A dicsőszentmártoni egykori vegyi üzem nehézfémmaradványai továbbra is szennyezik a talajt és a terményeket*

A BBTE Környezettudományi és Környezetmérnöki Karának három munkatársa,

Iulia A. Neamţu, Cristian Pop, Carmen Roba, valamint az egyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának társult oktatója, Eugen Gurzău kapcsolódott be abba a kutatásba, amely azt vizsgálta, hogy a dicsőszentmártoni egykori vegyi üzem felszámolása nyomán hátramaradt nehézfémhulladék milyen mértékben szivárgott be a környező talajba, illetve a terményeken keresztül bekerült-e a táplálékláncba.

A több mint 22 000 lakosú Dicsőszentmárton közvetlen vonzáskörzetében 2007-ig működött az a vegyi üzem, amely leginkább nátrium- és kálium-dikromát, bárium- és króm-klorid, valamint cink-oxid előállítására volt berendezkedve. Az egykori vegyi üzem területén jelenleg körülbelül 2,5 millió tonna vegyi hulladékot tárolnak, ami részint a város peremén húzódó háztáji kertek, részint a Kis-Küküllő folyó közelsége miatt különösen aggasztó.

A kutatók három nehézfém, a króm, az ólom és a mangán koncentrációját mérték az egykori üzem közelében. Jóllehet mindhárom nehézfém föllelhető a földkéregben, egészségünk szempontjából korántsem mindegy, hogy hány vegyértékű krómról, mangánról vagy ólomról van szó. Míg például a trivalens, azaz háromértékű króm (Cr3+) alapvető ásványi anyagnak számít, addig a hexavalens, hatértékű króm (Cr6+) rákkeltő hatású, felelős az alacsony születési súlyért. Az ólmot a közelmúltban elsősorban üzemanyag-adalékként használták ipari mennyiségben, az emberi testben való felhalmozódása okolható bizonyos gyermekkori idegfejlődési rendellenességekért, koraszüléshez, kisfejűséghez vezethet. A mangán leginkább kétértékű (Mn2+) vagy háromértékű (Mn3+) mangánként fordul elő, kis mennyiségben fontos szerepet játszik az ideg- és immunsejtek, valamint az enzimek működésében, nagy mennyiségben viszont idegméregként hat, terhesség alatt hátráltathatja a magzat növekedését.

A városban és környékén összesen 35 helyszínen vettek mintákat, ezek közül 24-et udvarokból, kilencet háztáji kertekből, kettőt pedig az egykori üzem közvetlen környékéről. Továbbá terménymintákat gyűjtöttek be háztáji kertekből: saláta, zöld paradicsom és fokhagyma szerepelt a listán. A mintákat atomabszorpciós spektroszkóppal vizsgálták meg, a kapott értékek alapján pedig azt elemezték, hogy a talajban kimutatható nehézfém-koncentráció milyen módon függ össze a zöldségekben kimutatható nehézfém-koncentrációval, valamint hogy a szennyezettség mértéke térben hogyan változik. A nehézfémszennyezés szintjét a hazai szabályozásnak megfelelő normál határérték, a riasztásiküszöb-érték, valamint a beavatkozásiküszöb-érték irányából közelítették meg.

A króm koncentrációja a vizsgált területeken a talajban 15,6 mg/kg és 528,8 mg/kg között, az ólom koncentrációja 25,4 mg/kg és 559,5 mg/kg között, a mangán koncentrációja pedig 363,1 mg/kg és 1389,6 mg/kg között változott. A terménymintákban a króm átlagkoncentrációja 17,8 mg/kg, az ólomé 2,2 mg/kg, a mangáné pedig 116,6 mg/kg volt. Mind a talaj, mind a termények esetében átlagosan mindhárom nehézfém koncentrációja meghaladta a Romániában normálisnak tekintett határértékeket. A háztáji talajminták javának krómkoncentrációja ugyanakkor a riasztási küszöbérték alatt maradt. Ezzel szem ben az ólomkoncentráció több lakott területről származó minta esetében is meghaladta a riasztásiküszöb-értéket. A mangán koncentrációja lakott területeken a riasztásiküszöb-érték alatti volt, és nagyjából egybeesett a normál határértékkel. Az egykori üzem közelében a talaj króm- és ólomkoncentrációja magasabb volt, mint az üzemtől távolabb eső, háztáji területeken. Érdekes eredménynek számít azonban, hogy az egykori üzemtől vett távolság növekedésével a talaj mangánkoncentrációja emelkedik, ami arra utal, hogy a környéken egyéb forrása is van a szennyezésnek, de nem kizárt valamiféle természetes mangánforrás jelenléte sem. 

Noha átlagosan a talajmintákban az ólom koncentráltabban volt jelen, mint a króm, a terménymintákban a króm töményebb volt az ólomnál, ami arra utal, hogy a növények könnyebben felveszik a talajból az előbbit. A szerzők megjegyzik, hogy a kutatás keretében csak viszonylag gyorsan érő terményeket vizsgáltak, sajnos könnyen elképzelhető, hogy a lassan érő terményekben (ld. burgonya, sárgarépa, bab) magasabb a nehézfém-koncentráció. 

A tanulmány meggyőzően érvel amellett, hogy az említett nehézfémek a talajszennyezés révén bekapcsolódnak a táplálékláncba. A kutatók szerint kimondottan problémás, hogy táplálékfelvétel révén jutnak a szervezetünkbe, hiszen a hatásuk így a legintenzívebb. 

*Răzvan G. Mihăileanu et alii (2019): Assessment of heavy metals (total chromium, lead, and manganese) contamination of residential soil and homegrown vegetables near a former chemical manufacturing facility in Tarnaveni, Romania. Environmental Monitoring and Assessment, 191/8.