2021. november 28., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Amikor a tavaly nyáron átvitorláztunk a Földközi-tengeren, gyakran beszélgettünk arról, hogy mekkora arcok lehettek az elmúlt korok tengerészei. Csupán a – nem mindig jó irányból és szinte sohasem a megfelelő erővel fújó – szél segítségével, hajtómotor nélkül, fából készült hajókon, amelyeknek nem volt a dagadó vitorlákat és a hajó dőlését ellensúlyozó tőkesúlyuk, csak némi kőnehezékük a fenéken, a maihoz képest abszolút kezdetleges navigációs eszközökkel, vitaminhiányos élelmiszerrel, egy-egy többhetes óceánközépi veszteglés során biztosan megposhadó vízkészlettel vágtak neki a felfedezések korában az ismeretlennek, ahonnan nagyon sokan nem is tértek vissza. Mekkora bátorságra, vakmerőségre vall úgy elindulni a Kanári-szigetekről nyugatnak, hogy azt sem tudjuk, van-e ott valami, illetve – tévesen – azt sejtjük, előbb-utóbb Kína vagy India partjaira érünk. Majd – miután sikeresen felfedeztük egy új kontinens külső szigeteit – még kétszer visszatérünk ugyanoda, míg fel nem fedezzük magát a kontinenst, amellyel a Föld oikumenét – azaz a lakott Földet – európai szemszögből a kétszeresére tágítottuk. Utánunk pedig jöttek a többiek, akik közül a Magellán vezette expedíció az 1500-as évek elején először körbehajózta a Földet – ugyancsak az említett technológiával készült hajókon. 

Igen, Kolumbusz Kristófról van szó. Kolumbuszról, aki 515 évvel ezelőtt, május 20-án halt meg. Tudják, mekkora hajókon érték el a Bahamákat? A Santa Maria karakk 25 méter hosszú volt. A Nina karavella 15. A Pinta karavella 17. A két utóbbit mediterrán, part menti vizekre tervezték. A Hargita, amellyel átkeltünk a tengeren, és amely egy mai, modern, ám a szuperjachtok mellett aprónak számító vitorlás, 14,5 méter hosszú. Ezekből a fából készült lélekvesztőkön fedezték fel Amerikát Kolumbuszék (a 10. századi viking hajósok után, ám annak nem maradt sok nyoma), és változtatták meg mindörökre az emberiség történelmét. Azok az emberek a bátorság és a kitartás példaképei voltak, és bárki leckét vehetne tőlük navigációs készségből, mérnöki rátermettségből, miközben – minden anyagi juttatás mellett – legősibb ösztönünk hajtotta őket: az örök emberi kíváncsiság, amelynek köszönhetően a világ legnagyobb részén sikerrel magunk mögött hagytuk a kőkorszakot. 

És most, illetve a közelmúltban ennek az embernek a szobrait döntögetik le a BLM aktivistái. Lerasszistázzák, és a fejére olvassák, hogy miatta pusztult el az amerikai őslakosság legnagyobb része. Mennyire beteg világot élünk? Hogyan lehet valakit, aki több mint 500 évvel ezelőtt élt, és akinek a felfedezései a legjelentősebb történelmi fordulópontot képezik, a mai társadalmi normák szerint megítélni? Hiszen a mai felfogás szerint akkoriban mindenki rasszistának számítana, sőt azok az emberek el sem tudták volna képzelni, hogy az éppenséggel rossz dolog volna. A kezdődő gyarmatosítások korában teljesen más értékrend uralkodott a világban, és hogy az jó-e vagy rossz, az adott kor szerint kell megítélni. Hogy neki köszönhető az őslakosság szinte teljes kipusztulása? Ha nem ment volna ő, előbb-utóbb ment volna más, ahogyan mentek is, például a spanyol konkvisztádorok és csapataik, akik elkezdték az évszázadokig tartó öldöklést. A Kolumbusz hibája ez? Egyértelműen nem. Ez már a mi lett volna ha? kérdése, amely történészi szemszögből teljesen felesleges. Ahogyan azt is ragozni, hogy mennyi mindent köszönhet az egyetemes emberiség az egykori felfedezőknek. Akiknek az emlékét a porba tiporják a mai világ szolgálatos őrjöngői, a kettős mérce abszolút bajnokai, az áldozati kultúra zászlóvivői, a történelemhamisítók szolgálatkész utódai, akik minden bizonnyal már a második napon halálba rettegték volna magukat, vagy éppenséggel lázadást szítottak volna a Pinta fedélzetén. 

Retorikusan ugyan, de tőlük kérdezem: a könyvégetésre mikor számíthatunk?