2022. augusztus 17., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Barcelona megvédte címét a kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a döntetlenre végződött rendes játékidő és hosszabbítás után hétméteresekkel legyőzte a lengyel Lomza Vive Kielcét vasárnap a kölni döntőben.

A férfi BL-ben legutóbb a – már nem létező – spanyol Ciudad Real tudta megvédeni címét, de miután a 2008-as sikerét egy idénnyel később megismételte, bevezették a négyes döntős végjátékot a legrangosabb európai kupasorozatban, és Kölnben még egyetlen csapatnak sem jött összes a címvédés, egészen mostanáig.

A két csapat azonos csoportban szerepelt a mostani idényben, és a Kielce hazai pályán (29-27), illetve idegenben (32-30) is győzni tudott.

Jobban kezdett a Barcelona, pontosabb játékkal 5-2-re meglépett, még a 18. percben is három találattal vezetett. Öt perccel később, 12-10-nél még nem lehetett sejteni, hogy ekkor van utoljára kétgólos különbség a csapatok között. A lengyelek egyre higgadtabbak és hatékonyabbak lettek, így a 25. percben egyenlítettek (12-12), a szünetben pedig 14-13 volt az állás.

A második félidő elején a Kielce 1-0 után ismét vezetett, és mivel továbbra is sokszor vezettek rendezetlen védelem ellen gyors akciókat a csapatok, a megszokottnál több találat született. Több mint tíz percen át felváltva estek a gólok, a Kielce előnybe került, de a címvédő rendre egyenlített, majd a spanyolok 12 másodperc alatt fordítottak. Egy labdaszerzés után az utolsó percben a kétgólos különbségért támadhatott a Barcelona, ám Dika Mem hibázott, a túloldalon Arcem Karalek az utolsó másodpercben betalált, így kétszer öt perc hosszabbítás következett.

A ráadás második felében a lengyelek visszavették a vezetést, de megtartani nem tudták, ellenfelük egyenlített, így a bronzérem után az arany sorsa is hétméteresekkel dőlt el. Gonzalo Pérez de Vargas kivédte honfitársa, Alex Dujshebaev lövését, és mivel más nem hibázott, a Barcelona győzött.

Jegyzőkönyv

Kézilabda Bajnokok Ligája, döntő: Barcelona (spanyol) – Lomza Vive Kielce (lengyel) 32-32 (14-13, 28-28, 30-29) – hétméteresekkel: 5-3

Köln, 20.600 néző, vezette: Gubica, Milosevic (horvátok).

Gólszerzők: Gómez 9, Mem, N’guessan 5-5, Arino, Fernández 3-3, Richardson 2, Janc, Thiagus Petrus, Makuc, Langaro, Fabregas 1-1, illetve Vujovic, A. Dujshebaev, Kules, Moryto, Karalek, D. Dujshebaev 4-4, Sicko 3, Tournat, Nahi 2-2, Karacic 1.

Lövések/gólok: 56/37, illetve 55/35.

Gólok hétméteresből: 10/10, illetve 8/7.

Kiállítások: 6, illetve 8 perc.