Marosvásárhely fekete márciusa
Novák Csaba Zoltán szenátor volt a Magyar Nyugdíjasok Klubja legutóbbi vendége. Előadásában felidézte Marosvásárhely fekete márciusát, ok-okozati összefüggéseket taglalt, történeti kontextusba helyezte az eseményeket.
Elsősorban a történelmi örökségről, a párhuzamos nemzetépítésről (1848, 1940 stb.) beszélt, illetve arról, hogy Marosvásárhely a szocializmus éveiben egyfajta ütközőzóna volt, majd arról, hogy az etnikai arányok megváltozásával a magyar elit pozíciót veszített.
A találkozón a szenátor felelevenítette Románia és Magyarország viszonyát, beszélt 1918-ról, a Trianon-fóbiáról, a nacionalizmusról mint mobilizáló tényezőről.
Elmondta, hogy a nyolcvanas években aktiválódott a magyar külpolitika, erőteljes kampány indult Ceauşescu ellen (elszigetelés, emberjogi kérdések felvetése, Tőkés mediatizálása, falurombolás, hátizsákos turizmus, nyugati magyar diaszpórák tevékenysége, menekültáradat, az argentin ügy).
Az 1989-es fordulatot követően megtorpant a rendszerváltás, a társadalmat a társadalmi konszenzus hiánya jellemezte, ekkor volt a bányászjárás, valamint a régi elitek átmentése (kádermentés, -átirányítás, a securitate Marosvásárhelyen).
A fordulatot követően egyes helyeken néhány napra az állam szinte megszűnt létezni. Ezekben a napokban történt meg a magyarság nagyon gyors újjászerveződése. Anyanyelvi jogokat, magyar oktatást, szabadságjogokat, jogi státust, arányos képviseletet, autonómiát követeltek.
Kölcsönös bizalmatlanság
A forradalom – az első napok eufóriáját követően – után januárban megalakult a Nemzeti Megmentési Front, de továbbra is kölcsönös volt a bizalmatlanság a románok és magyarok között. Az új hatalom alárendelte a kisebbségi problémát az aktuálpolitikai kérdéseknek.
Marosvásárhelyen kettős hatalmi pólus alakult ki: Király Károly vezette a megyét, Ioan Judea a várost.
A magyarok körében heterogén politikai elit jött létre: egyfelől a „régi öregek”, másfelől a feltörekvő, politikussá vált generáció. Sajátos kommunikáció alakult ki „a templom és az iskola” bűvkörében.
Ezzel szemben a románok hangadói viszonylag egységes, a régi rendszerhez sok szállal kötődő elitet alkottak.
Felértékelődött a katonaság szerepe. A politikai retorika egyre agresszívebb lett, a sajtó egy része is ezt táplálta csúsztatásokkal, támadásokkal. Megalakult a Vatra Românească, felerősödött a székelyföldi románok hangja, egyre nyilvánvalóbb lett a kettős hatalomgyakorlás.
Az előadó felidézte a fekete március jelszavait: Noi suntem poporul, voi sunteţi gunoiul (Mi vagyunk a nép, ti pedig a szemét); Noi suntem acasă, voi sunteţi în gazdă (Mi itthon vagyunk, ti albérlők vagytok); Bozgore, nu uita, Ardealul nu-i ţara ta (Bozgor, ne feledd, Erdély nem a tied); Târgu Mureş românesc, niciodată unguresc (Marosvásárhely román, sose lesz magyar); IMF-ul românesc, niciodată unguresc (A MOGYE román, sose lesz magyar) stb.
Elszabadulnak az indulatok
Február 8-án megalakul a Vatra Românească, február 10-én kerül sor a könyves-gyertyás tüntetésre, amelyen százezer magyar ember vett részt. Majd következett március 15., 16. és a gyógyszertár története, és március 19., amikor a leitatott hodáki románok megtámadták és feldúlták az RMDSZ-székházat, kiverték Sütő András fél szemét, majd március 20., amikor a magyarok visszavágtak.
Ezekben a napokban elszabadultak az indulatok, összekeveredett a katonai és a civil vezetés.
Az előadó ugyanakkor arról is beszélt, hogy az instabilitás politikai érdek volt, beszélt a hadsereg szándékos vagy dilettáns mulasztásairól, helyi képviselőinek a román érdekcsoportokkal való összefonódásáról, illetve az események máig érezhető következményeiről: a megosztottságról, a kivándorlásról, a meghátráló elitről, a pszichikai traumákról, az ügyészség szerepéről.
Az előadást követően a megjelentek kérdéseire válaszolt Novák Csaba Zoltán.
