2024. május 11., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Manapság az egyik fő szempont a főzésben is a gyorsaság. A családanyáknak általában munkahelyük is van, ezért úgy kell beosztaniuk az idejüket, hogy sok egyéb teendőjük mellett ebédet, vacsorát is tegyenek az asztalra. És ilyenkor jönnek jól az olyan fogások, amelyek  pikkpakk elkészülnek, vagy amelyekkel nincs túl sok munka, hanem a sütő elvégzi a dolgot helyettünk. Természetesen érdemes  előre tervezni, időben kigondolni a következő napok ételeit, hogy ha szükséges, bepácolhassunk, behűthessünk ezt-azt. Az alábbi teljes menü – kellő tervezéssel – kb. 1 óra alatt elkészíthető, reméljük, tetszésükre lesz. 

Alma-rebarbara leves mentával


Hozzávalók 4-5 személyre: 3 alma, 35 dkg rebarbara, cukor, 1 tojássárgája, 2-3 dl tej, 1 kis csokor menta, só, citromlé.

Elkészítése: Fölforralunk 2-2,5 l vizet, majd rendre beledobjuk a meghámozott, kockára vágott almát, és 2-3 perccel később a karikára vágott rebarbarát. Ízlés szerint édesítjük, illetve beleteszünk 1-2 csipetnyi sót, 3-4 percig főzzük együtt (vagy ameddig szükséges, csak éppen ne főjenek szét a darabkák), majd hozzáöntjük a tej kétharmadát, és jól felforraljuk. A tojássárgáját simára keverjük a maradék tejjel, fellazítjuk kevés forró lével, és hozzáöntjük a tűzről félrevett leveshez. Ízlés szerint utánaédesítünk, sózunk, illetve citromlével igazítunk az ízén. Belekeverjük a finomra aprított mentaleveleket, és hagyjuk hűlni. Akár langyosan, akár jól behűtve kínáljuk.

Gabonapelyhes rántott hús


Hozzávalók 4 személyre: 8 szép szelet disznó- vagy borjúhús, só, bors, fokhagymapor, pirospaprika, 25-30 dkg vegyes gabonapehely (pl. búza, zab, árpa), 3-4 evőkanál lenmag, 3-4 ek. zsemlemorzsa, 2-3 tojás, liszt, olaj. 

Elkészítése: A hússzeleteket vékonyra klopfoljuk, és megszórjuk az ízlés szerint használt fűszerekkel. A gabonapelyhet összevegyítjük a lenmaggal és a zsemlemorzsával, a tojást felverjük és megfűszerezzük. A hússzeleteket megforgatjuk lisztben, majd felvert tojásban, végül pedig a gabonapelyhes keverékben, és forró olajban mindkét oldalukon aranybarnára sütjük. Papírtörlőre szedjük, hogy a fölösleges olajat felitassuk. Bármilyen körettel fogyasztható, de annyira tartalmas, hogy akár csak egy friss salátával vagy savanyúsággal is eléggé laktató.  

Megjegyzés: Ha túl nagyok a gabonapelyhek, robotgépben kissé össze is zúzhatjuk. Ha kíméletesebb, egészségesebb változatban szeretnénk elkészíteni, használjunk csirke- vagy pulykamellet, és a bepanírozott húst süssük meg 220 fokos sütőben. A hússzeleteket mindkét oldalukon meg kell spriccelni olajjal, hogy ne száradjanak ki. 

Fekete ribizlis, túrós kavart sütemény 


Hozzávalók a tésztához: 2 tojás,  20 dkg cukor, csipetnyi só, 1,5 dl tej, 1,5 dl olaj, 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor, 30 dkg liszt, 2 csapott teáskanál sütőpor; 

továbbá: 50 dkg tehéntúró vagy orda, 3 evőkanál cukor, 2 tasak vaníliás cukor, 15 dkg fekete ribizli, 1 evőkanál búzadara. 

Elkészítése: A tojást habosra kavarjuk a cukorral meg a sóval, majd rendre hozzáadjuk a tejet, az olajat, a kakaóport meg a sütőporral elkevert lisztet. A masszát sütőpapírral bélelt kb. 28x37 cm-es tepsibe simítjuk. A túrót elkeverjük a kétféle cukorral, kézi mixerrel jó krémesre dolgozzuk, majd kisebb halmokban a nyers tésztára pakoljuk (kissé el is simíthatjuk). A megmosott, jól lecsepegtetett fekete ribizlit összeforgatjuk a búzadarával, majd eloszlatjuk a sütemény tetején. 180 fokos sütőben 25-35 perc alatt megsütjük. 

Megjegyzés: Fekete ribizli helyett meggyel, cseresznyével, áfonyával vagy bármilyen más gyümölccsel kipróbálható. 

Epres koktél 


Hozzávalók (3 személyre): 3 dl turmixolt eper vagy eperszörp, 9 mentalevél, 3 nagy cikk citrom, 3 teáskanál barna cukor, szénsavas ásványvíz, jégkocka, 3 dl cukrozatlan limonádé;

a limonádéhoz: 1 l víz, 1 citrom, 1 narancs, diónyi friss gyömbér hámozatlanul, 1 ágacska menta;

a díszítéshez: mentalevél, ribizli, 3 szelet citrom.

Elkészítése: Először elkészítjük a limonádét, és jól lehűtjük. (Meglehet, így jégkocka már nem is kell, főleg ha gyerekek is isznak a koktélból.) Kancsóba öntjük a vizet, majd beletesszük a vékonyra szeletelt gyömbért meg az összetépkedett mentát, és belefacsarjuk a citrom meg a narancs levét. Ezután a kifacsart citromot meg a narancsot feldaraboljuk, és szintén a kancsóba tesszük. Jól összekeverjük, és behűtjük. Fogyasztáskor, felhasználáskor átszűrjük. A koktélhoz nagy poharakba öntjük az arányosan elosztott eperturmixot vagy eperszörpöt. Ezután mindegyik pohárba teszünk 3-3 kissé összenyomkodott mentalevelet, egy-egy cikk citromot meg egy-egy teáskanál cukrot, illetve tetszés szerinti jégkockát, majd felöntjük egy-egy dl limonádéval, végül pedig kiegészítjük szénsavas ásványvízzel. Végül citromkarikával, mentával, ribizlivel, illetve egyéb, tetszés szerinti extrákkal díszítjük. Szívószállal kínáljuk.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató