2019. május 23., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Gerolamo Cardano Musica című, zenéről írott könyvéből megismerhetjük zenei felfogását. Igyekezett a lehető legjobban elmélyülni a világ összefüggéseiben, ezért különös figyelmet fordított a zenére is. Éppen ezért néha túlzottan misztikus világba kalandozik, de ez megbocsátható neki, mert az ő korában még nem volt éles határ a hiedelmek és a tudományok között. A világnak az a része is érdekelte, amely távolabb áll a tapasztalati dolgoktól. A platóni tanítás szerint a zene hatással van a testre és a lélekre is – Cardano ezen elv alapján orvosként „gyógyító zeneként” tekint a muzsikára.

A teológiában is jártas tudós jól ismerte azokat a történeteket, amelyek a zene hatalmáról szólnak. Például a Bibliában találkozunk azzal a történettel, mely szerint Dávid zenével gyógyította Saul királyt. Cardano meggyőződött arról, hogy a királyt pszichés zavar gyötörte.

Marsilio Ficino nyomán a tudóst inspirálta az ókori görög zene is. Az Orfeusz-legenda valósággal elbűvölte. A korszak filozófusai – mint például az imént említett Ficinio is – meggyőződtek arról, hogy a mágikus és etikai, erkölcsi erőt az ókori görög zene tanulmányozásával lehet újra felfedezni. A zene erőssége (Platón szerint), hogy az érzelmekre hat, így a zenével helyesen nevelt gyermek életéből nem hiányzik az önkontroll. Manapság kísértetiesen igaznak érezhető a platóni megállapítás, mert a zenetanítás sem kellően megbecsült, és a társadalom önkontrolljával is bajok vannak.

Spirituális agy ábrázolása, amely közvetítő a fizikai és metafizikai világ között.


Az ókori feltételezés szerint igaznak vélte, hogy a fuvola alkalmas a köszvény kezelésére, mert a hangszer hossza nagyjából megegyezik egy combcsont hosszával. Ma már egyértelműen nevetségesen hangzik ez, de ne feledjük, a reneszánsz elve visszatérést jelent az ókori tökéletességhez, így nem csoda, hogy sok ókori művet, elméletet tökéletesen jónak véltek. Másrészt a reneszánsz idején nagyon divatos volt a számmisztika és a különböző misztikus „egybecsengések”.

Cardano munkájának középpontjában Dávid, Orfeusz, Püthagorasz korának zenéje áll. Saját korának zenéjét üresnek vélte, mert nem érezte benne azt az erőt, amit az ókori zenének tulajdonított. Ezért is nevezte magát életrajzában tehetségtelen zenésznek.

Állítja, hogy a gyógyító művészetnek a harmónia az előfutára, amit a zenében lehet a legkönnyebben észlelni. Platón munkája alapján ő is hitte, hogy a zene képes behatolni a lélek legmélyére, így az értelmet is befolyásolhatjuk, fejleszthetjük a zenével (ritmussal és dallammal). Ezért fontos, hogy gyermekkorban kapcsolatba kerüljön a gyerek olyan zenével, amely megfelelő szépségérzetet ad neki – erkölcsi értelemben is. Ezzel a megállapítással Cardano részben megalapozza a kodályi zenei nevelést is.

Cardano a platóni elvek alapján tartózkodott kora zenéjétől, mert annyira bensőséges viszonyt érzett zene és ember között, hogy a reneszánsz polifóniát nem tartotta alkalmasnak erre az intimitásra, mivel sok énekes más-más érzésvilággal adja elő a zenét. „Lehet-e még olyan zenészt találni, aki nem bűnös, mert az ilyen típusú zenének a zenészek a legnagyobb akadályai?” Ezek az olasz énekesek nem képesek a püthagoraszi temperamentum szerint énekelni, így nem tudnak csodákat művelni az emberi lélekkel sem. Cardano optimizmusa meglepő e téren: azt hiszi, hogy egy harmonikus világ elrejti magát a látható és hallható világ elől.

A tudós orvos gyógyszerként tekint a zenére. A zene számos módon alkalmazható lelki és testi, pszichés betegségek gyógyítására. A kozmoszt harmonikus erők szabályozzák, a kozmosz erői túszként ragadják meg az embert. A reneszánsz zeneterápia szerint az orvosnak jól képzett zenésznek is kell lennie, hogy ne csak birtokolja a zenét, hanem át is tudja adni a kozmosz üzenetét. Cardano elve szerint a zene képeket kelt az agyban, amelyek megmaradnak, és tartós jellegük miatt hatnak a lélekre és ezáltal a testre is. Ilyen szempontból Cardano megfogalmazta a zeneterápia alapszabályait is.

Életrajzában is megemlíti, hogy öregkorában börtönbe került. 1570-ben XIII. Gergely pápa börtönbe csukatta, mert a tudós megszerkesztette Jézus horoszkópját. Ez a vállalkozása eléggé nevetségesen hangzik, ugyanis nem egyértelmű Jézus születésének időpontja – időszámításunk előtt 4 és 7 között születhetett a Megváltó. A pápa azonban inkább csak a látszat kedvéért küldte fogdába a nagy tudású orvost. Néhány hónap múlva szabadon engedték, sőt a pápa nyugdíjat is biztosított számára.

Végezetül pedig, hogy teljes legyen a cardanói világösszefüggés, érdemes megemlítenünk a tudós életének utolsó napját. Arról is olvasunk, hogy tíz évvel élete vége előtt megjósolta a halála napját, aminek 1576. szeptember 21-én kell bekövetkeznie. A kitűzött napon azonban bökkenő mutatkozott a számításban, mert Cardano egészségesen ébredt. De hogy ne hazudtolja meg önmagát – a rossz nyelvek szerint – inkább öngyilkos lett...