2023. december 6., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Varga Kevin, a németek és az olaszok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő magyar labdarúgó-válogatott támadója szerint az idén látott csapategységet viszik majd a pályára a játékosok a soron következő két találkozón is.

A 26 éves futballista a Telkiben tartott hétfői sajtótájékoztatón elmondta, biztos benne, hogy mindkét rivális komolyan felkészül majd a magyar csapatból. „Nem hinném, hogy lenéznek minket, mi viszont a saját játékunkra fogunk koncentrálni, és százszázalékban betartjuk, amit a szövetségi kapitány kér tőlünk“ – jelentette ki a török élvonalban szereplő Hatayspor játékosa, aki több mint egy év után kapott újra meghívót Marco Rossitól a nemzeti együttesbe.

Varga Kevin örül, hogy újra a válogatott tagja lehet

Fotó: MLSZ


„Nagy örömmel tölt el, hogy újra itt lehetek, főleg egy ilyen eseménydús nyár után, mert a júniusi meccseket még a tévében nézve is óriási élmény volt átélni” – mondta Varga. Hangsúlyozta, „jó lett volna itt lenni” a csapattal, ugyanakkor bízik benne, hogy ha most lehetőséget kap, akkor a pályán is hozzá tud majd tenni a válogatott teljesítményéhez.

Arról, hogy az olaszok ellen telt ház előtt léphetnek pályára, Varga úgy vélekedett, ez egy „jó visszajelzés arra, hogy jó úton jár a válogatott”. „Ebből is látszik, hogy a labdarúgás mennyire szívügye a magyar embereknek, és hogy milyen sokan követik a válogatott szereplését” – tette hozzá.

Az A divízió 3. csoportját hét ponttal vezető magyar válogatott pénteken Lipcsében Németország vendége lesz, három nappal később pedig a Puskás Arénában fogadja az Európa-bajnoki címvédő olasz csapatot.


Spanyol játékvezetői brigád a Finnország elleni mérkőzésen

Spanyol bírókat jelölt az Európai Labdarúgó-szövetség a Finnország – Románia Nemzetek Ligája-mérkőzésre. A pénteken 21.45 órakor kezdődő találkozón a 46 éves Carlos del Cerro Grande fújja majd a sípot. Segítői Raúl Cabañero és Guadalupe Porras lesznek, míg tartaléknak Guillermo Cuadrát nevesítették.


AGROVILÁG 17 órával korábban

AGROVILÁG 17 órával korábban

Kötni és belekötni 17 órával korábban

Tizenöt éves az Erdély TV 17 órával korábban

Tűzoltók és jótevők 17 órával korábban

4keréken 17 órával korábban

Fiatalok életút-támogatása 17 órával korábban

Férfilélek 17 órával korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató