2021. november 30., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A ZTE 2-1-re nyert a címvédő Ferencváros otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának szombati játéknapján.

Gyors góllal lepte meg a vendégcsapat a hazaiakat – szöglet után a zalaiak harmadik közeli próbálkozásánál Serafimov járt sikerrel –, akik hátrányba kerülve azonnal nagyobb sebességre kapcsoltak, de a hátul jól záró zalaiak Koszta révén a 23. percben így is meg tudták duplázni az előnyüket. A Ferencváros tőle hazai közegben szokatlanul idegesen, több hibával játszott, a brusztolós vendégekkel szemben nem is tudott igazán helyzeteket kidolgozni, a szépítés így csak a szünet előtti hajrában, Vécsei óriási átlövésével jött össze.A szünet után fokozta a nyomást az FTC, a zalaiak beszorultak a térfelükre, és ritkán jutottak labdához. Viszont lelkes mezőnymunkával továbbra is elvették a ferencvárosi támadások élét, és kétszer még a kapufa is a vendégek segítségére volt Ryan Mmaee kísérleteinél. Utóbbi a 72. percben büntetőt hibázott, a vetődő Demjén megfogta a labdát. Hiába szálltak be minőségi cserék, és játszott a hajrában egyértelmű fölényben a hazai csapat, az eredmény nem változott.

A Ferencváros sorozatban hat győzelem után kapott ki a pontvadászatban, a zöld-fehérek a Kisvárda elleni 2-1-es hazai vereséggel kezdték az idényt. Az FTC legközelebb az Európa-ligában lép pályára, a csoportkör harmadik fordulójában kedden 17.30-tól Glasgow-ban a Celtic vendége lesz.


„Bizonyos játékosokról levettük a terhet. Így jártunk!”

A Ferencváros szakvezetése szerint a váratlan kudarc oka egyebek között abban is kereshető, hogy a válogatott labdarúgókat megpróbálták mentesíteni az újabb teher alól. A helyükre nevesített játékosok ugyan nem vallottak szégyent, de gyorsan hátrányba kerültek, és ez meghatározónak bizonyult a mérkőzés egészére nézve.

„Nem tartalékoltunk a Celtic elleni meccsre. Tudtuk, hogy sok játékosunk a válogatottaktól tért vissza, volt, aki többet, volt, aki kevesebbet játszott, mi pedig azt a döntést hoztuk, hogy bizonyos játékosokról levesszük a terhelést. Így is megvoltak a lehetőségeink, volt több kapufánk, büntetőt is rúghattunk, jó lehetőségeket dolgoztunk ki, de nem tudtuk befejezni a helyzeteinket. Kicsit hiányzott a szerencse is. A csapaton láttam, hogy mindent megtesz a győzelemért, csalódottak vagyunk, hogy most ez nem sikerült – értékelt a Ferencváros vezetőedzője, Peter Stöger. – Tudtuk, hogy a Zalaegerszeg részéről számíthatunk beadásokra a szélekről. Ezek ellen két megoldás van, vagy megakadályozzuk őket, vagy a tizenhatoson belül próbáljuk meg kivédekezni az ilyen helyzeteket, sajnos ez most nem sikerült. Tudjuk, hogy kedden, a Celtic ellen is nagyon sok hasonló szituáció vár ránk, az a feladat, hogy jobban kivédekezzük az ilyen labdákat.”

Franck Boli a ZTE FC ellen visszatért a csapatba. Róla is beszélt az osztrák tréner. „Franck nagyon motivált volt, akarta a gólt, kívántam is neki, hogy koronázza meg a teljesítményét egy találattal. Amit kértünk tőle, azt megtette. Pár hétig nem edzett a csapattal, de természetesen tisztáztuk a helyzetet. Arról is beszéltünk, hogy vannak szabályok, amelyeket mindenkinek be kell tartania. A döntést, amit hoztunk, teljes mértékben megértette. Olyan típusú ember vagyok, aki szerint mindenki megérdemel egy második lehetőséget. A folytatásban szeretném azt az utat járni, hogy közösen haladjunk tovább előre” – mondta Peter Stöger.

Fotó: MTI



Jegyzőkönyv

Labdarúgó NB I, 9. forduló: Ferencvárosi TC – Zalaegerszegi TE 1-2 (1-2)

Budapest, Groupama Aréna, 8169 néző, vezette: Farkas Á.

Gólszerzők: Vécsei (45.), illetve Serafimov (7.), Koszta (23.).

Sárga lap: Vécsei (11.), Mak (29.), Botka (35.), R. Mmaee (55.), Wingo (76.), illetve Ubochioma (39.), Sankovic (66.), Serafimov (70.).

Ferencváros: Bogdán – Wingo, Blazic, S. Mmaee, Botka (46. Cabraja) – Vécsei (51. Laidouni), Besic – Zubkov (46. R. Mmaee), Nguen (77. Marin), Mak (67. Uzuni) – Boli.

Zalaegerszeg: Demjén – Lesjak, Serafimov, Kálnoki-Kis, Bedi (79. Gergényi) – Ubochioma (85. Grezda), Halilovic (85. Tajti), Sankovic, Skribek (46. Babati) – Koszta, Spoljaric (55. Nimaga).


Eredményjelző

NB I, 9. forduló: Gyirmót FC Győr – Paksi FC 2-1, Ferencvárosi TC – ZTE FC 1-2, MOL Fehérvár FC – Budapest Honvéd 2-1, MTK Budapest – Puskás Akadémia FC 0-1.