2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

a torontói nemzetközi esettanulmány-verseny döntőjébe

Egy világszintű selejtezőt követően a kolozsvári BBTE mindkét, közgazdászhallgatókból álló csapata bejutott a University of Toronto és a kanadai egyetem keretében működő Rotman Commerce Entrepreneurship Organization által szervezett gazdasági verseny TOP 10-es döntőjébe. Ezáltal a kolozsvári csapatok olyan egyetemek hallgatóival mérhetik össze tudásukat a 2022 januárjában Torontóban megrendezendő döntőben, mint a Johns Hopkins University, a Western University, a University of Waterloo vagy a házigazda University of Toronto. A döntő összdíjazása 5000 dollár. 




Az esettanulmány-verseny selejtező fordulójára 2021. október 16-24. között került sor. A megmérettetésen részt vevő 17 egyetemi csapat a T&T – ázsiai jellegű, kanadai üzletlánc – számára kellett fejlesztési javaslatokat kidolgozzon, ezeket online felületen bemutatva a vállalat és a társult szervező egyetem képviselőiből álló zsűrinek. A bemutatást követően a hallgatók a Wombo.ai mesterséges intelligencián alapuló szoftverfejlesztő vállalat társalapítójának workshopján is részt vehettek. A benyújtott munkák, valamint a megoldás bemutatása alapján a BBTE mindkét versenyen részt vevő, másod- és harmadéves közgazdászhallgatókból álló csapata bejutott a döntősök közé. 

A kolozsvári BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karát képviselő, továbbjutó csapatok: 

* Team Phoenix: Székely Evelin Beáta (gazdasági informatika, 2. év), Székely Noémi (menedzsment, 2. év), Szekernyés Péter (pénzügy és bank, 2. év) és Szőke Dóra (menedzsment, 2. év) 

* Team UNIT – Csenteri András Gergely (gazdasági informatika, 3. év), Domokos Ferenc (menedzs-ment, 3. év), György Ákos (pénzügy és bank, 3. év), Pásztor Kende Ferenc (menedzsment, 2. év). 

Felkészítő tanáraik dr. Györfy Lehel, dr. Rácz Béla-Gergely és dr. Szász Levente voltak.

Dr. Szász Levente, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának dékánhelyettese, egyetemi tanár elmondta, hogy már az egyetem padjaiban elkezdődik az esettanulmány alapú oktatás, ami abból áll, hogy valós vállalati példákon keresztül hozzák közelebb a gyakorlati közgazdaságot a diákokhoz. Emellett a felkészítő tanár pozitívan értékelte azt is, hogy vállalatvezetők is voltak a zsűriben. Dr. Szász Levente azt is hozzátette, hogy fizikai jelenléttel szeretnének versenyezni januárban Torontóban, reményeik szerint ezt a járványhelyzet is lehetővé teszi, hiszen az út maga is óriási nyeremény mind a diákok, mind az oktatók számára. Az eredménnyel kapcsolatban a felkészítő tanár úgy véli, hogy már ez is nagy eredmény és dicsőség. Ő csak annyit kér a diákoktól, hogy a döntőben is hozzák ki magukból a 110%-ot, ahogyan eddig is tették.

Szekernyés Péter versenyző diák hasonlóan látja a helyzetet, szerinte is rendkívüli eredmény már az, hogy ide kijutottak, de a cél ettől függetlenül egy dobogós helyezés lenne. Péter elmondása szerint a versenyre való felkészülés, bár száraznak és fárasztónak tűnik, nagyon kreatív folyamat volt, közben sok új tudással gazdagodtak. Meglátása szerint sokat segít egy diáknak a felkészülésben, ha tagja a Gazdasági Tanácsadó Klubnak (GTK), hiszen ott sok gyakorlati tudást lehet elsajátítani.

Sok sikert mindkét BBTE-s csapatnak a 2022. január 15-én megrendezésre kerülő torontói döntőben! 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató