Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Csupaszon didereg a téli faág,
s mint vak kezében a bot,
fény felé tapogat.
De amikor – mint az idén is –
tavaszra zendít valamely korahónap:
pici zöld ablakokat,
csipás, hunyori szemeket,
kérdő-kutató rügyeket nyit a fa.
Rákos Sándor a Rügyekben próbálja újrafogalmazni a természet soha meg nem unható, gyönyörűséges megújulását.
A rügyek
beröpülik a fény palotáit
és az árny barlangjait
s fölcsapódó ágak csúcsain, mint fürge
helikopteren utazva tudakolják
felhőtől, böjti széltől,
ember szívétől, zsenge füvekre
éhes madártól:
ez már az új tavasz?
Ma egy virágcsodával kedveskedem neked, hűséges Olvasóm. A nyírfafélék (Betulaceae) családjába tartozó enyves éger (Alnus glutinosa) termős virágainak kicsi, tojásdad barkájával. Selymes fénye alig pár napig gyönyörködteti a figyelmes erdőjárót. A kicsiny, vörösesbarna termős füzérek a hajtások végén nőnek a még levéltelen ágakon. Hamar kibarnul a termős virágzat, s elveszíti hamvasságát is. Megérve tobozszerű, fásodó terméscsoporttá válik.
Maga a növény váltivarú, egylaki fa. Nedves ligetekben, láperdőkben gyakori faj. Nálunk, a Kárpát-medencében posztglaciális reliktum, a bükk kor emléke. Gyorsan növő, hosszú életű fa. Víz- és fényigényes, melegkedvelő, de a szennyezett levegőt jól tűri. Nevét onnan kapta, hogy a széles, visszás tojásdad, karéjos szélű, kicsípett csúcsú levelei enyves tapintásúak. Ragacsos hajtásai miatt jó porfogó, s ahol lehet, e célból is ültetik az akár 20 m magasra is megnövő egyedeit – strandok, vízparti sétányok díszeként.
Fája ipari fának túl puha. Ennek ellenére megbecsült fafaj. 2009-ben az év fájává választották. Egykor, mert a nedvességnek ellenáll, hidak víz alatti tartószerkezeténél használták. S mert kérgében sok a csersav, régente bőrt csereztek vele. Ma a fafaragók kedvence jól faragható, narancssárga fája miatt.
Márciusban benépesültek a hegyoldalak. Megkezdődött a szőlők nyitása, aztán a metszés, karóigazítás. A diófák alsó ágairól a nyitnikék erősen biztatták a gazdákat, hogy „nyit-ni-kék… nyit-ni-kék”. De a gazdák ezt a madarak nélkül is tudják – veszem kölcsön a képet Bertha Bulcsú Táj és évszakokjából. – A napsütötte lejtőkön javában csattogott a kapa, s fokozatosan kézbe kerültek a metszőollók is. A metszést, aki csak teheti, maga végzi el. A metszés a legkényesebb munka a szőlőben. Mert nem mindegy az, hogy rövid vagy hosszú csapra vágják vissza a vesszőket. Van olyan fajta, ahol az alsó szem terméketlen, s van olyan, ahol még a sárszemekből is fürtök fakadnak. A juhfark rövidcsapra metszve is bőtermő, a leánykát viszont ajánlatos hosszú csapra, vagy szálvesszőre metszeni. A szőlőjét mindenki maga ismeri. Csak a gazda tudja, hogy melyik vágóban milyen szőlője van, hol mivel pótolta a hiányokat. Az öregebb birtokosok mégis kiadják a metszést, mert egyedül már nem győzik.
Bizony, jómagam sem győzöm a tavasz csodáit számba venni. S bár egy híján hetven tavasz zsendülését éltem át, csodája újra s újra elvarázsol.
Hosszú barátságunk alatt gyakorta
gondoltam s láttam is, hogy nő meg férfi
hegyből-fejtett-kő-képmása túléli
faragóját, ki visszatér a porba.
A természet ez egyszer fejét hajtja
a művészet előtt; győz a vésővel,
ecsettel nyert Szépség, mit az idő nem
zúz szét, s a halál nem vesz erőt rajta.
Két eszközöm szolgál, márvány és festék,
hogy átmentsem kettőnk arcát és testét –
megszédülök, a boldogság elönt,
hogy szépségét mától még ezer évre
is csodálhatják, s megértik, hogy én se
voltam bolond, mert így szerettem Önt.
Rónay György fordításában így hangzik a nagy reneszánsz mester Vittoria Colonnához írt szonettje. Árulkodó a szöveg. Bizony ez Michelangelo di Lodovico Buonarroti Simoni szövege. E varázslatos hónap szülötte ő: 1475. március 6-án látta meg a napvilágot. A különc, magányos, önmarcangoló művész állandó harcban állt önmagával és a világgal. Művészete eltér kora, a reneszánsz virágkorának művészetétől. Bár mélyen benne lüktet a harmónia, hiányzik belőle az a derű és elegancia, amely Leonardo da Vinci vagy Raffaello műveit jellemzi. A korlátok közül kitörni igyekvő, keserédes lázadását szobraiba, verseibe menekítette.
Március. A női princípium hónapja e tájon. S a hóvirág tisztasága ennek a hónapnak a jelképe. Mennyit jártunk, el a jeddi dombokig, a kakasdi erdőig, hogy március 8-ra ezt a virágot adjuk át!
A csodát szavakba tenni Wass Albertet hívom segítségül. A funtineli boszorkányban írta volt:
Megállt a hóvirág előtt. Lehajolt, nézte. Mitől ilyen a hóvirág? Mitől ilyen fehér? Mitől zöld a zöldje? Mitől búvik elő a föld alól? Ezt a Jóisten csinálja? Valaki kell csinálja mindezt, az biztos. Mert magától miképpen nőhetne ki virág a földből?
Ma azonban egy másik tavaszhírnöke virággal kezemben érkeztem.
Először a Rigó utca egyik házának utcára nyíló kiskertjében láttam ezt a virágcsodát. Van annak már fél évszázada is, amikor még a Bolyaiból kölcsönzött falécekkel jártunk a Munkácsy Mihály utcán keresztül fel a Somostetőre, s végig a gerincen egészen a Cinege-tetőig, hogy ott kettőt-hármat ereszkedjünk, s aztán ugyanazon az úton hazafelé, vissza az Ebhátra. Akkora havak voltak abban az időben még február végén is, hogy lécen értünk hazáig. Nos, akkor láttam először a fekete hunyort (Helleborus niger). Aztán évről évre, ha szerét ejthettem, arra kanyarodtam február végén, március elején, hogy megcsodáljam halovány rózsaszínbe hajló fehér virágait. Aztán, ahogy a házat renoválták, talán változott a tulajdonos is – ahogy a Rigó s a Munkácsy utca névtábláját is hiába keresném már –, örökre eltűnt a virágcsoda is. Három napja Esztergomban, a Duna Múzeum udvarán találkoztam újra kertbe kiültetett képviselőivel.
Közép-Európa nyugati részének legkorábban virágzó növénye. Erdők szélén, cserjésekben bukkanhatunk rá. Akár 1900 m magasságig is felhatol a Keleti-Alpokban, Ausztriában és Szlovéniában. Nálunk kerti dísz. Hóolvadással nyílik, áprilisig virágzik. Meleg, napsütötte helyen már decemberben is viríthat. Megelőzi a hóvirágot (Galanthus nivalis), de még a téltemetőt (Eranthis hyemalis) is.
Már a középkorban felfigyeltek rendkívül korai virágzására. Akkor a szentesték cserepes virágdísze volt a karácsonyi terített asztalon. Ezért is nevezték arrafelé karácsonyi rózsának. Olyan szerepe lehetett, mint nálunk a karácsonyi kaktusznak, hiszen mindkettőre nagy biztonsággal számítani lehet, hogy éppen kellő időben – karácsonykor – virágzik.
A monda szerint először Krisztus születésének helyén látták virágba borulni. Ami merő mese… Hiszen a fekete hunyor csak az Alpokban él vadon.
Nemzetségneve, a Helleborus, méregre utal. A hellein szó jelentése ölni, a bora ételt jelent. Étel, ami mérgező? Már az ókorban ismerték mérgező és gyógyító hatását. A dührohamos betegekkel etették, de csínján bántak vele. A gyűszűvirágéhoz (Digitalis) hasonló glükozidokat tartalmaz – utóbbit a szívgyógyászatban használják máig. A talán ijesztő fajnév (niger) csupán a gyöktörzs feketés színére utal.
Négyszázadik levelem e két virágával kívánok boldog nőnapot minden kedves hölgy Olvasómnak. Maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2020-ben, 545 évvel Michelangelo Buonarroti születése után