A megismerés hídjai
2020-11-22 15:58:22
- Kaáli Nagy Botond
Átadták a Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókjának műfordítói különdíjait
Ez évben online esemény keretében adta át a Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókja műfordítói különdíjait. Idén Koszta Gabriella a románról magyar nyelvre, E. Ferencz Judit pedig a magyarról román nyelvre történő fordításai elismeréseként részesült a díjban, amelynek az Erdélyi Magyar Televízió Facebook-oldalán élőben közvetített átadóünnepségére péntek délután került sor.
A díjazottakat Markó Béla, az írószövetség marosvásárhelyi fiókjának elnöke, az esemény házigazdája köszöntötte.
– Immár harmadik alkalommal adjuk át a Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókjának két műfordítói díját. Ezelőtt három évvel indítottuk el ezt a hagyományt, mert nagyon fontosnak tartjuk, hogy a két kultúra, a két irodalom közötti szervezett intézményes kapcsolatot szorgalmazzuk. Erre a marosvásárhelyi írószövetségi fiók azért is alkalmas, mert kivételesen két tagozata van: egy román és egy magyar: Kovászna, Hargita, Maros és Beszterce megyei írók tömörülnek az írószövetségi fiókba, és úgy véltük, hogy a mi feladatunk odafigyelni arra, ami napjainkban nem sok figyelmet kap: a kölcsönös kapcsolatépítésre és a fordításra. Lehetőségünk van megfigyelni egy másik kultúrát, nyelvet, irodalmat. A magyar írónak nagy érdeke, hogy románra lefordítsák a műveit, hiszen ezáltal megsokszorozódik az olvasótábora, ugyanúgy a román írónak is érdeke ez. Az első alkalommal Kocsis Franciskónak és Ferenczes Istvánnak adtunk egy-egy díjat, második alkalommal Demény Péternek és Mihók Tamásnak, most pedig harmadik alkalommal osztjuk ki a díjakat, amelyeket odaítélt a zsűri, a marosvásárhelyi fiók vezetőbizottsága – Iulian Boldea, Fekete Vince, Kocsis Francisko, Eugenia Nistor és jómagam. Köszönettel tartozom Demény Péter szerkesztőnek, költőnek a segítségért és a Communitas Alapítványnak, amely a díjak anyagi hátterét biztosítja – mondta Markó Béla, majd köszöntötte a virtuális térben Demény Pétert és Koszta Gabriellát.
– Koszta Gabriella jelenleg Pécsen van, de sokan Marosvásárhelyről mint ünnepelt színésznőt ismerik, hiszen a közelben született, és sokáig itt is élt. Most ünnepelt fordító, számos jelentős román művet fordított le magyarra. Nem hiszem, hogy a kölcsönös megismeréssel minden gondunk megoldódik, de ha sikerül lebontani ezáltal bizonyos előítéleteket, félelmeket, és sikerül megismerni azokat az értékeket, amelyeket a velünk együtt élő másik nép, közösség alkot, mégiscsak közelebb kerülünk a lehetséges konfliktusok feloldásához. Nagy és fontos munka ez – mondta Markó Béla, majd Demény Péter olvasta fel a Koszta Gabriellához írt, A metaforikus kakukk című laudációját.
– A jó műfordító befészkeli magát a másik kultúrába, minden iránt érdeklődik, mindent szeret, és ez soha nem ér véget, hiszen soha nem lehet mindent tudni, mindig van új szöveg, új író, új jelenség. Szóval fordító lesz még azelőtt, hogy konkrétan fordítana. A konkrét fordítás pedig újabb újdonságokat hoz magával, ismét utána kell nézni dolgoknak, kínlódni ritmussal, választani szinonimák közül, gyötrődni, hogy jól választottunk-e, elhűlni, hogy egy-egy szó milyen messzire viszi a fordítást az eredetitől, kételkedni annak értelmében, amivel foglalkozunk, aztán reggelre kelve megint foglalkozni vele. Fordítás és közvetítés, tolmácsolás és empátia – ez áll a mesterség címerében. A fordító tulajdonképpen kakukktojás. Nem annak a kultúrának a része, amelyben van éppen, az identitását egy másik kultúra alakította ki. De ha nem tudja azt a mindent, mely csak metaforikus lehet, akkor nem az, aminek mondja magát. Gabriela Adameşteanu, Florina Ilis, Mircea Cărtărescu, Dan Lungu, Norman Manea, Cristian Teodorescu – csak néhány író azok közül, akiknek műveit Koszta Gabriella lefordította, és ezáltal a magyar kultúra részévé tette. Mint Kocsis Francisko, Koszta Gabi is egy egész ipar. Fáradhatatlanul dolgozik, és ez a mai viszonyok között nehezebb feladat, mint 1989 előtt volt. Nemcsak a szöveg, hanem a piac viszonyaival is tisztában kell lenni, pályázatokat figyelni, űrlapokat kitölteni, kiadóknál kilincselni. Az ember olykor nem is érti, hogy miért kell ilyen sokat fáradnia valaki másért. Természetesen azért, mert erre született. Mindannyiunknak meg kell köszönnünk, hogy Koszta Gabriella azt teszi, amire született, és arra született, amit tesz. Szívből gratulálok a díjához, és remélem, újabb fordításra ösztönzi – mondta laudációjában Demény Péter.
Markó Béla fordítással, alkotással kapcsolatos kérdéseire Koszta Gabriella válaszolt.
– Nem fordítónak készültem, rendes, polgári foglalkozásom szerint színésznő vagyok. Amikor elkezdtem fordítani, akkor jöttem rá, hogy ez a két hivatás nagyon közel áll egymáshoz, hiszen fordítóként is azt teszem, amit színésznőként: állandóan olvasó-értelmező próbán ülök, amit a színházban is imádtam. Egy idegen szöveget a magamévá teszek, átszűröm magamon. Elsősorban a román kortárs irodalmat interpretálom magyarul, nagyon hálás vagyok a román irodalomnak azért, hogy idősebb koromra újabb szenvedélyes hivatással ajándékozott meg. A román irodalom újabb ablak a világra, nagyon sokat tanultam tőle, belőle. Miután Magyarországra áttelepültem, fedeztem fel magamnak a román irodalmat, és azt, hogy micsoda ajándék, hogy erdélyiként észrevétlenül, sokszor ellenkezéssel, valamint a kitűnő irodalomtanáraim segítségével két kultúrát sajátítottam el – és ezt csak akkor vettem észre, amikor Magyarországra jöttem. És egy idő után egyszerűbb volt egy könyvet, cikket, színdarabot lefordítani, mint magyarázni, hogy milyen a román kultúra. Így kezdődött. Csak olyasmit fordítok, amit magam is szeretek, amire kíváncsi vagyok, és úgy gondolom, hogy másnak is örömöt okoz az olvasása. Úgy érzem, hogy mi, erdélyiek tudunk hidat, kapcsot teremteni a két kultúra között. Ez a díj pedig biztatás ehhez a munkához.
Markó Béla E. Ferencz Juditnak is gratulált a műfordítói díjhoz, és érdekességképpen elmondta: a díjazott bukaresti születésű, az anyanyelve magyar, azonban ő magyar irodalmat fordít román nyelvre. A díj nem csak, de kiemelten annak a prózafordítás-kötetnek szól, amelyben erdélyi magyar prózaírók, novellisták szerepelnek az ő fordításában románul. E. Ferencz Judit laudációját Kocsis Francisko írta meg és Demény Péter olvasta fel, aki a szöveget – ha már fordításokról beszélünk – A fordító egy fuvaros címmel magyarra fordította.
– Gyors listát készítettem azokról, akik magyarból románra fordítanak, és megdöbbentett a rövidsége. De még mindig vannak szenvedélyes kulturális fuvarosok. Ami igazán boldogító, az az, hogy egy sor fiatal ember megkóstolta az eszményi kábítószert, és boldogfüggővé vált. Azok közül, akik máris bizonyítottak ezen a kényes, hatalmas, kísértésekkel teli felületen, E. Ferencz Judit neve feltétlenül kiemelkedik. Néhány éve jelentette meg Felfújható magány. Az erdélyi magyar prózaírók című antológiáját, amely a bukaresti Román Kulturális Intézet kiadásában látott napvilágot. Csodálom érte, hogy ilyen hatalmas felületről válogatott. És a választás merészségéért is, hiszen minden ilyen gesztus azzal jár, hogy egy másik lehetőséget elutasítunk, és hiúságokat sértünk meg esetleg. Az E. Ferencz Judit által összeállított és fordított antológia a megismerés hídjait építi fel a román olvasó számára, és néhány apró kísértést dob feléje. A könyvet lapozgatván szükségét érzed, hogy többet megismerj mindabból, amit ez vagy az az író írt. Hogy kifejezd érdeklődésedet, aminek visszhangja támadhat egy kiadó szerkesztőségében. Legnagyobb érdeme, hogy létezik, és új ösvényt tör, ugyanakkor egy kiemelkedő képességekkel bíró fordítót ajánl a figyelmünkbe, akinek csodálatos érzéke van azokhoz a nyelvekhez, amelyeket használ. Ez a jól megérdemelt díj fordítói munkájáért jutalmazza meg E. Ferenczi Juditot. Ébren tartja lendületét, és biztosítja arról, hogy számontartják és dicsérik mindazért, amit két kultúra közötti fuvarosként végez.
E. Ferencz Judit elmondta: nagyon váratlanul érte a kitüntetés, nem számított rá, de nagyon örül neki.
– Zárójelben megjegyezném, hogy voltak fordítva is fordítási próbálkozásaim, de tekintve, hogy magyar anyanyelvűként Bukarestben nőttem fel, és a szocializációt már kiskoromban román közegben kezdtem, úgy gondoltam, hogy sokkal nagyobb kihívás, ha megpróbálok magyarból románra fordítani. E szót, hogy fuvaros, ilyen összefüggésben nem használtam, de én is úgy gondolom, hogy a fordításnak van egy ilyen szerepe, és amikor az említett antológia elkészült, akkor nekem is ilyesmi volt a fejemben. Az elmúlt 20-25 évben nagyon kevesen fordították a hazai magyar szerzőket, és én ízelítőt kívántam nyújtani abból, amit az erdélyi magyar írók az elmúlt évtizedekben alkottak. A fordításokat folytatom, jelen pillanatban az erdélyi származású költő és prózaíró, Király Farkas Ha elfogy a fény című novelláskötetét fordítom, de ennél sokkal több tervem és elkezdett fordításom van, amelyekre remélem, hogy kiadókat is találunk.
