A természet kalendáriuma (CCCXXXIII.)

Kertünk felett felleg rohan,

szél rázza már a tört hidat...

Így kezdi Kerget az ősz című versét Áprily Lajos. 1926. őszén írta, amikor, elhagyva a Nagyenyedi Kollégiumot, alma materében, a kolozsvári Református Kollégiumban tanított tovább.

Az erdőszél felé se menj,

az észkos oldal csupa dér.

Lejtőidet köd önti el,

zörgő, gonosz tüskéivel

megindul az ördögszekér.

Pörgessük kissé odébb november ördögszekerét. Gonosz tüskéi az 1700-as évek végén, Debrecenben kapaszkodnak bele a Református Kollégium hírneves professzorába.

Kitelt az év, a perc lejára,

Hogy Debrecen híres tanára,

Mint vérrel esküvé egy rossz nap,

Átadja székét – a Gonosznak.

Az ifjúság tömöttebb rendben

Gyűl össze a hallóteremben,

Meghatva titkos borzalomtul,

Midőn az éji óra kondul.

Nincs semmi nesz. Hallgatva várnak.

Jöttére a tudós tanárnak,

Ki a fekete könyvben olvas,

S korán arannyá válik a vas.

(…) Télen, szobában, érlel dinnyét

Csiklándni a vendégek ínyét,

S az asztallábból, mint varázslás,

Csapon dől a tokaji máslás.

(…) Mert ezt kétségtelen forrásból

(Ki más után, ki hallomásból)

Az ifjúság vallotta szentnek:

Vénebb diákok nem füllentnek.

Hatvani tetteit – s a véndiákok füllentéseit – háromnegyed század távolából Arany János szedte rímes regébe 1855-ben.

Hatvani István, a debreceni Református Kollégium filozófia- és természettudomány- tanára, orvosdoktor 300 éve, 1718. november 21-én született. Ő maga is véndiákként került vissza alma materébe. Külföldi tanulmányait Bázelben kezdte, ott szentelték pappá. Bázel után Zürich, Utrecht, Leiden egyetemeit látogatta. Marburgban orvosi oklevelet szerzett. A kiválóan képzett tudóst a heidelbergi és a leideni egyetemek is szívesen látták volna előadóik között. Felkérésüket azzal hárította el, hogy „(...) jobban szeretem gyászos helyzetben levő egyházunkat és a csekély jövedelmű tanári hivatalt hazánkban, mint Hollandia virágzó szabadságát és tanári fizetését”. Visszatért Debrecenbe. A mértan és bölcsészettan mellett ő tanított először vegytant a Kárpát-medencében. A kísérleti fizikán belül növénytant, állattant, orvosi élettant, földrajzot, mechanikát és csillagászatot tanított. És telerakta a kollégiumot a kor fizikai kísérleti tárgyaival: elektrotechnikai eszközök, dörzselektromos gép, laterna magica – a vetítőgép őse. Kézbe vette a kollégium egészségügyének irányítását: ő volt az első iskolaorvos is Magyarországon.

Kísérletei legendás hírnevet szereztek neki. A bemutatott jelenségek az újdonság erejével hatottak. S borzongatták a kedélyeket:

Most e percet borzadva várja

Midőn belép híres tanárja,

Nincs semmi zúgás, – légy ha rebben

Meghallik a népes teremben.

Sötét az éj. Künn vad vihar dúl,

A szélkakas meg-megcsikordul;

Benn ösztövér gyertyák lobognak 

Elősejtelmén nagy dolognak.

Az asztalon pedig halommal

Egy gólyalábú cirkalommal

Sötét, kormos edények állnak:

Eszközi bűvös mágyiának.

Ott serpenyő, ott szerteszéjjel

Kisebb-nagyobb szelence, tégely,

Üvegcső, lombik és retorta...

Tán a – majd megmondám ki hordta!

Mellettök egy magasabb állvány,

Fából csinált rezes nagy bálvány,

Üvegtányérral, mint malomkő:

S ha hozzáérsz megüt a mennykő.

Hatvani az elektrotechnika első döntő jelentőségű felfedezéseinek időszakában működött: Benjamin Franklin 1756-ban megalkotta a villámhárítót, ekkor kezdődtek  Luigi Galvani híres békacombkísérletei, s azokat Volta felfedezései követték. Hatvani ámulatba ejtette hallgatóságát, egyúttal a legfrissebb tudományos eredményekkel ismertette meg őket.

Az ördöngös mondáknak, amelyek Hatvani nevéhez kapcsolódtak, és neki a magyar Faust nevet szerezték, valódi történeti alapjuk nincsen. Hatvani az első volt nálunk, aki a fizikát kísérletekkel adta elő; kitűnő kísérleteivel pedig annyira hatott a különben is eleven fantáziájú, kedélyes fiatalságra, hogy ezek készek voltak szeretett tanárukat mint misztikus alakot az utókor előtt is emlékezetessé tenni. A róla költött történetek ihlették Jókai Mórt, Mikszáth Kálmánt s Arany Jánost is:

De ím az ajtó, tudniillik

A műterem ajtója, nyílik

S jő a tanár, miként szokása...

Nem a tanár! csak képe-mása.

A suhogó fekete öltöny

Halkan seper végig a földön,

És kezdi, mint dologhoz értő,

Beszédjét a ravasz kisértő.

De, mint ama bölcs csízióban,

Homály uralkodik a szóban:

(…) A telihold, a görbe újság

Szeszélyiből mi a tanulság?

(…) Mind e csodát kifejti bőven

S mutatja tűzön, serpenyőben;

Sok görbe szám s ABRACADÁBRA

Firkáitól hemzseg a tábla.

De, amint egy gonosz planétát

Rajzolna, elejti a krétát:

Egy kis deák (röstebb a nagyja)

Utána szökken és feladja.

Hanem... egek!... az ifjú sápad,

Meglátva egy pár csodalábat;

„Lóláb!” suttogja félelemben,

„Lóláb!” fut végig a teremben.

S egyszerre, mint vihar zúgása,

Dördül az ének harsogása,

Merész hangon, őszinte hitben:

„Erős várunk nekünk az Isten!”

(…) Egy pillanat... kénkőszag érzik,

Hová lett a kísértő? nézik:

Hűlt helye a tanári széken,

Maga?... tán már pokolfenéken.

De a tanár jő, a valódi,

(Többé vele nem bír Asmódi)

S mi a természet zára, nyitja?

Isten-dicsőségül tanítja. – 

A száraz november középi tájra hideg, csillogó takaróját borítja az ég. Este 9 óra tájékán már rég szikrázva égnek a kihűlő égen a csillagképek, s hatalmas ördögszekér ágaiként fordulnak el körökben a Sarkcsillag körül.

Az égi sziporka is Hatvanit idézi. Ahogy Arany soraival:

Mi sors vár rád a csillagokban,

A csíziónál tudja jobban,

Bölcsek kövét régóta bírja,

Nap- s holdfogyatkozást megírja.

Hatvani különös előszeretettel viseltetett a csillagos ég iránt. 1757-ben Debrecen városának földrajzi fekvését csillagászati szabályok szerint határozta meg. Az 1769 augusztusában feltűnt üstökös pályafutását és az 1770. január 18-ai nagyszerű északi fényt egzakt tudományos módon írta le. Észleleteinek eredményét a külföld legjelesebb tudományos folyóirataiban – így a Museum Helveticumban – bocsátotta közre. A tudósvilág figyelmét nem csekély mértékben magára s a debreceni főiskolájára vonta: angol, francia, olasz, svájci, holland, német, szentpétervári tudósok ismerték Hatvani nevét. Mára szinte elfeledték. Csak a csillagok ördögszekerén emlékeznek reá.

300 évvel születése után ha a november középi égen délről nyugat felé haladva végigpásztázzuk a horizontot, szemünkbe ötlik a Szobrász, Vízöntő, Sas, Hattyú, Lant, Herkules, Sárkány, Nagy Medve – utóbbi tengelyének közepe éppen északra néz. A Göncöl Mása – azaz a Kis Göncöl – felette áll éppen. A Sarkcsillag – amely csak látszólag egy, tulajdonképpen hármas csillag – felett, az ég boltozatján a Kasziopeia W-je trónol, s tőle kissé délre az Androméda sziporkázik.

Ha meg keletre indulunk az égi déltől, a látóhatár fölött a Cet, Halak, Bika jelzi az utat az Orionig – homokórája majdnem keletre áll. Innen észak felé az Ikrek, a Szekeres és a Hiúz vezet a Nagy Göncölig.

A bolygók közül a Mars a Szobrász és a Vízöntő között a Bak vendége. De fényét fakíthatja az éppen arra járó, első negyedébe lépő, dagadó Hold.

November kapui megnyílnak,

s beömlik rajtuk a köd,

száraz völgyét, vékonyka csemetefáit

áztatja késve jött eső...

November kapui. Bisztray Ádám versében.

Az egyik kapu Wigner Jenő Pálé. A fizikus 116 éve, 1902. november 17-én született. Meghatározó szerepe volt az atombomba kifejlesztésében. Egy évvel a neutron felfedezése után, 1933-ban írt tanulmányában megfejtette a neutronok és a protonok között ható erők tulajdonságait. Kimutatta, hogy a magerők függetlenek az elektromos töltéstől. Kutatásaiért 1963-ban kapott Nobel-díjat.

A második kapu a Halloween aszteroidáé. A 2015-ben felfedezett különös nevű kisbolygónak a radarcsillagászok szerint halálfejre emlékeztető az alakja. Pályája elsősorban mindszentek környékén kerül a földpálya közelébe. November 11-én volt földközelben: 39 millió km távolságban haladt el mellettünk – ez a Föld–Hold távolságnak mintegy százszorosa. Legközelebb 2088-ban kerül a mindenszentek körüli napokban földközelbe. Akkor mintegy 20-szor lesz távolabb Holdunknál.

Téren és időn át pörgő ördögszekerünk mára földet fog. November harmadik kapuján egy hét múltán kergetjük tovább.

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2018-ban, 300 évvel a magyar Faust születése után