2022. augusztus 17., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A marosvásárhelyi sportinfrastruktúra katasztrofális állapota továbbra is foglalkoztatja a közvéleményt. A fedett uszoda helyzetéről megjelent múlt heti cikkünk után szemrehányást kaptunk, hogy nem kérdeztük meg a Mureșul Sportklub elnökét is a létesítményről, hiszen jelenleg az uszoda ennek a klubnak az adminisztrálásában van, és a Mureșul július közepére megnyitja a létesítményt. Cosmin Pop klubelnök azonban nem akarta megerősíteni az általunk kapott július 15-ei dátumot a megnyitás időpontjaként, csupán annyit mondott: hamarosan. Bármit is jelent ez. Szavaihoz ezúttal is kommentárt fűzünk.


 Fotó: Karácsonyi Zsigmond (archív)



„Az uszoda eddig nem volt nyitva, mert nem volt személyzet a működtetésére (de miért nem volt? Hisz előre tudták, hogy tavaly nyáron megnyílik!). A klub májusban kapta meg ezeket az állásokat, és meghirdettük rájuk a versenyvizsgát (az uszodát tavaly júniusban avatták fel, az állásokat a minisztérium idén májusban hagyta jóvá; hát nem kapkodták el). A versenyvizsgák most zajlanak, és valamikor július közepéig véglegesítjük ezeket (július 1-jétől befagyasztják a közalkalmazotti állásokat, ám ígéretet kaptak arra, hogy a sikeresen versenyvizsgázókat mégis lehet majd alkalmazni). Reméljük, addig teljes lesz a személyzet, és ha lesz is egy-két hiányzó ember, megnyithatjuk az uszodát. Ugyanakkor arra várunk, hogy a meghirdetett állásokhoz júliusban megkapjuk a működtetéshez szükséges költségvetést is (más szóval: emberek lesznek, pénz  még most sincs a megnyitáshoz; csak reménykednek benne), erre a költségvetés-kiigazításkor lehet esély. S ha meglesznek az emberek és a szükséges pénzt is átutalják a Mureșul Sportklub számlájára, megnyitjuk az uszodát (ez összesen két ha). Remélem, hogy minél korábban, de pontos dátumot nem tudok mondani (hát ha a klubelnök sem tud pontos dátumot mondani, akkor ki?). Az biztos, hogy a versenyvizsgákat júliusig befejezzük. A megnyitás folyamata  megindult (legalább ennyi; ha vigasztal bárkit, az otopeni-i uszodát sem nyitották meg szinte azonos okok miatt, pedig ott rövidesen ifjúsági úszó-Eb-t rendeznek; hajrá, román bürokrácia!).” 

Az uszoda mellett a ligeti fedett műjégpálya is a Mureșul Sportklubhoz tartozik. Ennek még cifrább a története, hiszen már 15 éve megkezdték a beruházást, és mindig távol áll a megnyitástól, azonkívül pedig ki garantálja, hogy a felavatás  után nem jár úgy, mint az uszoda? Ismét Cosmin Pop klubelnöké a szó.

„A műjégpályával az Országos Beruházási Társaság foglalkozik. A Fejlesztési Minisztérium jóváhagyta a műszaki-gazdasági mutatókat, így a beruházási társaság befejezi ennek az országos és nemzetközi jelentőségű sportlétesítménynek az építését. Kiírták a versenytárgyalást a munkálatok elvégzésére, az egyik jelentkező azonban megóvta az eredményt. A beadványt a Bukaresti Táblabíróság elfogadta, így jelenleg a folyamat újraértékelése zajlik. Ha sikerül lezárni a versenytárgyalást, és meglesz a végleges kivitelező, még az idén folytatódhat a munka, ellenkező esetben viszont mindent elölről kell kezdeni. (Nem térünk vissza azokra az egészen megdöbbentő hibákra, sőt néha szándékos akadályokra, amelyeket a különböző intézmények, a minisztériumtól a kormányig, a klubtól a város korábbi adminisztrációjáig elkövettek, aminek eredménye, hogy 15 év után sincs befejezve a beruházás. Az a kijelentés azonban, hogy lehet, mindent elölről kell kezdeni, nagyon erősnek tűnik ezek után.) Amikor a műjégpálya építését megkezdték, a tervben nem szerepeltek a berendezési tárgyak (ez is megér egy elemzést: tehát építünk egy házat, ágyat, szekrényt, asztalt nem teszünk bele; de költözzön be egy család, amelynek kenyérre is alig jut). Most a beruházás legnagyobb  hányadát a berendezés teszi ki. Emellett kisebb módosításokat végeznek, kijavítják a használat hiánya miatt megjelent meghibásodásokat (vagy nagyobb meghibásodásokat; elég kívülről ránézni az épületre, hogy látsszék, sok minden tönkrement 2013, a munkálatok abbahagyása óta), műszaki felmérést végeznek. Szerintem 75%-ban már készen állt a csarnok, marad a munkálatok negyede. Magát az épületstruktúrát azonban már jó ideje véglegesítették. A kivitelezésre, ha meglesz a nyertes, 18 hónap áll majd rendelkezésre (tehát ha lejár a pereskedés, megvan az új tender, a győztes, nincs újabb óvás stb., még másfél év; aki a munkálatok megkezdésekor született, felnőtt lesz a befejezéskor). Az én véleményem az, hogy ennél gyorsabban el kellene készülnie, hiszen az uszoda munkálatait is nagyon gyorsan véglegesítették. Azt is az Országos Beruházási Társaság intézte, és két év alatt a végére értek. Ami a működtetést illeti, mi, a Mureșul Sportklub, a Sportminisztérium által biztosított költségvetésből gazdálkodunk. Lesznek természetesen saját bevételeink is a létesítmények működtéséből, de a minisztériumi költségvetés nélkül nem tudjuk ezeket üzemeltetni (amint mondtuk: ha készen is lesz a létesítmény, a működtetésre központi költségvetésből kell pénzt biztosítani; az uszoda ügye nem tesz ilyen tekintetben optimistává; ráadásul ezt nem is igényelte  a város, amely esetleg több pénzt tudna erre fordítani). Ugyanakkor ezek nemzetközi jelentőségű sportlétesítmények, a kormány jóváhagyta a megépítésüket, nem igazán látom, hogy miért ne tudna pénzt biztosítani a működtetésükre (mi, sajnos, a tapasztalatok alapján nem tudunk ennyire optimisták lenni).”