2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hat intenzív terápiás ellátásra szoruló pácienst kellett elköltöztetni abból a mobil egységből, amelyet nemrég a marosvásárhelyi onkológiai klinika udvarán helyeztek üzembe, ugyanis a levegő lehűltével a mobil részleget nem sikerült megfelelőképpen kifűteni – tájékoztatott dr. Gîrbovan Ovidiu, a megyei klinikai kórház menedzsere.

A Temesvárról kapott mobil egységgel november 7-től a kórház súlyos állapotban lévő Covid-betegeket ellátó intenzív osztályának befogadóképességét szerették volna növelni. Az első két beteget november 8-án utalták be, majd következett a többi. 

Ahogy azonban lehűlt az idő, kiderült, hogy a mobil egységet nem tudják az intenzív osztályon szükséges hőmérsékletre kimelegíteni, ezért értesítették a megyei járványügyi operatív törzset, amely intézkedett, és három beteget a kórház főépületében működő intenzív osztályra utaltak át, a többit a szászrégeni, a segesvári és a csíkszeredai kórházba szállították. Jelenleg a megyei klinikai kórházban 80 covidos beteget ápolnak, tízen intenzív terápiás ellátásra szorulnak. 

Ugyanakkor várják a szakembereket, hogy felmérjék a helyzetet és megoldást találjanak a problémára – nyilatkozta az igazgató. 




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató