2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mogyoróbarkák megnyurgult bojtjait lengeti Zephürosz. Tavaszt üzen a természet. Bumfordi játékosan.

 

Isten megnyomja a tavasz-gombot,

s a régi verkli pattogva beindul,

a rigó kiköpi a téli szutykot,

csőrt csücsörít s fütyül bolondul,

a rügyek apró rajzfilmgyárak:

megrajzolják a millió levelet,

szuszog, dohog a vakondjárat,

megindul a forgalom odalent,

a nárcisz kis pöckét kinyomja,

a kapkodva vetkőző égre mereszti,

a vadrózsának tavalyi a rongya,

hullna már, de még nem ereszti,

dagad az akác nyakán az ér,

az éltető nedv lüktetve kering,

bámulok a kertben ösztövér,

apadó hitemmel, s megtelek megint

együgyű csodával, éltető nedvvel,

s kinövök a földből, mint a bokrok…

 

Kinőni a földből, növekedni. Mint a bokrok. Naiv játék, szinte szertartásosan komoly és együgyűen méltóságteljes. Tavaszi szertartás. De e sorok szerzője nem tud már többet tavaszt játszani. Öt napja megtért örök figurái – A Nagy Ho-Ho-Ho-horgász, Pom-Pom és Süsü, a sárkány – öröklétébe. Csukás István, a nagy mesélő, de a természet nyelvét is értő költő, a bumfordiságot is megénekelte:

 

s motyogom, vén bolond, gyermeki hittel:

jól van, Isten, kapsz egy libacombot!

 

Közép-európai tavasz. Lassan már letehetünk arról, hogy nagy havat lássunk az idén, nem úgy, mint Petri György Februári hajnalában:

 

A fagyott hó helyén most

vizes a párkány,

vizesen ragyog!

Csöpögnek a méteres

jégcsapok.

Ó, lassú, szép, könyörtelen

fogyatkozás.

Aláfolyik az ablaküvegen

az eleven

víz.

 

Mogyoróbarkák megnyurgult bojtjait lengeti Zephürosz


Egykor, 1848 februárjában, Pesten így énekel(het)te meg Petőfi Sándor A tél halálát:

 

Durva zsarnok, jégszivű tél,

Készülj… készülj, a halálra!

Jármodat megunta a föld,

És ledobja valahára;

Szabadság lesz! ím, az ég is

Ideszegődött a földhöz,

Fegyvertárából, a napbul,

Tűznyilakkal rád lövöldöz. 


Meg fogsz halni, vad, bitor tél!

Addig él csak minden zsarnok,

Míg magok alattvalói

Szabadságot nem akarnak;

Hogyha egyszer a raboknak

Akaratja ki van mondva,

Összeomlik börtön és lánc,

S elenyészik híre-hamva.


Harcolj, harcolj, föld, a téllel,

Ne félj, megbirod, levágod,

S szabadságodat kivívod,

Tavasz a te szabadságod.

Eljön, eljön a szép tavasz,

S hoz virágokat kebledre,

És szivárványt diadalmi

Koszorúnak a fejedre!


Nézd, amelynek rabja voltál,

A tél maga érzi vesztét,

Dúlt arcán megtört szemébül

Sűrü könnyek omlanak szét.

Hah, ki eddig csupa jég volt,

Most hogy olvad, mily gyáván hal!...

Nem csoda, hiszen testvér a

Gyávaság a zsarnoksággal.

 

Micsoda kép! A párizsi februári forradalom elűzte Lajos Fülöpöt. És kikiáltották a második Francia Köztársaságot. A francia forradalom a népek tavaszának meghatározó eseménye volt.

Kerüljünk kicsit felénk közelebb, térben és időben: 1934-ben írta volt Jékely Zoltán a Bátortalan tavaszodásban:

 

Száguld a koldus-szagu tél,

szirmok esőjét záporozza.

Emlékeim felé, elálmodozva,

egy mag-vitorlás ringva útrakél.


Utána megremegve bámul a

kis pipehúr – érzelmes pici kék szem – 

és búcsut int a rom-kőkeritésen

a primula.


S csak száll a mag, mint égi készülék,

mely ismeretlen csillagokba indul,

de nem jut a felhők határain túl:

körülveszi s lehúzza majd a jég.

 

Zordon múlt. 1514. február 28-án Dózsa György párbajban legyőzte az epeirosi Ali vitézt. (Székely János Dózsájában mily szuggesztíven adta ezt elő Nemes Levente a Stúdió Színpadon anno!…) Húshagyókedden történt a párviadal, a Nándorfehérvár alatt elterülő mezőn. Rövid küzdés után Dózsa egy óriási csapással levágta ellenfele jobb karját, majd kivégezte. A törökök futásnak eredtek, és Nándorfejérvár környéke a törököktől egy időre megszabadult.

Tíz évvel azelőtt, 1504. február 29-én – akkor is szökőév volt –, az előre tudott idejű holdfogyatkozást használta fel Kolumbusz Kristóf a jamaicai indiánok megrémisztésére, s ezzel behódoltatásukra.

Lám, a természet mélyebb ismerete mily előnyöket ad az ismerőnek!

Március. Régi magyar neve böjtmás hava. A március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire márciusra esik.

Ahogy Junó, azaz Februa adott életet Marsnak, úgy ad helyt február Mars havának, márciusnak.

Mars hadisten emléke már rég kiveszett a március hónap fogalmából, de a tél elmúlásának, a tavasz megszületésének ünnepét még mindig a márciushoz kapcsolja az emberiség.

Március. A megújulás, a tobzódás, a kezdés és újrakezdés, a remény évszaka. Az ezerszínű pasztellszínek tanyája.

Március elsején született Firenzében 575 évvel ezelőtt, 1445-ben, a quattrocento legjelesebb mestere, Sandro Botticelli.

Egyik híres képét, a La Primaverát – ma a firenzei Ufizzi képtár tulajdona – 1477 után festette. Ovidius és Lucretius szellemét idézi. (Régvolt idők magyaróráin Zoltán Ildikó tanárnőnk a Bolyaiban, amikor a reneszánszhoz ért, szinte bevezetett ebbe a kertbe, amelyet valahol az észak-itáliai dombok közt engedett sejtetni, hogy aztán elmondhassa: a reneszánsz azzal kezdődött, hogy az Ember kiment egy dombtetőre, szétnézett a tavaszi tájon, és azt mondta, hogy ez szép.) A reneszánsz első pillanata csak tavaszkezdet lehetett: a sötét középkor embere visszatalált a Természetbe. Botticelli képéről árad a harmónia, az elegancia és a szépség. Egyesek szerint a termékenység, a tavasz buja növekedésének allegóriája. Mások az újplatonista szerelemeszmény kifejezőjeként tekintenek reá. Értelmezéséről mai napig vitáznak. Egyesek szerelem-, mások halálallegóriának tekintik. A teljesen árnyéktalan, örökkévalóságot sugalló kertet számtalan virág díszíti. Mintegy ötszáz növényfajt s százkilencven virágot azonosítottak a festményen.

Jobb oldalon a halottlilába öltözött Zephürosz fújja be magát a kertbe. A szelek legenyhébbike a növények oltalmazója. Esőt, kora tavaszi esőket hozó isten. A nyugatról érkező szél Itáliának a tavasz kezdetét jelentette, ellenben a görögöknek rendszerint vihart és esőt hozott. A második alak Khlórisz – a virágok és a tavasz istennője (görög neve sárgászöldet jelent) –, szájából virágok girlandja ered. Eredetileg nimfa volt, akibe Zephürosz, a nyugati szél istene szeretett bele. A harmadik alak Flóra: a két szerelmes házasságkötése után Khlóriszból lett. Zephürosz és Flóra nemzették a kerteket és a tavasz virágait. Flóra ünnepe nagyobb jelentőségre a reneszánsz korabeli neopogány irányzat megújulása nyomán tett szert a kor humanistái között.

Wierdl Zsuzsanna restaurátor és Prokopp Mária művészettörténész véleménye szerint valószínűleg Botticelli egy igen korai freskóját találták meg néhány évvel ezelőtt Esztergomban, Vitéz János egykori esztergomi érsek dolgozószobájában. A főpap az elmélet szerint palotája kifestésével Filippo Lippit bízhatta meg, akivel Magyarországra érkezett Botticelli is. A freskórészleten (mely tőle származhat) a négy erényt ábrázoló nőalakok közül a Mértékletességet ábrázolja. A nagy részben megsérült és az idők folyamán rosszul restaurált festményen sikerült megtalálni a művész valószínűsíthető szignóját. A kép az esztergomi vármúzeumban tekinthető meg. Vitéz János studiolója a benne rejlő falképekkel 2009-ben elnyerte az Európai Örökség címet.

Csukás István, Petőfi Sándor, Jékely Zoltán, Dózsa György pedig a mi becsülendő örökségünk.

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 506 évvel Dózsa György párbaja után

Sandro Botticelli: La Primavera, részlet – Zephürosz, Khlórisz és Flóra

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató