Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
(Folytatás az április 9-i lapszámból)
1898-ra már kiemelkedő zeneszerzővé fejlődött az autodidakta módon zenét tanuló jogász, Dóczy József megírta első operettjét, a Kurucvilágot Széll Kálmán szövegére.
Rá egy évre, 1899-ben a Nazarénusok című zenés népszínmű zeneszerzőjeként díszelgett a plakátokon Dóczy neve. A nazarénusok egy vallási irányzat képviselői, a protestantizmus konzervatív csoportja, amely elutasítja a liberális, felületes keresztyén életet, tagjai a jézusi (názáreti) tanítás szó szerinti betartására törekednek. E darabbal a szerzők hitéletbeli példával igyekeztek nevelni. Az előadás még Ady Endre érdeklődését is felkeltette. „Szóval a Nazarénusok tehetséges író munkája. Szerzője gondolkozó ember, kinek sok becses kvalitásához csak a színpad kellő ismerete hiányzik. Darabja nagy sikert aratott, s ez a siker csak buzdíthatja az alkotásra hivatott szerzőt. Az előadás – egypár premier-hiányosságot leszámítva – igen jó volt. A szereplők kedvvel, ambícióval játszottak. Különösen nagy hatással és művészettel játszott Szabó Irma. Dalait, melyeket a magyar nóta nagytehetségű művelője, Dóczy József írt, szépen, sikerrel énekelte el. A dalok közül különösen kivált a nazarénusok éneke, mely határozottan becses kompozíció. (…) A sikerült előadást telt ház nézte végig, mely valóságos ovációt rendezett a szerzőnek. Tisztelői gyönyörű babérkoszorúval lepték meg, s vége-hossza nem volt a kihívásoknak” (Debreczeni Hírlap, 1899. február 6.) Irodalmi és zenei művészete elismeréséül a debreceni Csokonay kör tagjává választotta a komponistát.
1900-ban a jogi szakembert saját kérésére Temesvárra helyezték pénzügy-igazgatósági fogalmazónak. A temesvári színházban már ismert volt a neve, így tárt karokkal várták a tehetséges „nótacsinálót”. A színház igazgatója, Komjáth János már munkatársként üdvözölte Dóczyt, ugyanis az ő társulata mutatta be két évvel azelőtt a Kurucvilágot Debrecenben.
1901-ben Dóczy vadonatúj zenés népszínművel örvendeztette meg a temesváriakat. A Liliom Klári szövegét és zenéjét is ő maga szerezte. Ezúttal drámaíróként is megcsillogtatta tehetségét.
Temesváron sem maradt elismerés nélkül. 1903-ban beválasztották az Arany János Társaságba.
Dóczy – mint egy csodakút – ontotta magából a népszerűbbnél népszerűbb nótákat. Énekgyűjteményei folyamatosan jelentek meg. Akik számolták, tudják, hogy kétszáznál is több dalt írt. Közülük sokat ma népdalként énekelünk. Például a Nádfedeles kis házikóm leégett a héten, vagy a Megáradt a patak, elmosta a partot kezdetűek szinte mindannyiunknak ismerősek ma is.
Különösen érdekes Kodály Zoltán hozzáállása a nótaügyhöz. Kezdetben nem nézte jó szemmel a nótákat, mert úgy látta, hogy a nóta „a népdalkultúrából már kinőtt, de a magaskultúráig el nem jutott átmeneti embertípus zenéje, (…) a városi műzene, de falusi népkultúrai formák között.” Később azonban az idősödő Kodály belátta, hogy a nóta része a magyar léleknek. „A magyar nóta a magyar nemzet egyik legtisztább kincse, mert a legőszintébb hangon szól a magyar ember öröméről, bánatáról, a szerelemről és az elmúlásról. A legmélyebb emberi érzéseket szabadítják fel bennünk. A dalnak mindenkor közösségmegtartó ereje volt, és van ma is. Ha elhanyagoljuk, egész kultúránk, nemzeti sajátosságaink kerülnek veszélybe, ha felkaroljuk, akkor magyar dallal, nótával formáljuk a magyar emberek ízlését. (...) A népies dalok mindenki szívében és szájában voltak, sokat idéztek belőlük a mindennapi beszédben, töredékeik közmondásokká lettek. Zenéjük meg éppen egyetlen zenéje volt a magyarság zömének. Élő zene volt, a magyarság szerves része…. Ez a dallégkör vett körül mindenkit, aki Magyarországon élt…”
Dóczy Temesvárról 1908-ban Nagykárolyba került ugyancsak hivatalnoknak. Az új környezetben is megtalálta művészi helyét. Hamarosan felvették a Kölcsey Egylet tagjai közé.
1910-ben Pestre helyezték át. A fővárosi életet nem sokáig élvezhette. Az érzékeny lelkű zeneszerzőt a testi-lelki csapások végleg elhallgattatták. 1911-ben meghalt az édesapja, és hamarosan a kislánya is. De a sors nem elégedett meg ennyivel, a szeme világát is elvette. Dóczy József nem bírta tovább a terheket, és 1913-ban, ötvenévesen véget vetett az életének.
Nevét és lelkét nem a sírkő, hanem mély érzelmű nótái éltetik tovább. Élete óriási példa: pénzügyi szakemberként dolgozott, de mivel a pénz mulandó, Dóczy emlékét a zene élteti. Ezért érdemes a zenére is odafigyelnünk!