A nagy háború a légirégészet látószögéből

Szerdán a marosvásárhelyi Néprajzi Múzeumban nyílt meg

a fenti címet viselő kiállítás, a látogatók az első világháborús lövészárkokat szokatlan szemszögből, madártávlatból tekinthetik meg. A légi felvételek mellett tárgyi emlékek és korszerű vizuális ismertetők is visszakalauzolják a nézőt a nagy háború világába, melynek Maros megyei vonatkozású eseményeiről egy könyvbemutatóval is egybekötött konferenciát tartottak. Ez a kiállítás egy többmodulosra tervezett tárlat első része.

Kávéházból a lövészárokba

A Néprajzi Múzeum belső udvarán először egy békebeli kávéházba térhet be az érdeklődő. Az asztalon korabeli lapok tudósítanak a nagy háborút kirobbantó szarajevói merényletről, de a kávézó szomszédságában egy mozgósítási parancsot és plakátokat tartalmazó hirdetőoszlop is megidézi a korabeli hangulatot. A kávézóból aztán térképek, légi felvételek és lövészárkokból visszamaradt hadi emlékek világába csöppen a néző, itt már főleg Maros megyei vonatkozású információk vannak magyar és román nyelven, mint ahogy kétnyelvű volt a megnyitó és a szakmai tanácskozás is. A szervezők igyekeztek látványos, a hangulati elemeket a korszerű technikájú szemléltető eszközökkel ötvöző tárlatot létrehozni, amely a témakör helyi vonatkozását a tágabb kontextusban is jól helyezi el, a tervezés Karácsony István művészettörténész munkája.

Évezredek összefonódása

Eredetileg az első világégés centenáriumára tervezték a tematikus tárlatot, de a szűkös anyagi lehetőségek miatt csak most sikerült az első modul kivitelezése. Ennek az anyagnak a létrejötte azonban jórészt nem az első világháborút célzó kutatómunka eredménye. Mint ismert, 2008 óta folyik a római kori katonai határvédelmi létesítmények kutatása, melyben a Maros Megyei Múzeumnak a Pécsi Légirégészeti Téka a partnere. A régészet tárházában az egyik legkorszerűbb eszköz a légi felvételek készítése, amelyek révén a múlt nyomait a talaj rombolása nélkül igyekeznek feltárni. A római kori erődítések nyomainak a légi fotózása közben az évek során számos első világháborús lövészárok is lencsevégre került, mivel – mint időközben fény derült rá –, ezek elhelyezése szinte egybeesik a római kori létesítményekkel. Ez nem csak arra mutat rá, hogy a védelmi célzatú erődítések építését szolgáló hadmérnöki tudomány lényegében nem sokat változott a rómaiaktól egészen a huszadik századig. Hanem időrendileg fordított irányban is hasznos lehet a kutatók számára, mivel a nagy háború erődítéseiről gazdag adatállomány létezik. És ha az első világháborús állások – amelyekből az idő történelmi viszonylatú közelsége miatt aránylag sok szabad szemmel érzékelhető állapotban is fennmaradt – közelségében a római védelemek felbukkanása is esélyes, ez utóbbiak felkutatása is könnyebbé válik.

A nagy háború kis szemszögből

1916. augusztus 27-én a Román Királyság az antanthatalmak oldalán belépett az első világháborúba, Erdély megtámadásával. Az akkor hét és fél milliós lakosságú Románia lélekszámához képest óriási, 800 ezer fős hadigépezetet állított fel, mintegy 400 ezer fegyveressel. Ennek a négy hadseregbe szervezett erőnek a háromnegyede indult meg az Osztrák–Magyar Monarchia, pontosabban Erdély ellen. A támadás az akkori határ teljes hosszában kezdődött, déli irányból két hadsereg, a keleti irányból egy sereg részvételével.

Ma már tudott, hogy a román támadás nem váratlan árulás volt. Bukarest addig papíron ugyan a központi hatalmak szövetségese volt – a hármas szövetség kültagjaként már 1883 óta –, és legutóbb 1913-ban írta alá Károly király a szövetségi szerződést Németországgal és a Monarchiával, de ezt a német származású Hohenzollern-ági román uralkodó sosem ratifikáltatta a bukaresti parlamenttel. Az első világháború kitörésekor Románia a semlegességet választotta, és a németbarát Károly halála, illetve Ferdinánd trónra lépése után egyre erőteljesebbek lettek az antantbarát hangok. A papíron létező német–osztrák–magyar szövetség a szerződés titkossága miatt nem volt szélesebb körben ismert.

A Monarchia hadvezetése tisztában volt azzal, hogy Erdélyt csak látszólag védik jól a Kárpátok, a sok szoros és hágó számos átkelési lehetőséget kínált egy támadás eshetőségére, egy erődrendszer kiépítésére viszont nem volt pénz, továbbá számos katonai vezető gyanakvását elaltatta az 1883-as szövetségi szerződés. A még a háború előtti tervek azzal számoltak, hogy a védtelen hágókon beözönlő románokat az erdélyi népfelkelők, csendőrök és kisszámú katona feltartóztatja a Maros–Kis-Küküllő vonaláig, amíg a Monarchia erősítése meg nem érkezik. Ezen a vonalon építették ki azokat a védelmi állásokat, amelyeknek egy része Maros megye területére esik, ezeket szemlélteti a most megnyílt tárlat anyaga is. A mai Maros megyébe a keleti oldalról, Moldva irányából támadó, a később marsalli rangig jutó Constantin Prezan által irányított 4. vagy északi hadsereg jutott el. Ezzel a támadó erővel a szebeni születésű szász Arhur Arz von Straussenburg tábornok által vezetett 1. osztrák–magyar hadsereg egységei álltak szemben, amely papíron számos egységből tevődött össze, azonban a gyakorlatban ezek főleg az orosz fronton leharcolt, hiányos létszámú és felszerelésű, viszont harcedzett csapatok voltak. A Maros megyei frontszakaszon is ilyen, főleg felvidéki és kárpátaljai bakákból álló csapatok néztek szembe a moldvai katonákból álló, létszámban erősebb, de harci tapasztalattal szinte egyáltalán nem rendelkező és gyatrán is vezetett csapatokkal. A Maros megyei viszonylatban legjelentősebb harci cselekmény az október 3–6. között lezajlott bekecsi csata volt – erről a hagyományőrzők minden évben megemlékeznek – konkrét harcokra már szeptember 28-tól kezdve került sor. Többek között a bekecsi csatának is állít emléket a szerdai szakmai tanácskozás végén bemutatott könyv is. Futó Márton József A magyar királyi 39. honvéd gyalogezred harcai az erdélyi fronton című munkája nem tudományos mű, a harctéri szereplők visszaemlékezéseit, naplófeljegyzéseit tartalmazó forráskiadványként azonban hasznos adatokat tartalmaz akár a kutatók, akár az egyszerű érdeklődők számára; a múzeumban kapható.

A bekecsi csata, noha fontos szerepet foglal el az emlékezetben, főleg helyi viszonylatban, már az utózöngéje volt az erdélyi harcoknak. A román 4. hadsereg visszavonulása ekkor már el volt döntve, lévén hogy ez maradt az ókirályság haderejéből az utolsó beszámítható állapotban levő magasabb egység, miután az Erdélyre támadó másik két sereget, illetve a Duna vonalán maradt délit ekkorra már tönkreverték a német csapatok, amelyek december 6-án be is vonultak Bukarestbe.

A kiállítást övező szakmai tanácskozást Soós Zoltán múzeumigazgató köszöntője nyitotta meg. A tárlattal kapcsolatos kutatómunkát Pánczél Szilamér régész ismertette, a Maros megyében lezajlott harci cselekményekről Sárándi Tamás tartott előadást, a légi kutatásokban partner pécsi intézmény részéről Szabó Máté a Kelemen- és Görgényi-havasok előterének stratégiai viszonyairól értekezett. Támogatást a román országos kulturális alap, az országos és a kolozsvári Erdélyi Történelmi Múzeum, valamint a Székely Nemzeti Múzeum nyújtott a tárlat létrejöttéhez.