2024. june 30., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bernády városa címmel egész napos eseménysorozatot szervez szombaton a Maros Megyei Múzeum és a Marosvásárhely Műemléki Topográfiája program – a műemléki világnap alkalmából negyedszer kerül sor a minden évben más és más tematikát körüljáró eseménysorozatra. Idén a vezetett séták és épületismertetések a neves marosvásárhelyi polgármester személyisége köré csoportosulnak – délelőtt Bernády házait, délután pedig nagyratörő építészeti elképzeléseit ismerhetik meg közelebbről az érdeklődők. A műemléki világnapot amúgy éppen a tegnap negyven éve hozta létre az ICOMOS, azaz a Műemlékek és Műemléki Együttesek Nemzetközi Tanácsa (International Council on Monuments and Sites), amelyet 1965-ben Varsóban alapítottak, egy évvel a műemlékek és műemléki együttesek konzerválásáról és restaurálásáról szóló karta, azaz a Velencei Karta aláírása után. Az ICOMOS nemzetközi nemkormányzati szervezet, amely munkájával a műemlékvédelemmel kapcsolatos kérdések ismertté tételét, a műemlékek és építészeti együttesek védelmét segíti elő, és az UNESCO 1972-es Világörökség Egyezménye alapján az UNESCO Világörökség Bizottságának állandó műemlékvédelmi-kulturális örökségvédelmi szakértő intézménye – szerepe meghatározó a világ műemlékvédelmében. A tanács 1983-ban határozta el, hogy meghirdeti a műemlékek világnapját, hogy ezáltal is felhívja a figyelmet a műemlékvédelem fontosságára, lehetőségeire, szükségességére. Az első műemléki világnapot 1984. április 18-án tartották – azóta világeseménnyé nőtte ki magát a kezdeményezés.

Április 18-a körül és természetesen nem csak – mi is elgondolkodhatunk azon, hogy mivé lett a gyönyörű, régi épületeink – műemlékek avagy sem – jó része. Hogy Erdély Európa egyik, kastélyokban és udvarházakban leggazdagabb vidéke (volt), és hogy a szocialista diktatúra milyen iszonyatos rombolást végzett közöttük. Hogy mennyire pusztították el a kétosztályos káderek és talpnyalóik épített örökségünk java részét. Hogy az őket követő politikai niemandok mennyire hagyták tovább omlani a már tönkretett, sok esetben felbecsülhetetlen anyagi, avagy eszmei értékű épületeket, legyen szó kastélyokról, udvarházakról, várakról vagy templomokról. Hogy még ma, több mint harminc évvel a rendszerváltás után is olvashatunk olyan véleményeket a közösségi médiában, hogy jól tették, hogy veszni hagyták őket, hiszen a „kizsákmányoló” réteg hajlékai voltak, amelyeket a szegény parasztok és jobbágyok véres hátán húztak fel. Hogy még ma is tartja magát ez az elképesztő, szemenszedett, pszeudotörténészi, ótvarul aljas hazugság. És hogy olyanok élnek körülöttünk, akik nem csak bedőlnek neki, hanem még hirdetik is a tézist, miszerint mindennek az értéke a saját, műveletlen és csökött górcsövükön keresztül érvényes csupán.

És elgondolkodhatunk azon is, hogy mi lesz ezen épületek sorsa. Vannak kúriák és kastélyok szép számmal, amelyek nem műemlékek. Vannak örökösök, akik visszaperelték és vissza is kapták őket. Voltak, akik eladták, mert nem volt pénzük felújítani (hiszen az uradalomból befolyt összegek tartották fent őket, az uradalom visszaszolgáltatásáról pedig a legtöbb esetben szó sem lehet). A szerencsésebbeknek sikerült felújítaniuk, és vagy bekapcsolták a turisztikai, vendéglátóipari körforgásba, vagy magánlakként használják őket. De azok esetében, amelyek műemlékek, az örökösök előtt nehéz út áll, hiszen mindannyian tudjuk, hogy mekkora macera ezeket rendbe hozni – eredeti anyagok satöbbi. 

Oldalakat lehetne írni minderről – egy cinikus, és a múlt minden darabkáját lerombolni akaró rendszer észveszejtő pusztításáról, Erdély épített örökségének, idegenforgalmi látványosságainak lerombolásáról, majd romokban hagyásáról, a kevés, családjának egykori ingatlanaihoz körömszakadtáig ragaszkodó, azokat visszaszerző, a szocialista diktatúrában tönkretett nemesi família küszködéséről és áldozatvállalásáról. Nem írok róla oldalakat, mert nincsen rá sem hely, sem keret. De most, a műemlékvédelmi világnap környékén az épített örökségünk és kultúránk iránt fogékony emberekként gondoljunk egy keveset azokra, akik sokszor névtelenül, a médiát mellőzve, családuk körében és velük vállvetve dolgoznak azon, hogy az egykori, gyönyörű erdélyi hajlékok kis része megmeneküljön a sorstól, amit a villanyszerelők és cipészlegények által vezetett kultúrmisszió szánt neki.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató