7. Arromanches és Longues-sur-Mer, a D-nap (D-Day)

Bayeux után normandiai körutunk következő célpontjához, a Caentól alig 11 kilométerre fekvő Arromanches (kiejtése: Áromans) nevű tengerparti városkába utaztunk. Igazi időutazás volt, mert a 11. század hangulatából a huszadik század gyászos légkörébe, a második világháborúra emlékeztető objektumok közé érkeztünk. 

A La Manche csatorna partján 50–60 méter magas, meredek gránitsziklák és alacsonyabban fekvő homokos partszakaszok váltják egymást. Leggyakrabban az alacsonyabban fekvő szakaszokon, a tenger közvetlen közelében alakultak ki a települések, ezek jelenleg üdülőhelyek is. Arromanches kisváros, a tenger homokos partjánál alig 2-3 méterrel épült magasabbra, de az attól keletre fekvő dombon középületek és gépkocsiparkolók vannak, az ide érkező turisták innen gyalogosan folytathatják útjukat a városba.

A dombról csodálatos kilátás nyílik a tengerre, a városkára, a város melletti kis öbölre, és az – először ideérkező turista számára titokzatos – vízen látható tárgyakra is. Különösen árapály idején bukkannak a víz felszínére az alakzatok, mint valami kísértetvonatok, és adnak az öbölnek szellemkikötő jelleget.

A hatalmas vasbeton szerkezeteket a második világháború idején szállították ide, pontosabban a „D-napon”, 1944. június 6-án és az azt követő napokban, amikor a náci németek ellen harcoló szövetséges hadsereg Normandiában több helyen is sikeresen partra szállt. Arromanches jelentős helyszíne volt a partraszállásnak és a normandiai csatának, ma a város és környéke egy valódi, megrendítő szabadtéri múzeum, tanúskodik a történelem legnagyobb partraszállási hadműveletéről, ami a nyugati front megnyitásának fontos része volt.

A második világháború az emberiség történetének eddigi legnagyobb és legtöbb halálos áldozattal járó fegyveres konfliktusa (1939. szeptember 1. – 1945. május 8., illetve szeptember 2. között) eleinte főleg az úgynevezett keleti fronton zajlott. A német hadsereg valósággal menetelt Moszkva irányába, de a sztálingrádi csata (1943. január-február) következtében a németek folyamatosan visszavonulni kényszerültek nyugati irányba. Románia és Magyarország lakossága a keleti hadműveletekre figyelt, így viszonylag keveset hallottak és tudtak a kialakulóban levő nyugati frontról.

Moszkva már 1941-ben javasolta a brit kormánynak a második, nyugati front megnyitását, 1942-ben már követelte, hogy Anglia és az Egyesült Államok kezdjen nagyméretű hadműveletekbe Nyugat-Európában, ezzel kényszerítsék a német hadvezetést, hogy több hadosztályt vonjon el a keleti frontról. Az amerikai és az angol delegáció 1941-ben Washingtonban megegyezett, hogy a két hatalom legkorábban 1943-ban kezdi meg a behatolást Nyugat-Európába.

A három kormány 1942 júniusában hivatalos közleményt jelentetett meg (!), amely szerint megegyezés jött létre az Európában megnyitandó második front feladatait illetően. 1944. június 6-án eljött a D-Day (D-nap), amikor a történelem legnagyobb flottája: 1213 hadihajó, 4216 csapatszállító hajó, 736 ellátó- és 864 kereskedelmi hajóról nyitott zárótűz után reggel fél hétkor kezdődött meg a partraszállás. 156 ezer szövetséges katonát tettek partra, őket 12 ezer repülő fedezte nyolcvan kilométeres partszakaszon. A D-nap előtt 1200 repülőgép hagyta el Angliát, hogy az ellenséges vonalak mögé juttasson ezernyi álejtőernyőst (kitömött bábukat) és tizenháromezer amerikai és brit ejtőernyőst, akiknek az akciója sajnos nem a legjobban kezdődött.

Ez a hadművelet hozzájárult a náci Németország katonai összeomlásához és alig 11 hónappal később a második világháború befejezéséhez. 

A németek már régóta számítottak egy szárazföldi támadásra, és kialakították az Atlanti fal néven ismert több ezer kilométer hosszú erődrendszert. Haderejük legnagyobb részét Calais környékére összpontosították, mert Anglia és Franciaország között a La Manche csatorna itt a legkeskenyebb. Normandiában, a partraszállás helyein mintegy harmincezer német katona próbált ellenállni a szárazföldön, a légierő alig ötszáz gépe segítségével. A partszakaszok katonai felszereltsége különbözött, több helyen vasbeton bunkerek, aknavetők, ágyúk, géppuskafészkek álltak a német katonák rendelkezésére. 

A D-napként emlegetett hadművelet katonai, politikai, lélektani előkészületei teljes titoktartás mellett két évig tartottak, és az Overlord (Hűbérúr) fedőnevet kapta. Hajnali fél héttől több ezer brit, amerikai és kanadai hajóról nyitott heves tüzérségi tűz közepette 20 ezer harci jármű és 156 ezer katona szállt partra öt helyen a nyolcvan kilométeres parton: az Omaha, Utah, Gold, Juno és Sword elnevezésű partszakaszokon, és ezzel megkezdődött az Atlanti fal erődrendszer felszámolása.

A D-napot megelőzően heves viharok voltak ebben a térségben, a támadásra nem számító németeket meglepték a szövetségesek. Június 6-án a német erőket irányító Rommel tábornokot csak délelőtt 10-kor, Hitlert csak 11-kor értesítették az invázióról. Ennek ellenére a németek szívósan védték állásaikat, legfőképpen a stratégiailag fontos Caen városát, így a sikeres D-napot követően a tervezettnél nehezebbeknek és hosszabbaknak bizonyultak a normandiai harcok, igazi áttörésre csak július végén került sor. A szövetségesek az első 24 órában több mint tízezer katonát veszítettek, többségüket lelőtték a németek, vagy vízbe fulladtak. Német oldalon az első nap 8-9 ezer volt az elesett katonák száma, a polgári halottak száma az első napon elérte a háromezret, és a felszabadulásig a 35 ezret is, összességében 110 ezer katona nyugszik a normandiai temetőkben.

Az Arromanches-nál fekvő Gold part a brit 50. hadosztálynak volt kijelölve, nyugatra az amerikai Omaha, keletről a kanadai Juno part határolta. A várost június 6-án este érték el és szabadították fel a brit katonák, páncélosok támogatásával. A nap végéig 25 ezer brit katonából 410 esett el.

A felszabadult Arromanches-nál már június hetedikén hozzáfogtak egy mesterséges kikötő kialakításához, és június 9-től már működött a később Port Winston (a brit miniszterelnök, Churchill keresztneve) mesterséges kikötő, hogy az első napon partra szállt katonák után további félmilliónyi embert, több százezer járművet, több millió tonnányi utánpótlást (lőszer, élelem, ruházat stb.) juttassanak partra a D-napot követő hónapokban. Az ideiglenes kikötő a tervezett három helyett nyolc hónapig volt használatban.

147 darab hatalmas vasbeton hullámtörő alapot (keszont) és több kilométernyi pontonhídelemet gyártottak már 1943-tól kezdődően, a legnagyobb titokban, hogy azokat a partraszállást követően átúsztatva a La Manche csatornán megépítsék a teherhajók számára készülő ideiglenes kikötőt. A belül üres, rekeszekre osztott betonelemek (keszonok) súlya elérte a 6000 tonnát is, némelyikük tetejére légvédelmi ágyúkat is szereltek. A rekeszekben helyezték el az utánpótláshoz szükséges anyagot, legalább egy rekeszben a személyzet utazott. Vontató hajók 3-4 csomós (nagyvonalakban 7 km óránként) sebességgel vontatták a csatornán a keszonokat. A kikötőbe érve sorba helyezték a keszonokat, hogy összefüggő mólók képződjenek, majd szelepek megnyitásával vizet engedtek beléjük, annyira süllyesztve el minden keszont, hogy a teteje kilátszódjon a vízből. A mólókhoz kisebb vaspontonokat kötöttek, innen szintén előregyártott hidakból álló utak vezettek a partra. A mesterséges kikötő óriási méretekkel bírt – 500 hektár területen 18 ezer tonna utánpótlás ment keresztül nap mint nap! A dombtetőről ma már csak a maradványok láthatók, közöttük békésen úszkáló emberekkel.

A dombtetőn egy 360 fokos mozit létesítettek, amelynek kör alakú épületében kilenc kivetítő 19 percen keresztül vetíti a partraszállás mozzanatait. A Normandia 100 napja című, látványos, eredeti, egykori híradófelvételekből összeállított film a D-napról és az azt követő hónapokról sehol máshol összefüggően nem látható, és megrázó, különleges audiovizuális élményt nyújt. Az ember szinte benne érzi magát a küzdelmekben. A teremben nincs ülőhely, kapaszkodókorlátok között állva kell végignézni a filmet. A filmen többször is megjelennek a partraszállás kigondolói, vezetői: W. Churchill angol miniszterelnök, Fr. 

Roosevelt, az Egyesült Államok elnöke, F. Morgan, D. Eisenhower, B. Montgomery tábornokok és mások. Kijövetelkor a nézők többsége szemében könny csillog.

Szótlanul megyünk le a dombról a városba és a kikötőbe. Arromanches egy valódi szabadtéri múzeum. Számtalan pontonhíd, ágyú, fegyver látható a város és a kikötő széltében-hosszában, magas oszlopokon a partraszállásban részt vevő országok (Anglia, AEÁ, Kanada, Ausztrália, Dél-Afrika, Franciaország) zászlói és fényképes emléktáblák az itt elesett katonákról. Valóban itt van a partraszállás egyik legfontosabb emlékhelye, és a parton levő múzeum (Musée du Debarquement), a partraszállás egyik legjelentősebb múzeuma. Az idelátogatók modellek, videók és archív felvételek segítségével képzelhetik el az emberfeletti munkafolyamatot, amelynek köszönhetően a mesterséges kikötő létrejöhetett. A kiállított tárgyak nagy része Anglia ajándéka a 2019. június 6-i, 75 éves évfordulói ünnepségek alkalmával.

Ottjártunkkor a múzeum bejáratánál a partra szálló katonák egyik veterán képviselője mosolyogva köszöntötte a ki-be lépőket, és szívesen szóba is állt az érdeklődőkkel. 

Az angol csapatoknak kijelölt Gold partszakasz nyugati határa Arromanches-tól 5 kilométernyire, Longues-sur-Mer (kiejtése: long-szür-mer) településnél kezdődött. Itt a 60 méter magas sziklafal tetején helyezkedett el a német megfigyelő és tüzérségi parancsnoki bunker, ahonnan irányították a négy darab 150 milliméteres, hadihajók ellen szánt üteget. A két méter vastag falakkal készült bunkerekben ma is láthatjuk a húsz km hatótávolságú ágyúkat. Ezeket a partraszállás hajnalán be is vetették a németek a Gold szakasz vezérhajója ellen, és csak június 7-én tudták elfoglalni a brit csapatok a bunkereket, ekkor tűzharc nélkül megadta magát az itt állomásozó 180 német katona. Az elképesztő keménységű bunkerek fala mindennek ellenállt, csak a külső rétegen látszanak a támadások nyomai.

A normandiai partraszállás a hatalmas veszteségek ellenére a hadtörténet legnagyobb sikeres, kombinált hadművelete volt. Számos regény, filmjáték foglalkozik az itt lezajlott eseményekkel. Közismert a Ryan közlegény megmentése című film, amely ízelítőt ad a harcok szörnyűségeiről. 

Az egykor embertelen ösztönöket felfokozó háborús szembenállás mára megbékéléssé szelídült az egyesült Európában. Szép, élménydús nap végén tértünk vissza caeni szállodánkba.