2020. július 10., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Május 31-én délelőtt Magyarrégenben, a pünkösdi ünnepi istentiszteletet és úrvacsoraosztást követően a 37-es számú Koós Ferenc cserkészcsapat tagjai elültették a nemzeti összetartozás fáját. A kis juharfacsemete a református templom melletti kertbe került, és remélhetőleg nagyon sok évig lesz aki gondozza, hirdetve, hogy itt egy összetartó közösség élt és fog élni a következő századokban is.   

Fotó: Fábián András


Rendhagyó pünkösd volt az idén, hiszen a járvány miatti megszorító intézkedések okán nem ünnepelhettünk templomainkban. Ennek ellenére, valamint az esős, hűvös időjárás dacára szép számban gyűltek össze a hívek a templomaink előtti tereken, a templomkertekben. Jó érzés volt ismét ráköszönni barátainkra, ismerőseinkre, és egy-egy mosollyal biztatni őket: ezt is átéltük, remélhetőleg rövidesen minden visszazökken a normális kerékvágásba. 

Pünkösd vasárnapján Magyarrégenben rendkívüli eseménynek lehettünk szemtanúi, a helyi cserkészcsapat a nemzeti összetartozás napja tiszteletére juharfát ültetett el a templom melletti kertbe.  

Biró Sándor lelkipásztor köszöntő szavaiban elmondta:

– Azt, hogy 2020 pünkösdjén magyarul szól az ige szerte Erdélyben és az elcsatolt területeken, azt hirdeti és azt írja be a szívünkbe, hogy az Úristennek terve volt és van mivelünk. A magyar nemzet jelképesen egy olyan 1000 éves fának a törzse, amelyből egymással összefonódva hasonló ágak nőnek ki, egymást védő lombok terebélyesednek, ugyanolyan rajta minden ág, levél és virág.

Biró Sándor (Hitvallás – Magyar Hiszekegy) és Antal Szabolcs (Szózat) cserkészek szavalatai és Magyary Levente öregcserkész dala tette magasztossá a rendezvényt. 

Bartha József nyugalmazott lelkipásztor Wass Albert Erdélyi fák között című versével kezdte a köszöntést, majd a megmaradásunkért folytatott évszázados küzdelemre tért ki:

Szakadatlan harc a mi sorsunk, de megvagyunk. Vérünket veszik, megritkíttatnak százszor, de mi megmaradunk. Nyilván az örök harc tesz megölhetetlenné. Az örök küzdelem tesz örök élővé. Nem érünk rá elaludni, nincs időnk békés szunnyadásra, a lelkünk egyre harcol, fegyverben áll, s fölkel minden összeroskadásból. Amíg a lélek harcol, addig nem veszthet csatát! Igen, akkor hát ez a megtartó sorsunk. Akkor bárhogy is fordul a jövendő, megmaradunk!