2019. november 21., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A tabella élén végezte a Marosvásárhelyi CSM női kézilabda-csapata az első bajnoki kört az A osztály D csoportjában, miután két góllal jobb a gólkülönbsége, mint a 2. helyen végzett Kisjenőé, amellyel döntetlenre játszott két hete Marosvásárhelyen. Ahhoz tehát, hogy megelőzze a riválist a bajnokságnak ebben a szakaszában, 15 gól különbséggel kellett nyerjen a Temesvári Universitatea ellen szombaton, ennek pedig jele sem volt a szünetig, hiszen alig öt perccel a félidő előtt még egyenlő állást mutatott az eredményjelző, és a harmincadik perc leteltével is sovány két góllal vezettek a házigazdák. Semmi sem jelezte előre, hogy a második félidőben átgázolnak az ellenfélen, és egy góllal még „túl is teljesítik” a tervet. Aztán mégis így történt.

Nagyon sok hibával játszott az első játékrészben a CSM, nem csupán a passzokkal nem találták a társakat, hanem sorban adták el a labdákat, követtek el lépéseket, és ezzel a vendégeknek lehetőséget biztosítottak, hogy ellentámadásból betaláljanak; Temesvár a 11 gólból ötöt letámadásból szerzett. Eközben a CSM négy hetest is kihagyott (aztán a második félidő elején még kettőt), és sehogy sem tudta lerázni a makacsul kapaszkodó ellenfelet. Mikor egyik, mikor a másik csapat vezetett, és csak a 25. percben regisztrált 10-10 után tudott először elhúzni három gólra Mihaela Evi csapata.

A második félidőben aztán lassan elfogyott az alig hat-hét játékost használó Temesvár szuflája, míg a sokat cserélő CSM lassan kezdett egyre nagyobb előnyt kidolgozni. Ha az első játékrészben elsősorban a vendégeknek ment az ellentámadás, a másodikban áthatolhatatlannak bizonyult a marosvásárhelyiek védelme, és innen a számos kontra, amelyeknek köszönhetően a CSM négy-öt gólos sorozatokkal gázolt át az ellenfelén. A temesváriak kétszer is időt kértek, elég korán, de nem tudtak már felnőni a hazai csapat szintjére. 33-18-nál, az utolsó percben Mihaela Evi is időt kért, sokan nem értették, hogy miért, de oka volt rá. Mindenképpen el kellett kerülni, hogy a csapat az utolsó támadáson eladja a labdát, és a vendégek szépítsenek, mert akkor a 2. helyre csúszott volna vissza a CSM. A játékosai azonban hétméteresig kijátszották a labdát, és Coşarcă góljával beállították a 34-18-as végeredményt.

A női kézilabda A osztály a második kör mérkőzéseivel folytatódik, a CSM szombaton Nagyváradra látogat, ahhoz a csapathoz, amely eddig csak a CSM-től és Kisjenőtől kapott ki.


Eredményjelző

Női kézilabda A osztály, D csoport, 5. forduló: Marosvásárhelyi CSM – Temesvári Universitatea 34-18 (13-11)

Marosvásárhely, ligeti sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Alexandru Apostu (Nagybánya), Florin Chinde (Nagybánya).

Marosvásárhelyi CSM: Ugran (Pop) – Munteanu 6 gól, Lăcătuş 4, Darie 2, Bucin 6, Bărăbaş 2, Moldovan 4 (Ola 1, I. Sîngeorzan 1, Ghemeş 4, Coşarcă 4, Guţă, Radu, Postelnicu).

Temesvári Universitatea: Răcar – Biro 2, Cl. Sîngeorzan, Istrate 2, Juravle 1, Sîrbu 7, Bobu 3 (Senciuc 3, Kovacs, Ludwig, Ţurlea, Popan, Voicu).


Eredményjelző

A női kézilabda A osztály D csoportjának 5. fordulójában a következő eredmények születtek: Marosvásárhelyi CSM – Temesvári Universitatea 34-18, Nagyváradi CSU – Nagybányai Marta 28-23, Resicabányai CSU – Kisjenői Crişul 22-27.