Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Viszonylag új keletű dolog a szerzői jog fogalma. Néhány évszázaddal ezelőtt még minden muzsikus büszkének érezte magát, ha a zenéjét más is használta – kivált, ha híres zeneszerző nyúlt egy-egy lélekmelengető melódiához. Aztán nagyot változott a világ, amikor elszaporodtak a műalkotások tolvajai, akik mások találmányát igyekeztek busás összegért értékesíteni. Midőn a helyzet tarthatatlanná vált, jönniük kellett a szerzői jogok védelmezőinek, akik kőkemény paragrafusokban szögezték le a valódi alkotók jogait.
Huszka Jenő neve kevésbé ismert, bár sok szempont szerint megérdemelné, hogy emlékezzünk rá. Sokan csak Erkel, Bartók és Kodály nevét ismerik, de ha igazságosak akarunk lenni, még számtalan komponistát kellene felsorolnunk, akik alakították, igazgatták, előresegítették a magyar zene ügyét.
A 2023-as év a magyar operett éve volt. Ebben az esztendőben, 175 évvel az 1848-as szabadságharc után, egy rendkívüli mű tette színesebbé az operettév palettáját: egy félig-meddig betiltott alkotás, amely számtalan ponton kapcsolódik a magyar szabadságharchoz: a Mária főhadnagy című operett. A zeneszerző nem akárki, hanem egy olyan jogász, aki sajátosan magyarrá tette az operettet. Érdemes megismerkednünk e rendkívüli zeneszerzővel!
Huszka Jenő 1875. április 24-én született Szegeden. Bár édesapja törvényszéki bíró volt, fontosnak tartotta fia zenei nevelését. A bíró úr jól fuvolázott, de önérzetét az sem sértette, hogy tagja legyen a szegedi dalárdának. Kórustag volt, egy a sok közül. A néhány éves Jenőnek külön hegedűt készíttetett, hogy azon gyakoroljon. A gyerek pedig hamar bebizonyította, hogy méltó a „csodagyerek” címre. Mindössze ötéves volt, amikor a szegedi árvízkárosultak megsegítésére szervezett nyilvános hangversenyen fellépett.
A kis Jenő minden téren meglepte környezetét: nem csak a hegedűvel bánt korához képest mesterien, hanem elképesztően könnyen tanult. Mindössze nyolcévesen elvégezte a negyedik elemi osztályt, és a szegedi Városi Zenede tanulója lett. Az első zenedei évzáró vizsgán ő volt a legsikeresebb, két év múlva pedig – hetedikesen – a tanévzáró hangverseny csodált hegedűsévé vált. Játékával még az újságba is bekerült: „...a hegedű-tanszakban Szommer Endre tanítványaiban ismét dokumentálta, hogy használható jó ereje az intézetnek s legügyesebb tanítványa, Huszka Jenő kétségkívül az intézetnek egyik legkiválóbb tehetségű növendéke. A jeles kisfiú Bériot 7-dik hangversenyét adta elő, s korához mért készültsége és értelmes játéka úgy az intézetnek, mint különösen tanárának valóban becsületére válik. Kívánjuk, hogy a közönség elismerése szolgáljon a kis Huszkának ösztönzésül a további fokozott szorgalomra, s akkor eljön az idő, amikor majd díszére válik az intézetnek, amelynek így hálálhatja meg legjobban, amit érte tett” – olvasható a Szegedi Híradó 1886. június eleji számában.
A hegedű mellett félig-meddig titokban zongorázni is megtanult. Hogy mért kellett titokban zongoráznia, amikor a lakásukban zongora is volt? Erre a kérdésre az édesapa adott választ. „Ismerem a fiamat, ő már ilyen igazi kun-fajta. Nem szereti, ha kényszerítik valamire, ha nógatják, csak elveszik a kedvét. Ha viszont a maga esze után jár, a legnehezebbel is megbirkózik. Nem nagyon bánom, hogy zongorázik, csak meg ne tudja, hogy nincs kifogásom ellene!” Tehát noszogatás helyett a tiltás késztette Jenőt, hogy még azért is gyakran kóstolgassa a tiltott gyümölcs zamatát.
Fogékonyságáról árulkodik, hogy még gyerekként megtanult németül és franciául a család által alkalmazott kisasszonyoktól.
Bár a középiskola a muzsikálásról szólt, amikor szóba került az egyetem, Jenő édesapja kerek perec kijelentette, hogy lehet ugyan szó zenélésről, de csak úgy, hogy előbb egy „komoly” szakmát is tanul. Az atyai óhaj teljesült is, csak annyiban tért el az elképzeléstől, hogy Jenő egyszerre végezte a jogi és a zene szakot. Azt nem tudjuk, hogy szülei tudtak-e arról, hogy a jog mellett a Zeneakadémiára is felvételizni fog, de a sikeres vizsga után elújságolta boldogságát: „Erkel (Gyula) külön is megdicsért, a zeneszerzést is felvehettem Herzfeld Viktornál tantárgyaim közé, melléktanszakon pedig a zongorát választottam.” Szóval örömmel újságolta, hogy a tiltott hangszert is tanulni fogja – talán még mindig nem tudta, hogy apja nincs különösen ellene a zongorázásnak sem. Ami már nem fért bele a sürgöny szövegébe, az még jobban rávilágít tehetségére: 46 jelentkező közül csak őt veszi fel Hubay Jenő a mesteriskolájába.
1893-ban a mindössze tizennyolc éves Huszka Jenő nem volt afféle könnyűvérű egyetemista. Jogtudományból és zenéből is igyekezett kitűnően teljesíteni. 1896-ban végzett mint az államtudományok doktora. Ugyanekkor fejezte be a zene szakot is.
Külön érdekesség, hogy Huszkáéknál kapott szállást a Beregszászról tanulni érkező Fedák Sarolta. A mindössze tizenhat éves lány a szegedi Zenede tanulójaként kezdte művészi tanulmányait. Amikor Jenő hazatért Budapestről az egyetemről, sokat beszélgetett és muzsikált együtt a lánnyal. Bizonyos fokig tanára is volt.
Egyetemi évei alatt már sejtették a barátai, hogy Huszkából akár zeneszerző is lehet. Bakonyi Károllyal közösen írtak egy Treszka című zenés színdarabot. A művet eljuttatták Evva Lajoshoz, a Népszínház igazgatójához, aki bele is egyezett volna az előadásba, ha Küry Klára, a színház teljhatalmú primadonnája is pozitívan fogadja. A művésznő azonban szóra se méltatta a fiatalok próbálkozását, így a mű vagy beszorult valamelyik fiók mélyére, vagy örökre elveszett.
A jogi diplomás Huszka Jenőnek kitűnő vizsgái alapján a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban ajánlottak állást. Huszka azonban egy év haladékot kért a munkába álláshoz, ugyanis egy évig Párizsban szándékozott tökéletesíteni zenei tanulmányait.