A láthatatlan ellenség (1.)

Víruskörkép Európában

Amikor Kínában megjelent, mindenki meglepődött. Nem hitték, hogy ilyen gyorsan képes ölni. Amikor eljutott Európába, sokan kételkedtek, aztán amikor szinte egyik napról a másikra tömegesen fertőzött meg embereket, elgondolkodtak. Ahogy az áldozatok száma egyre nőtt, komolyabban vették. A kormányok intézkedtek, határokat zártak le, kijárási tilalmat rendeltek el. A második világháború óta világszerte nem volt ilyen készültségi szint. Harcban állunk a láthatatlan ellenséggel, a COVID-19 elnevezésű koronavírussal. Körképünk – a teljesség igénye nélkül – a megszólaltatott alanyaink által betekintést nyújt abba, hogy az őket befogadó országokat hogyan érintette a világjárvány. 

Lejártak a „víruspartik” Bécsben 

Ausztriába január közepén érkezett a hír, hogy Kínában egy ismeretlen vírus szedi az áldozatait. Volt, aki komolyan vette, mások legyintettek, olyanok is akadtak, akik kinevették a helyzetet, és a betegség körüli aggodalmakat pánikkeltésnek, hisztinek tartották. Az általános vélemény az volt, hogy maláriában, ebolában és más hasonló járványos megbetegedésekben is hunytak el emberek, és mégsem volt „olyan nagy ügy”. Januárban még kevesen sejtették, hogy miről van szó. Aztán februárban közelebbről jöttek a hírek. Németországi esetekről is szólt a híradás. Ám az élet nem állt meg. Az üzleti világ mozgott. Konferenciák, üzleti találkozók voltak, ahol részt vettek kínaiak is. Állítólag német üzletemberek is fertőződtek meg ilyenkor. 

Február 20-a körül aggasztó olaszországi képsorok járták be a világot, hír lett, hogy kijárási tilalmat rendeltek el Emilia Romanában, Velence környékén, Lombardiában. Ennek ellenére többen elutaztak a tengerpartra, abban a hitben, hogy a friss tengeri levegőn nem terjed a vírus. Mindenki folytatta a megszokott életvitelét. 

– Március 7-én Magyarországra utaztam. Ekkor már kilenc fertőzött volt Ausztriában, Magyarországon egy sem. Elmentem színházba, kiállításra, rendezvényekre, vonattal utaztam, Budapesten metrón. Aznap két iráni diáknak pozitív lett a tesztje, állítólag a hír hallatán székekkel dobálóztak. 

Amikor vonattal készültem hazautazni Magyarországról, a pályaudvaron említették, hogy leáll a vasúti közlekedés. A kocsiban már kevesebben voltak, nem volt nagy jövés-menés a vagonokban. Bécs főállomásán azonban rengetegen voltak, mintha mi sem történt volna. Március 12-én a reggeli hírekben közölték, hogy a fertőzöttek száma Ausztriában is kezdett növekedni. A hírre pénteken alaposan bevásároltam, majd önkéntes házi karanténba vonultam. Akkor már naponta 30-40%-kal növekedett a fertőzöttek száma. Két nap és nyolc óra alatt megduplázódott – mondja Sz. E. 

Amikor az olaszoknál szigorították az intézkedéseket, az osztrák kormány is eldöntötte, hogy óvintézkedéseket kell hozni. Az egyébként sokszor szembenálló parlamenti pártok képviselői példásan összefogtak, és szolidárisan döntöttek: elrendelik a kijárási tilalmat, megszervezik a közegészségügyi védelmi rendszert, döntés született arról is, hogy milyen ipari egységeket kell leállítani. Határozottan léptek fel. Március 16-ától állt be a szigor. 

Sokan önkéntesen elszigetelték magukat otthonukban, de még azelőtt megrohamozták az áruházakat. Kremsben dulakodás volt az egyik élelmiszerboltban, de ez kivételes esetnek számított. Az emberek fegyelmezettek. A tilalom ellenére inkább a törökök, csecsenek jártak csoportosan az utcán. Március 21-én fiatalok csoportokban ellepték a köztereket, szelfiztek. 

Bécsben „koronapartikat” szerveztek. Azon a hétvégén a parkokban gyülekeztek a fiatalok, buliztak, piknikeztek. Több helyen a rendőröknek kellett szétoszlatniuk a tömeget. Volt, aki otthon szervezett bulit, pizzát rendeltek nagy mennyiségben, s amikor az ajtónál csengettek, a rendőrség állt az ajtó előtt – ilyen esetekről is beszámoltak a tévék. 

Március 16-ától az iskolákban nincs tanítás. Folyamatosan kérik a szülőket, nagyszülőket, hogy maradjanak otthon, ne vigyék a nagyszülőkhoz az unokákat. Volt rá eset, hogy az idősebbek kimentek sétálni, de egyre kevesebben merészkednek ki. Önkéntesek bevásárolnak, a szociális hálókon hirdetik a szolgáltatásokat. Mobil pékségek meghatározott órarendszerint látnak el egy-egy lakónegyedet friss kenyérrel. A büntetések elég szigorúak, aki indokolatlanul indul el, 500-tól 3600 euróig terjedően megbírságolhatják. Most már az emberek több mint 95%-a betartja a szabályokat. Szolid alapon áll az osztrák egészségügy, és az emberek többsége bízik abban, hogy sikerül helytállni – tájékoztatott az osztrák helyzetről Sz. E. 

Madridi nőnapi népgyűlés 

– A spanyolok számára annyira távolinak tűntek az év elején a Kínában történtek, hogy senki sem gondolta, itt is ugyanez lehet. Azt hangoztatták a híradókban, hogy biztonságosak a határok. Aki hozzánk belép, azt ellenőrzik, ki van zárva, hogy elterjed a vírus. A határon mértek ugyan lázat, de a lappangó fertőzést nem tudták igazolni. Nagyon sokan jöttek Távol-Keletről – számolt be a spanyolországi helyzetről S. E. 

Januárban nem vették komolyan. Mindenki azt hangoztatta, hogy ez közönságes grippé, amivel nem érdemes foglalkozni. Pedig amikor nálunk így vélekedtek, Kínában már kórházat építettek. A kínaiakat a határon, repülőtereken alaposabban megvizsgálták ugyan, de nem volt tesztelőberendezés. Ahogy Olaszországban rohamosan nőtt a megbetegedések száma, kezdtek gondolkodni a hatóságok azon, hogy mit tegyenek, de nem hoztak komolyabb intézkedést. Mi több, nők napján, március 8-án óriási népgyűlés volt Madridban. A spanyol kormány ugyanis többévi huzavona után megszigorította a nők ellen elkövetett bűncselekményekért járó büntetést, és ezt elsősorban a nők jogaiért síkra szállók győzelmeként ünnepelték. Az egész országból mentek a rendezvényre. A járvány már tombolt Olaszországban. Lehetett látni, hogy mi következhet nálunk is. A tüntetés után öt-hat nappal nálunk is megjelent a fertőzés. 

Nem véletlenül Madridban és környén fertőződtek meg a legtöbben. A fővárosban elviselhetetlen a helyzet. Hirtelen úgy megteltek a kórházak, hogy az egyébként kiváló egészségügyi rendszer összeomlott. Nem volt teszt, védőöltözet, az egészségügyben dolgozók 20%-a megbetegedett. Több mint egy hétig csak olyan esetben teszteltek, amikor már nagy volt a láz, és a beteg alig tudott szuszogni, de akkor már majdnem menthetetlenné vált. Ahogy egyre többen megbetegedtek, azt tanácsolták, hogy az emberek maradjanak a házban, de még teszteket se végeztek, hogy ne zsúfolják a felkészületlenül ért kórházakat. Az volt a politika, hogy ha lehet, minél kevesebben menjenek kórházba, a családorvosi rendelőkbe, hogy ne terjedjen a fertőzés. A megadott zöldszám a működésbe helyezését követően egy óra múlva leblokkolt, nem működött. A pánikhangulat főleg a fővároson lett úrrá. A kórházakban az orvosok döntik el, hogy kit kezeljenek az intenzíven és kit nem. Március 22-étől elrendelték a kijárási tilalmat – szerintem túl későn. Naponta 500–700 személy halt meg. A bankok és a termelőegységek még mindig működnek. 

Castellonban, ahol lakom, komolyan veszik a helyzetet. A fiatalok eleinte vonakodtak betartani a szabályt, de már ők sem merészkednek ki a házakból. A Barcelona és Valencia közötti tengerparti települések kevésbé érintettek. Megma- gyarázhatatlan, hogy Németországban legalább annyi a fertőzés, mint Spanyolországban, mégis kevesen haltak meg, nálunk ezrek estek áldozatul. Múlt héten még működött a bank, a törvényszék… A határainkat is azért zárták le, mert elrendelte az unió. Most már mindenki azt reméli, hogy minél előbb megtalálják az ellenszert – mondta S. E. Spanyolországból. 

(Folytatjuk)

A témára való tekintettel, a megszólaltatottak kérésére az érintettek nevének kezdőbetűit használtuk a riportban.