2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Pro Economica Alapítvány csapata a kialakult súlyos járványhelyzet ellenére is igyekszik a szabályok és előírások betartása mellett folytatni a megkezdett munkát – tájékoztatott Kozma Mónika, az alapítvány elnöke.

Fotó: Vajda György

Ahogyan ígérték, a székelyföldi kis összegű mezőgazdasági támogatási program keretében szeretnék a támogatásokat kifizetni a jelenlegi helyzetben is.

Számolni kell viszont azzal, hogy a lejben igényelt támogatás esetén, a változó HUF-RON valutaátváltási árfolyam miatt, jelentős árfolyamveszteségből adódó különbözet alakulhat ki.

A székelyföldi mezőgazdasági nagyberuházások program keretében – a támogatott projektek beruházási ütemétől függően – szintén folytatódnak a kifizetések és a további szerződéskötések.

Kérik a gazdákat, vállalkozókat és partnereket, hogy tartsák tiszteletben a hatóságok előírásait, a kommunikációt és az ügyintézést lehetőség szerint ebben az időszakban az online felületekre korlátozzák.

Az alapítvány felhívja a beszállító cégek vezetőinek figyelmét, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetben, a gazdasági hatásokra való tekinttel, segítsék a munkájukat, valamint a gazdák helyes tájékoztatását, és küldjenek részletes kimutatást a Pro Economica Alapítvány székelyföldi de minimis programja keretében értékesített eszközök/gépek/tenyészállatok/ültetvények szállításának teljesítési állapotáról. Jelezzék a már kiszállított eszközöket/gépeket/tenyészállatokat/ültetvényeket, valamint a még nem teljesített szállítások esetében jelöljék meg azok legkésőbbi dátumát.

A Pro Economica Alapítvány irodáiban március 16-tól a további értesítésig kizárólag online történik az ügyfélfogadás.

E-mail: office@proeconomicaalapitvany.ro

Tel.: 0748-186-008.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató