A szabadság a szív állapota

Ünnepség a Postaréten

Szép és tartalmas délutánjuk volt mindazoknak, akik részt vettek az idei marosvásárhelyi március 15-i ünnepségeken. Mert ünnepségekből nem volt hiány, a várbeli Petőfi kávéház több napig tartó programjai, majd a március 15-i három, egymást követő rendezvény mindegyike nívósnak bizonyult, és igazán hangulatossá tette őket a viszontlátás öröme, a korlátozások alóli felszabadulás érzése, amely tökéletesen rárímelt az ünnep szellemiségére. 

Március 15-én délután 2 órakor a vásárhelyi ifjak ünnepi műsora vette kezdetét a Petőfi-szobornál, ahol a marosvásárhelyi magyar iskolák Bizony mondom, győz most a magyar! című rendezvényükkel emlékeztek az 1848-as szabadságharcra. Jó volt látni, ahogy a teljes járdasziget megtelt ünneplő fiatalokkal, a felszólalók is diákok voltak, akik őrt álló cserkészek gyűrűjében adták elő ünnepi műsorukat – beszédeiket, szavalataikat, dalaikat. Amint az elhangzott és be is bizonyosodott, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, a Református Kollégium, a Művészeti Líceum és a II. Rákóczi Ferenc Teológiai Líceum diákjai által szerkesztett és előadott tematikus összeállítás elsősorban a szabadságharc marosvásárhelyi vonatkozású eseményeire fókuszált.

Délután 4 órakor a Postaréten, a Székely vértanúk emlékművénél kezdődött a hagyományos március 15-i marosvásárhelyi ünnepség, amely ezúttal újdonsággal is szolgált: az igen szép lélekszámú közönség körében, a számukra biztosított helyen lovas huszárok ültek a nyeregben. Az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezetei által szervezett postaréti ünnepség ez évben a Béke, Egyetértés, Szabadság! mottó alatt zajlott, a felszólalók el is mondták, hogy miért. 

A részt vevő, idén is – természetesen – igencsak civilizáltan viselkedő sokaságot az ünnepség műsorvezetője, Gecse Ramóna színművésznő üdvözölte, majd sorrendben elsőként Oláh Dénes marosvásárhelyi római katolikus főesperes osztotta meg gondolatait a közönséggel. 

– A teremtés hajnalán íródott génjeinkbe a szabadságvágy is, Isten emelte belénk ezt a vágyat, amely a hangját hallatta az 1848-as európai forradalmakban. Március 15-én a magyarok is a szabadság szent eszméje mellett tették le voksukat. A szabadság a szív állapota, az Isten leheletében megfürdetett szív féltve őrzött kincse. Ám az akkori uralkodóháznak nem volt ilyen szíve. De minden megemlékezés kötelező feladata az előretekintés, a jövő alakításának fölvállalása. Négy évtizede szolgáló lelkipásztorként azonban úgy tapasztalom, hogy kortársaink lelkében elhalványulóban van a szabadságvágy, és el kell mondanom: szabadság csak Istenben létezik. De a mai Európa nem az 1848-as Európa. Ez az Európa a bajban mindig cserben hagyott, a két világháború végén szétdarabolt. Úgy látszik, mintha be lenne programozva önmaga felszámolására. Keresztény gyökereit szándékosan föladta, és folyton ellene ágál, ezzel pedig elveszítette minden vonzó nemességét, és nem hisz a történelem adta leckékben. De mindenki tud jobbítani a világon, ha ezt saját magán kezdi. Az emberi szabadság születésének pillanata az Istennel való találkozás órája – mondta beszédében Oláh Dénes.

Jankovics Ferenc hagyományőrző huszárszázados a jelen lévő huszárok képviseletében szólalt fel. Beszédében elmondta, mennyire fontos számukra, hogy végre méltóképpen, lóháton is jelen lehetnek az ünnepségen, majd a huszárról mint példaképről, jelképről szólt, a forradalomban betöltött szerepükről beszélt, és elárulta: a jelen lévő, 2009-ben alakult huszárcsapat az 1874-től 1919-ig tevékenykedő marosvásárhelyi magyar királyi 9. honvéd huszárezrednek a hagyományait őrzi. 

Nagy Zsigmond, Maros megye alprefektusa Nicolae Ciucă miniszterelnök március 15-e alkalmából küldött üzenetét olvasta fel, majd Mile Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja tolmácsolta Orbán Viktor üzenetét. 

– Legyen béke, szabadság és egyetértés! 174 évvel ezelőtt Jókai Mór ebben a három szóban foglalta össze, mit kíván a magyar nemzet. Mi, magyarok pedig azóta is ezekkel a szavakkal tudjuk leírni mindazt, amire vágyunk. Békét akarunk a minket körülvevő szűkebb és tágabb világban, az önrendelkezés szabadságát saját életünk alakításához és egyetértést nemzeti ügyeinkben, hogy a velünk élő népekkel közösen biztos jövőt építhessünk magunknak a Kárpát-medencében. 1848 szellemi örököseiként ma együtt állunk ki és nyújtunk segítő kezet bajba jutott és a háború elől menedéket kereső kárpátaljai testvéreinknek. Együtt fejezzük ki szolidaritásunkat az ukrán néppel, és vesszük védelmünkbe kultúránk, életformánk és az elmúlt tizenkét év nemzetpolitikai eredményeit is. Bezárjuk az ajtókat az otthonainkat felforgató ideológiák előtt, de szélesre tárjuk a kapukat, amikor a magyar nemzet segítségre szoruló tagjai vagy az életükért futó emberek kopogtatnak rajta. 1848 hőseihez igazodva mi is olyan világot akarunk, amelyben békében és biztonságban élve nemcsak szabadok, de szabad magyarok is lehetünk, ezért ahogy ők is tették, úgy nekünk is ellent kell állnunk minden olyan külső nyomásnak és belső megosztási kísérletnek, amely veszélybe sodorná, amit közösen építettünk – áll a magyar miniszterelnök levelében. 

Tollas Gábor színművész Vörösmarty Mihály A vén cigány című versét szavalta el, majd Péter Ferenc megyei tanácselnök, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében elmondta, ünnepélyesebb most itt lenni, mint az elmúlt években, jó látni, hogy újra sokan vagyunk, ízlelgetjük visszakapott szabadságunkat. – Nem volt rabság vagy elnyomás, de nem érezhettük szabadnak magunknak. A magyar nemzet szabadságszeretete, a béke megőrzése ritkán kap ilyen erős aktuálpolitikai jelentőséget, mint napjainkban, erre utal az emlékünnepség mottója is. Frissen visszakapott szabadságunkra árnyékot vet a néhány száz kilométerre dúló háború. Mi tenné ennél jobban egyértelművé, hogy mennyire fontos higgadt érveléssel megoldani a nézeteltéréseket? Történelmünk azt mutatja, pillanatok alatt lángba tud borulni a térség. Kezünket azok felé kell nyújtsuk, akik békét akarnak, és egységesen jelentjük ki, hogy mélységesen elítéljük a háborút, szolidárisak vagyunk a megtámadottakkal, és kiállunk a kárpátaljai magyarok mellett, minden segítséget megadunk a menekülőknek, és imádkozunk az otthon maradottakért. A szabadságharc nemcsak a múlt emléke, hanem a jelen törekvése, az évről évre való próbatétele annak, hogy még mindig ki tudunk-e állni magunkért? Az eredményeket elérni csak békeidőben lehet, párbeszéddel és közös munkával. 

Soós Zoltán, aki első alkalommal szólalt fel március 15-én Marosvásárhely polgármestereként, elmondta, két év után ismét a megszokott módon ünnepelhetjük a szabadságot, rég várt pillanat ez. 

– A kokárda kitűzésével jelezzük, hogy a magunkénak valljuk a polgári szabadságjogokat, a függetlenséget és a társadalmi haladás fontosságát: az értékrendet, amelyet március 15-e jelent. Némelyik eszme az elmúlt 174 év folyamán veszélybe került, de mi mindegyik történelmi fordulatból tanultunk, és reménységgel nézünk a jövőbe. Napjainkban példaértékű közösségi összefogásnak lehetünk a tanúi, köszönöm mindenkinek a bajbajutottaknak nyújtott segítségét. 

Az ünnepségen felszólalók sorát Lázár János, a Fidesz országgyűlési képviselője zárta – vásárhelyiként. Beszédének egyik fő vonalát a vásárhelyiségre építette, e párhuzam – a mi marosvásárhelyi identitásunk és az ő hódmezővásárhelyi identitása – teljesedett ki és ért el számos tematikát érintve az összmagyarság nemzettudatának a megőrzéséig, és ezzel március 15-e szellemiségéig. 

– Nomen est omen – a név előjel, és úgy tűnik, a név hordoz egyfajta szellemiséget, mert a két város sok gondolkodásbéli és lelki rokonságot mutat egymással. Mindkettő forradalmi város, nyakas és erős hitű város, sokszínű és gazdag kultúrájú város, és mostanában mindkettő a magyar nemzeti figyelem középpontjában áll. Az erdélyi Vásárhely azért, mert húsz év után újra magyar ember irányíthatja a város fejlődését. Ezért ennek a városnak a sikere közös ügy, Marosvásárhely sikere nemzeti üggyé vált minden magyar ember számára. A magyarországi Vásárhely pedig azért, mert húsz év után olyan ember irányítja, aki gyökeresen más politikát képvisel, mint ami a határon átívelő együttműködésünket meghatározza. Marosvásárhely remény és példakép az egész magyar nemzet számára. Az itt élők megmutatták, hogy sok munkával, alázattal, küzdelemmel kisebbségből is ki lehet érdemelni a többség bizalmát. Az a politikai közösség, amelyhez én tartozom, ebben hisz. Ezt akarja elérni Magyarország a Kárpát-medence vonatkozásában, amelyet önök elértek itt, Marosvásárhelyen. A magyarságot a közép-kelet-európai térség meghatározó elemévé kell tennünk a következő tíz esztendőben. Olyan erővé, amelyhez jó tartozni, amellyel előnyös együttműködni. Nemzethez tartozni és ezt megvallani erő, amelyről nem mondhatunk le, és soha nem is fogunk lemondani. 

Mindhárom felszólaló – Péter Ferenc, Soós Zoltán és Lázár János – beszédének fontos részét képezte az ukrajnai menekülteknek, közöttük a kárpátaljai magyaroknak nyújtott segítség, valamint az éppen zajló hazai népszámláláson és a hamarosan sorra kerülő magyarországi választáson való részvétel kiemelt fontossága. Mindhárman nyomatékosan felhívták arra a figyelmet, hogy a népszámlálással most magunk döntünk arról, hogy a következő tíz évben hogyan fognak bennünket számontartani, milyen jogok illetnek majd meg bennünket, és tehetjük ezt az otthonunk kényelméből – nem kell háborút vívnunk érte, mint Ukrajnában. Kértek arra is, hogy vegyünk részt a magyarországi választásokon, ha azt szeretnénk, hogy a jelenlegi, a határokon átívelő, össznemzetben gondolkodó magyarságpolitika megmaradjon és kiteljesedjen.

A postaréti megemlékezést a marosvásárhelyi válogatott vegyes kar műsora zárta, majd a Könyv és Gyertya díj átadó ünnepségével folytatódott az idei március 15-i eseménysorozat.