő havának mondja a hatodik hónapot, melynek új keletű névadóját – írja Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában – az ógörög Inó dajkaistennővel azonosították. Junó a gyermekáldás és házasélet úrnője volt.

A hónap jelképe az árpát sarlózó parasztlegény, homlokán lenkoszorúval. Június régi magyar neve rák hava, illetve Szent Iván hava. Utóbbi nevét a hónap legjelentősebb szentjéről, Keresztelő Szent Jánosról nyerte.

Pünkösdkor a somlyói nyeregben, hajnalban minden szem a keleti égalját fürkészi. (Az idén kevesebben lesznek ott. Nyilvánvaló.) Vajon megjelenik-e a Napbaöltözött? Pompás téma, a Körkép megálmodójának ecsetére illő lenne. Június elseje idén pünkösdhétfő. 1914-ben épp e nap halt meg Feszty Árpád. Néhány nappal az első világégés kirobbanása előtt.


Mint asztalon a sárga tál,

itt van a nyár, itt van a nyár.


Nyár érkezik. Gyurkovics Tiborból csurran így a szó:


Színültig rakva, gazdagon

beérő méreg, egy halom


virág, gomolyog, mint a füst.

az illata, arany, ezüst.


Üvegpohár, hasadt gyümölcs,

Gauguin-csendélet, árva, bölcs.


És ikrasúlyú, sűrű méz,

azt hiszem ennyi az egész.


S külön kupacban egymaga,

a tűz, a víz, a réz, a fa.


Nyár érkezik. A századik. A szétszaggattatás után. Erre emlékezik a Tetőn Áprily Lajos is, két évre rá:


Ősz nem sodort még annyi árva lombot,

annyi riadt szót: „Minden összeomlott…”


Nappal kószáltam, éjjel nem pihentem,

vasárnap reggel a hegyekre mentem.

Ott lenn: sötét ködöt kavart a katlan.

Itt fenn: a vén hegy állott mozdulatlan.


Időkbe látó, meztelen tetőjén

tisztást vetett a bujdosó verőfény.


Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól.

Itt fenn: fehér sajttal kínált a pásztor.


És békességes szót ejtett a szája,

és békességgel várt az esztenája.


Távol, hol már a hó királya hódít,

az ég lengette örök lobogóit.


Tekintetem szárnyat repesve bontott,

átöleltem a hullám-horizontot


s tetőit, többet száznál és ezernél –

s titokzatos szót mondtam akkor:

Erdély…


Kós Károlynak ajánlotta versét.

Aztán a második világégés után Bajorerdőn, 1948-ban a bujdosó Wass Albert megírja Üzenet haza versét.


Üzenem az otthoni hegyeknek:

a csillagok járása változó.

És törvényei vannak a szeleknek,

esőnek, hónak, fellegeknek

és nincsen ború, örökkévaló.

A víz szalad, a kő marad,

a kő marad.


Üzenem a földnek: csak teremjen,

ha sáska rágja is le a vetést.

Ha vakond túrja is a gyökeret.

A világ fölött őrködik a Rend

s nem vész magja a nemes gabonának,

de híre sem lesz egykor a csalánnak;

az idő lemarja a gyomokat.

A víz szalad, a kő marad,

a kő marad.


Üzenem az erdőnek: ne féljen,

ha csattog is a baltások hada.

Mert erősebb a baltánál a fa

s a vérző csonkból virradó tavaszra

új erdő sarjad győzedelmesen.

S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda

a gyilkos vasat rég felfalta már

s a sújtó kéz is szent jóvátétellel

hasznos anyaggá vált a föld alatt…

A víz szalad, a kő marad,

a kő marad.


(…)És lészen csillagfordulás megint

és miként hirdeti a Biblia:

megméretik az embernek fia

s ki mint vetett, azonképpen arat.

Mert elfut a víz és csak a kő marad,

de a kő marad.


Maradok kiváló tisztelettel. 

Kelt 2020-ban, Magdolna napján, pünkösd előtt

A vérző csonkból virradó tavaszra új erdő sarjad győzedelmesen