65 éves a segesvári magyar középiskolai oktatás

November 7-én és 8-án, e két napon emlékezett a Gaudeamus Házban Segesvár kicsiny magyar közössége, ünnepelte, hogy 65 évvel ezelőtt néhány lelkes, elszánt pedagógus megteremtette a magyar nyelvű középiskolai tanulás lehetőségét az egykori 2-es számú ipari líceumban, a mai Mircea Eliade Főgimnázium épületében, a román többségi oktatás mellett. Az ünneplés, emlékezés kettős hangoltságú, akár a természet: valami elmúlt, amiből gyönyörű virág lett, majd gyümölcsöt érlelt. A jelen is érzékeli mulandóságát, de élteti, cselekvésre készteti a jövőbe vetett hite.

Erről a hitről, cselekvő reményről tanított és tett bizonyságot november 7-én este a Benedek Elek szellemi örökségét felébresztő, tovább éltetni akaró kis társulat, a Székely Trupp. A kis csapat (Benedek Elek egyenes- és oldalági leszármazottai) meghitt hangulatot teremtve állította a segesváriak elé Elek apó emberi, alkotói, értékteremtő, közösségépítő alakját.

November 8-án délelőtt ünneplőbe öltözött jelenlegi és egykori diákok, pedagógusok, idősek és fiatalok, meghívott díszvendégek gyülekeztek a Gaudeamus Házban, köszönteni az öregedő alma matert. Az ünnepséget Vágási Alpár XI. osztályos tanuló szavalata nyitotta meg. Majd ezt követően elsőként László Imola igazgatóhelyettes köszöntötte a jelenlevőket. Hangsúlyozta, hogy a mindenkit betöltő érzület a hála és a tisztelet. Hála azokért a lelkes, bátor pedagógusokért, akik egykor kiküzdötték a magyar nyelvű tanítás/tanulás lehetőségét (Kiss Dénes és Kiss Irén, Gál Barna és Gál Vilma, Ferencz Árpád és Ferencz Emília tanár házaspárok, Szentannai Mózes, Farkas Miklós tanár urak, Miklós Teréz, Nagy Éva tanárnők és valamennyi tanártársuk az iskola első 35 évéből). De hála azokért is, akik egykori diákokként visszatértek, átvették a stafétát, és mindmáig hűségesen őrzik és adják tovább a kapott örökséget új körülmények és kihívások közepette. A matematikus realitásérzékével felhívta a figyelmet a jelen legégetőbb kihívására: a drasztikusan csökkenő gyereklétszámra (1990-ben 75 I. osztályos kezdett iskolát, 2025-ben 10 előkészítős). Hitre, reményre buzdította hallgatóságát, ugyanis a segesvári magyarság mindig a kisebbségi lét nehézségeivel küzdött, sorsa mindig a Gondviselés tenyerén nyugodhatott meg. Zárógondolatában Benedek Elek szavaival buzdított, miszerint a legfontosabb, „hogy dolgozzunk”.

Az igazgatónő után a csíkszeredai konzulátus részéről Dolhai István főkonzul vette át a szót, aki kifejezte, hogy a magyar nyelvnek, szónak, valamint a hitnek, kultúrának megtartó ereje van a változó világ közepette is. Ennek kibontakozási helye, tere az iskola. Továbbá nyomatékosította azt is, hogy a magyar kormány számára nemzetstratégiai kérdés az anyanyelvi oktatás, hiszen aki anyanyelvén tanulhat, gondolkodhat, az képes arra, hogy önazonosan éljen szülőföldjén, és mégis otthon legyen bárhol a világon.

A Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes, Antal Levente Mihály a segesvári magyar középiskolai oktatást iránytűnek nevezte. Olyan iránytűnek, amely nemcsak a tudományok világában segít eligazodni, hanem a lélek térképén is. Az évfordulós emlékünnepség pillanatát pedig olyan magaslatnak, amelyről nemcsak visszafele, hanem előre is lehet tekinteni, hittel, reménnyel.

Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, a főgimnázium egykori diákja személyesebb hangon is megpróbálta köszönteni szeretett iskoláját. Hálatelt szívvel mondott köszönetet tanárainak, diáktársainak, akiktől elsőként tanult meg hinni az együttműködésben, az egymásért vállalt felelősségben, és azért, hogy megtanulhatta, mit jelent szolgálni is, nem csupán dolgozni.

A hivatalos köszöntőbeszédek sorát oldotta, színesítette a Kikerics néptáncegyüttes lányainak moldvai tánca, Lőrincz Hortenzia néptáncoktató alkotása.

A táncot követően a Gaudeamus Alapítvány és Szórványközpont igazgatója, az iskola egykori diákja, majd igazgatóhelyettese, Tóth Tivadar matematikatanár szólt az egybegyűltekhez. A hála és köszönet szavaival illette az iskola értékteremtő, értékőrző jelenlétét a segesvári magyarság életében. Nyomatékosan kifejezte, hogy „a szórványmagyarság számára az iskola mindig több volt, mint oktatási intézmény: erőforrás, védelem, otthon, közösségi tér, identitásunk egyik legfontosabb bástyája”. Az iskola mellett 1993-tól a Gaudeamus Alapítvány és Szórványközpont fontos feladatot vállalt: támogatni, segíteni a segesvári anyanyelvi oktatást, valamint a kulturális, művelődési életet. A Szórványközpont szárnyai alatt működhet a Kikerics néptáncegyüttes, a cserkészet, jöhetnek létre barátságok. Ám ez a működő élet „közös munka, közös hit, közös küzdelem eredménye”. Az igazgató úr beszéde zárlatában azt is kifejezte, hogy az ünnep nem csupán visszatekintés, hanem annak a megerősítése is, hogy a munka folytatódik. Az ünnep egyszerre hálaadás és új lendület.

A beszédek sorát zárták a főgimnázium magyar diáktanácsának volt és jelenlegi elnökei: Simó Nimród és Imbre Dávid Krisztián. Mindketten személyes élményeiknek, kötődésüknek adtak hangot, hálájuknak, hogy ez az iskola formálta igazi emberré őket, akik megtanultak kiállni önmagukért és a többiekért, szolgálni a közösségért.

Az ünneplés méltóságát és meghittségét emelte a diákok műsora, amit Fodor Gyöngyi magyartanárnő készített elő Molnár Endre zenetanár és Metz Iringó közreműködésével. A műsor egyik hangsúlyos mondata: „aki ki tudja mondani »együtt«, az ünnepel”. Minden bizonnyal a szereplő diákok lelkében is rögzült a dal szövege: „Megtanulom, megőrzöm/ tanítom, továbbadom,/ a szüleim nyelvét a gyerekeim hangján elkopni nem hagyom!”

Szívet melengető pillanat volt az alkalomra elkészített emlékkönyv bemutatása, amit a díszoklevelek kiosztása követett az iskola nyugalmazott és volt tanárai, valamint támogatói számára. A Kikerics néptáncegyüttes mezőségi zárótáncát, Bugnár Zsolt és Lőrincz Hortenzia táncoktató koreográfusok alkotását vastaps kísérte. 

Az ünnepség, melynek megvalósulása elképzelhetetlen lett volna a Maros Megyei Tanács, a segesvári önkormányzat és a Bethlen Gábor Alap támogatása nélkül, meghitt koszorúzással zárult: az egykori tanárok és diákok emlékére állított kopjafáknál a kegyelet koszorúit helyezték el a szervező és támogató intézmények. A segesvári római katolikus plébános, Puskás Attila rövid buzdító beszédet mondott, majd megáldotta az ünneplő közösséget. 

A Himnusz eléneklése hittel, bizakodással töltötte meg a napsugaras novemberi csendet.

Borbély-Kiss László