A Maastrichti Szerződés 25 éve lépett hatályba

Huszonöt éve, 1993. november 1-jén lépett hatályba az Európai Uniót létrehozó Maastrichti Szerződés.

Hat nyugat-európai állam – Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, a Német Szövetségi Köztársaság és Olaszország – 1957-ben írt alá szerződést az Európai Gazdasági Közösség (EGK), valamint az atomenergiai együttműködésről szóló Európai Atomenergia Közösség (Euratom) létrehozásáról. A következő évben életbe lépő Római Szerződés fő célként vámunió és közös piac létesítését tűzte ki, s létrehozta a közösség legfontosabb intézményeit. 1967-től az EGK, a Montánunió és az Euratom intézményeinek egyesítése után az Európai Közösségek nevet használták, az időközben 12 tagúra bővült EK alapszerződését először 1987-ben módosították. Az akkor elfogadott Egységes Európai Okmány az egységes piac bevezetéséről döntött, véglegesítette a külpolitikai egyeztetések addig kialakult kormányközi mechanizmusát.

Az integráció további lépése a közösség politikai fogalomként való megteremtése volt. Az Európai Közösségek 12 országának állam- és kormányfői 1991. december 11-én a belga-holland-német hármas határ közvetlen közelében fekvő, hollandiai Maastrichtban állapodtak meg az EK helyébe lépő szervezet alapszerződésében s a később megvalósítandó gazdasági és pénzügyi unióban. A Maastrichti Szerződést (hivatalos nevén a Szerződés az Európai Unióról) 1992. február 7-én írták alá az Európai Közösségek külügy- és pénzügyminiszterei. A szerződés 1993. november 1-jei életbe lépésével létrejött a jogi személyiséggel nem rendelkező, hárompilléres Európai Unió. Az első pillér a korábbi Európai Gazdasági Közösséget (immár Európai Közösséget) létrehozó szerződés, kibővülve a Gazdasági és Monetáris Unió létrehozásával. A második a kormányközi alapon szerveződő közös kül- és biztonságpolitika (célja a többi közt az EU biztonságának megerősítése, a demokrácia és a jogállamiság erősítése, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok biztosítása). A harmadik pillér a szintén kormányközi bel- és igazságügyi együttműködés, köztük a közös menekültügyi és bevándorlási politika, a kábítószerek, a nemzetközi csalás és a terrorizmus elleni harc. A három pillért a 2007 végén aláírt és 2009 végén hatályba lépett Lisszaboni Szerződés olvasztotta egybe, Dánia és Nagy-Britannia kimaradási jogot kért és kapott az együttműködés bizonyos területein.

Az Európai Unióval együtt számos új intézmény jött létre, mint az európai ombudsman, az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol), a Régiók Bizottsága, az Európai Központi Bank. Az EU legfontosabb szerveinek szintjére emelték az Európai Számvevőszéket, s több intézmény, mint például az Európai Bizottság új nevet, a Bíróság új hatáskört kapott. A szerződés biztosította a közösségi szinten egyeztetett tevékenységet a jogalkotás és igazságszolgáltatás egyes területein, a közösségi jogot érintő kérdésekben bevezette az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament együttes döntését. Létrehozta az uniós (állam)polgárság fogalmát, s célul tűzte ki a személyek – és nem csak a munkaerő – szabad áramlását. Létrejöttek a kohéziós alapok, s további területekre – köztük az oktatás, kultúra, iparpolitika, fogyasztóvédelem, környezetvédelem – terjesztette ki a közösségi fellépést. A tagállamok úgy döntöttek, hogy közös pénzt vezetnek be, monetáris uniót hoznak létre, s meghatározták a konvergencia kritériumait, azt, hogy milyen feltételekkel lehetnek a tagállamok a közös valuta részesei. Ezek az árstabilitás, a kamatlábak konvergenciája, a költségvetési fegyelem és a valutastabilitás. A közös fizetési eszközt, az eurót 1999. január 1-jén 11 tagállam vezette be, az euró 2002 óta a készpénzforgalomban is átvette az addigi nemzeti valuták szerepét, az eurózónának jelenleg 19 tagja van.

A Maastrichtban aláírt megállapodás által hivatalosan is intézményesült az Európai Tanács, nőtt az Európai Parlament szerepe, szélesedett a Tanácsban a minősített többségi szavazási eljárás alkalmazási köre, a közösségi döntéshozatalba beemelték a szubszidiaritás elvét, azaz, hogy a döntések lehetőleg az érintettekhez legközelebb eső szinten szülessenek. Maastricht teremtette meg a keretet az integráció további fejlődéséhez, ami az újabb bővítéseket és az intézményes átalakításokat is magában foglalta. Amíg az öt évvel későbbi, 1997-es Amszterdami Szerződés elsősorban a még szorosabb integrációról döntött, a Nizzai Szerződés 2001-ben kiemelten az EU bővítéséhez szükséges intézményi reformokkal foglalkozott, a 2007 végén aláírt és 2009 végén hatályba lépett Lisszaboni Szerződés pedig az akkor 27 – Horvátország 2013. évi csatlakozásával immár 28, de Nagy-Britannia távozása után újfent 27 – tagú EU működési kereteit reformálta meg és az uniót önálló jogi személyiséggel ruházta fel. A Brexitet ez a szerződés tette lehetővé, mert először mondta ki, hogy a tagállamok kiléphetnek az unióból.