2023. január 29., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bajban lehet Elon Musk

A Tesla-vezért felelőtlen kijelentéseiért már sokszor elővették, azonban ezeket általában könnyűszerrel megúszta. Azonban az tagadhatatlan, hogy az útja ki van kövezve különböző botrányokkal. A tavalyi karácsonyt sem úszta meg szárazon, mind a Twitternél, mind a Teslánál megremegett alatta a vezérigazgatói szék, méghozzá közel egyszerre. 

A Tesla esetében Leo Koguan fordult szembe a vezérrel, annak ellenére is, hogy egész pontosan 3,57 milliárdnyi oka volt arra, hogy ne tegye, már ha azt vesszük, hogy minden ok egy dollárt jelképez. Ugyanis az üzletembernek éppen ennyi értékű befektetése van az elektromos autókat gyártó vállalatban, ezzel pedig ő a Tesla harmadik legnagyobb magánbefektetője. Más szóval, ha a Tesla-részvények elkezdenek esni, veszíteni az értékükből, azt az indonéz üzletember is igencsak komolyan megérzi. Egy, az igazgatót ért támadás pedig jócskán képes befolyásolni a részvényeket. Leo Koguan mégsem hallgatott. Az üzletember szerint olyasvalakire lenne szükség a vállalat élén, aki teljes idejét annak szenteli, nem foglalkozik más dolgokkal. Minden bizonnyal ezalatt arra gondolt, hogy Elon Musk nemrég a Twitter vezetői székébe is beült.

Ha ez még önmagában nem lenne elég, az indonéz üzletember még rá is kontrázott azzal a kijelentésével, hogy olyasvalaki kellene irányítsa a céget, mint Tim Cook, az Apple jelenlegi igazgatója, aki átvette az almás vállalat vezetését az után az űr után, amit Steve Jobs hagyott. Elon Musk a tőle megszokott módon reagált Koguan tweetjére, néhány órával később megszabadult 3,7 milliárdnyi részvénytől. Ezzel leverte a részvények árát, amit egészen biztosan megérzett az indonéz üzletember pénztárcája is.

Ezzel egy időben – szintén a tőle megszokott módon – szavazást indított, amelynek ebben az esetben a saját sorsa volt a tétje. Azt kérdezte meg – igencsak stílusosan – a Twitteren, hogy maradjon-e a közösségi médiás oldal vezérigazgatói székében. Ezt a kérdést nemcsak olyan tessék-lássék módon tette fel, hanem következményekkel járó bizalmi voksolásként, amelyre 17,5 millió profil adott választ 12 óra leforgása alatt. Ezen szavazás értelmében a válaszadók 57,5%-a Elon Musk távozása mellett döntött, vagyis azt tanácsolták neki, hogy hagyja ott a Twitter vezetői székét. Ezzel a lépéssel Elon Musk továbbra is a népszerű közösségi oldal tulajdonosa maradna, azonban már nem ő irányítaná, legalábbis nem hivatalosan. Kérdéses, hogy a szavazás után lemond-e Elon Musk a Twitter CEO-pozícióról, vagy továbbra is megmarad a vállalat élén.


Type R nélkül nincs Honda

Sorra tűnnek el az egyes autók sportváltozatai. Az okot nem kell sokat keresni, egyre jobban szigorodnak a károsanyag-kibocsátási normák. Ezek mellett is lehetne gyártani sportos típusokat, azonban jóval többet kellene értük elkérni, ami már nem biztos, hogy tetszene a vásárlóknak. Így szép sorban az összes gyártó elkezdte kivezetni ezeket a típusokat. Egészen egyszerűen azért, mert nem adta ki a matek, nem érte meg gyártani őket. A Peugeot például néhány évvel korábban leállította a GTI-k gyártását, és a Renault is ugyanezt teszi az idén az RS-sel. De a Ford is leállítja mind a Fiesta, mind a Focus gyártását, és e modellek búcsújával az ST típusok jelentős része is eltűnik. Továbbá úgy látszik, hogy a Hyundai i30N sem kap utódot. A kínálat tehát egyre inkább szűkül a gyorsabb és agresszívebb ferde hátúak piacán. Szerencsére még mindig nincs minden veszve, a Volkswagen ugyanis az év végén bejelentette, hogy ragaszkodik a GTI modelljeihez, illetve a Honda is beszélt arról, hogy nem szeretné elengedni a Type R típusokat.

A brit Autocarnak adott interjújában Hideki Kakinuma, a Honda főmérnöke azt mondta, hogy a Honda nem létezhet a Type R típusok nélkül. Ezt követően hozzátette, hogy a japán autógyártó hisz abban, hogy a vezetési élmény továbbra is kulcsfontosságú része marad a mobilitásnak. Azonban azt is belátta, hogy a karbonsemlegesség és a szigorodó kibocsátási normák miatt egyre nehezebben lehet a Type R-ekhez hasonló sportmodellekben gondolkodni. Azonban a Honda úgy tekint ezekre a nehezítésekre, mint új kihívásokra, amelyeket meg kell oldani annak érdekében, hogy továbbra is tudják biztosítani az ügyfeleik számára a vezetés örömét. Ebből az elvből kiindulva a főmérnök azt mondta a brit magazinnak, hogy a vállalat továbbra is elkötelezett amellett, hogy további Type R-eket szállítson. Érdekes módon – vagy talán véletlenül – azt is megemlítette, hogy még lehet elég idő egy nagy teljesítményű belső égésű motorral szerelt autóra, bár nem fűz hozzá nagy reményeket. Ennek fényében minden bizonnyal elektromos meghajtásúak lesznek a jövő Type R Hondái.


Honda Type R-motor

 Forrás: Autocar



Hideki Kakinuma szerint a karbonsemlegesség továbbra is elérhető egy belső égésű motorral szerelt autóval. Ezzel a kijelentésével alighanem a szintetikus üzemanyagokra gondolt, bár hozzá kell tenni, hogy az évtized második felében várható Euro 7-es előírások miatt a hagyományos hajtású autók jövője nem lesz túl biztató, még az enyhítések és a szintetikus üzemanyagok ellensúlyában sem. A hagyományos autóknál pedig még nehezebb helyzetben lesznek a sportosabb típusok.

A főmérnök az interjúban konkrétan kitért arra is, hogy a Type R jelölés nem feltétlenül utal egy tisztán benzines autóra, a jelvényt a jövőben megkaphatja egy hibrid vagy akár egy elektromos típus is. Nem a hajtás a lényeg, hanem az, hogy az autó szórakoztató legyen, a tulajdonosa számára élmény legyen vele a közlekedés. 

Érdemes visszagondolni arra is, hogy 2022 elején a Honda Motor Europe műszaki tanácsadója, Ko Yamamoto nem zárta ki a Civic Type R konnektorról tölthető hibrid változatát, amely a nemrégiben bemutatott alapmodellből indulhatna ki. Nyilván kérdéses, hogy a felmerülő többletsúlyt hogyan oldanák meg olyan formában, hogy az ne befolyásolja a vezetési élményt, hiszen egy hibrid akkumulátor és az elektromotor nem olyan könnyű szerkezet.

A Rivian pickupja a legbiztonságosabb

Amikor az autós biztonság kérdéséről beszélünk, akkor sokaknak a Volvo jut eszébe, nem is alaptalanul, hiszen a világ egyik legbiztonságosabb márkájának tartják. Azonban vannak más gyártók is, amelyek képesek időről időre bebizonyítani azt, hogy ők is tudnak kimondottan biztonságos autót gyártani. Ilyen a Rivian is, egy új gyártó, az első modelljének első példányai csak most fognak legurulni a gyártósorról.
Az amerikai Insurance Institute for Highway Safety elvégezte a Rivian R1T töréstesztjét, és a legmagasabb díjat adta az elektromos pickupnak. Továbbá a Rivian megkapta a Top Safety Pick+ díjat is, amit elérni önmagában is egy komoly feladat.
Az új modelleknek szigorú paramétereknek kell megfelelniük ahhoz, hogy elnyerjék az imént említett csúcsminősítést, ami messze túlmutat az utasok egyszerű védelmén. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy egy teljesen új márkáról van szó, akkor kimondottan nagy dicséretet érdemel a Rivian R1T. Továbbá borítékolható, hogy a gyártó első SUV-je, az R1S is ugyanezeket az eredményeket fogja hozni, ugyanis felépítésében alig van különbség a pickup és az SUV között. 


Rivian R1T

 Forrás: Rivian



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató