„A kész munka mindig nagy érték”

Száz éve született dr. Kós Károly (1919–1996)

 1919. augusztus 31-én született dr. Kós Károly (Sztána, 1919. augusztus 31. – Kolozsvár, 1996. február 29.) romániai magyar néprajzkutató, muzeológus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, Kós Károly (1883-1977) író, építész fia. A 20. század második felének meghatározó jelentőségű, sokoldalú erdélyi magyar néprajzkutatója volt, munkássága kiterjedt az anyagi kultúra és a társadalomnéprajz szinte valamennyi területére.

Dr. Kós Károlynak első levelemet 1980. június 30-án postáztam, amelyben néprajzi témájú dolgozatok-tanulmányok elkészítéséhez kértem útmutató segítségét. Akkor két fontos témakört említettem neki, ami engem érdekelt: a népi vadriasztást (a dúvadak elűzésének technikáit néprajzi szempontból) és a nemzetség szerinti temetkezést, a temetők néprajzának kutatását. Jeleztem, hogy falunk szülöttét, Molnár Dénes (1947–2000) grafikusművészt fölöttébb érdekli a népi kultúra, gyakran jár haza Marosvásárhelyről, és segítségünkre lehet, hogy kellő rajzanyaggal tegyük gazdagabbá és értékesebbé gyűjtésünket. Két hét múlva válaszolt; a kézírásos (mindig kézzel írt levelet kaptam), jellegzetes, apró gyöngybetűkkel írt kétoldalas levél több mint biztatás volt számomra. Most, utólag talán elmondhatom: ennek a válasznak-biztatásnak köszönhetem, hogy a korábban művelt publicisztika, vers, tudósítás mellett egy újabb műfajt, a néprajzot kezdtem megszeretni, kedvelni, helytörténeti anyagot gyűjteni, s egy adott témakörben mélyfúrásokat végezni – persze jóindulatú, sokrétű útmutatásai szerint. 

 Ez azokban az években volt, amikor az országban nem igazán nézték jó szemmel helytörténeti, történelmi, néprajzi, szociográfiai kutatásainkat, magyar falvaink eredetének, múltjának boncolgatását, az első írásbeli források megemlítését és a régmúlt időkre való utalást. 

A tíz évig tartó levelezésünk gyümölcse: összesen huszonötször írtunk egymásnak – e gazdag levélváltást most is őrzöm, féltett kincsként kezelem. Van közöttük tintával, ceruzával írt levél, levelezőlap (carte poştală), üdvözlet, amit igyekezett a levél átvételétől számított 10-20 napon belül megválaszolni.

Minden levelemre válaszolt! 

 Aztán egy alkalommal, 1984. március 28-án személyesen kerestem fel kolozsvári lakásán, a Scărişoara utca 8 sz. alatt. (Az 5. sz. alatt lakott szomszédja, dr. Szabó T. Attila nyelvészprofesszor, akivel korábban szintén váltottam levelet, vadasdi és havadi hely- és nyelvtörténeti kérdéseket tisztázva.) 

 Az a nap, amit együtt töltöttünk kolozsvári lakásán, számomra felért egy egyetemi évvel! 

 Két levél közreadásával adózom a 100 éve született és 23 éve halott dr. Kós Károly néprajzkutató, egyetemi tanár, múzeumőr, kiváló szerkesztő emlékének. Remélem, hogy a többi is egyszer majd, gyűjteményes levélkötetben, ott lesz az olvasók asztalán. 

Kedves Ferenc Öcsém!

 Kolozsvár, 1981. ápr. 22.

Örvendek, hogy dolgozol dolgozatod végleges formába öntésén, melynek elküldését június 1-ig várjuk (ez a végső terminus). Nem tudom (már nem emlékszem), hogy minden vadriasztó* eljárás esetében jelezted-e a kezdet idejét és az esetleges eredetét, valamint hogy utaltál-e arra, hogy másfelé (bár a környező falvakban!) ismerik-e ezeket az eljárásokat. Fontos volna e szempontból is kiegészíteni itt-ott dolgozatodat. 

 A temetővel már akkor is foglalkozgattunk, amikor nem volt „divatban” a temetőkultusz. Ez pedig azt is jelenti, hogy a jó dolgozat a tudomány számára mindig jól jön. Érdekelne, hogy milyen témavázlat szerint dolgoztok (Molnár Dénesre utal – szerk. megj.) és eddig milyen szakirodalmat ismersz v. használsz kutatómunkádban. Csak temető vagy „temetés” is? Szerintem az előbbi is elég volna alapos és sokoldalú vizsgálat esetén. Kérlek hát egy lapon válaszolj, hátha hozzá tudok szólni közelebbről is. Üdvözöl Károly bátyád

* Vadriasztás a marosszéki Vadasdon címmel jelent meg az ND 1983-as kiadásában (szerk. dr. Kós Károly és dr. Faragó József). 

Kedves Ferenc!

Kolozsvár, 1984. III.22.

 Örülök, hogy elkészültél újabb tanulmányoddal. A kész munka mindig nagy érték, függetlenül attól, hogy milyen hamar jelenik meg. Gondoljunk csak Apor Péter, Bethlen Miklós, Újfalvy Sándor írásaira, vagy Balassa Bálint költeményeire, amelyek nagy „késéssel” (jóval haláluk után!) jelentek meg, de értékük nem csökkent, inkább nőtt közben. Én is 3 éve dolgozom (megszakításokkal) ifjúkori mezőségi gyűjtéseim** szövegezésén és rajzvázlatain, azzal, hogy egyszer csak megjelenik, mert pillanatnyilag nem számítok a közlésre (vannak, kiknek nem fontos néprajzunk, népismeretünk, önismeretünk). Az ND (Népismereti Dolgozatok – szerk. megj.) következő kötetét csak ‘86-ra tervezhette a kiadó, bár bíznak benne, hátha előbbre hozható mégis. Sok a jó kézirat, fáj a szívünk ezek torlódása láttán. Márc. 28. táján itthon leszek s várlak.

 A viszontlátásig ölel Károly bátyád

** A Mezőség néprajza c. kötet (lektorálta Pozsony Ferenc) 2000-ben jelent meg a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál.