2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A rendezvényen az alapító tagok egy része, illetve az igazgatótanács tagjai mellett jelen voltak más civil szervezetek képviselői, sok szimpatizáns, a liga jelenlegi és volt munkatársai, a Gazeta de Mureş volt főszerkesztője.

Fotó: Vajda György


Huszonkét marosvásárhelyi értelmiségi 1989 december végén a volt bábszínházban – amely azokban az időkben a disszidensek „temetője” volt, hiszen ott találtak egymásra azok, akiket „kinéztek” a kulturális intézményekből – elhatározta, hogy megalapítja a Pro Európa Ligát. Céljuk az európai értékek támogatása, a románok és magyarok közötti bizalom visszaállítása volt – hangzott el szombaton a zsúfolásig telt Deus Providebit Házban.

A rendezvényen az alapító tagok egy része, illetve az igazgatótanács tagjai mellett jelen voltak más civil szervezetek képviselői, sok szimpatizáns, a liga jelenlegi és volt munkatársai, a Gazeta de Mureş volt főszerkesztője. Felidézték a liga életének legfontosabb mozzanatait, a nagyobb projekteket és legfontosabb programokat, majd rövidfilmet vetítettek le.

 

A Pro Európa Ligának a 21. századra kell berendezkednie

A Népújság kérdésére, hogy 25 év után mit mutat a PEL mérlege, Smaranda Enache, a liga társelnöke kijelentette: – Amikor az évfordulóra készültünk, akkor azt gondoltam, hogy a mérleg nem is olyan megnyugtató. De amikor végignéztük azt, amit a Pro Európa Liga teljesített az elmúlt 25 év alatt, minden álszerénység nélkül azt kell mondanom, hogy tiszteletre méltó ez a fantasztikus tevékenység. Tiszteletre méltó az a 22 marosvásárhelyi értelmiségi, aki elindította 1989 decemberében ezt a folyamatot, tiszteletre méltó a több mint 70 kolléga, aki az évek során megvalósította a liga terveit, programjait. Amikor összeszámoltuk, hogy hány fiatal tanulhatott és formálódhatott a különböző programok keretében, kiderült, hogy ez a szám meghaladja a 2500-at. Megtaláljuk ma őket a romániai politikában, az újságírók között, a külügyi szolgálatban, és nagyon sok olyan helyen, ahol bizonyítanak, és a mi értékeinket képviselik.

De ugyanakkor be kell vallani, hogy az idő múlásával újra kell gondolni a dolgokat. Lehet, hogy mi is belefáradtunk ebbe a hosszú tevékenységbe, de mégis azt kell mondanom, hogy egy új kihívás előtt állunk: ha 25 évvel ezelőtt nehéz volt nekünk meggyőzni a politikumot, hogy leüljenek egy asztal köré és párbeszédet folytassanak például a román–magyar megbékélésről, ma úgy látom, hogy maga a mindennapi ember, a civil szféra is szkeptikussá vált, és ez a párbeszéd valahogy zárójelbe került. Mindenki végzi a dolgát, de nagyon kevés olyan szervezet van, amely a jövőbe tekint, és a jövő kihívásaira próbál válaszokat találni. Mi ebben a helyzetben vagyunk most. A Pro Európa Ligának a 21. századra kell berendezkednie. Nyilván, még számunkra is titok, hogy hány embert tudunk megszólítani, magunk köré gyűjteni, de fontos dolgokat kell megbeszélni, és fontos dolgokért kell kiállni a jövőben is. Azért, hogy az euroszkepticizmus ne terjedjen el, hogy az európai összefogás ne menjen tönkre, hogy a háború ne legyen elfogadott.

– Úgy tűnt az elmúlt 25 év alatt, hogy sokszor szélmalomharcot folytatott a Pro Európa Liga, nagyon sok támadás is érte, és az utóbbi időben mintha kevésbé lenne jelen a közéletben…

– El kell ismernem, létezett szélmalomharc is, de emellett létezett szerintem az is, hogy a Pro Európa Liga más fontos szervezetekkel együtt azért elvetett Románia, Erdély és a térség földjébe olyan magokat, olyan kis reményeket, amelyek majd az évek során be fognak teljesedni. Igaz, mi is azt hittük, hogy a forradalom után az első két évben megváltozik a világ, és akkor is nagy meglepetés és nagy kiábrándulás volt a körünkben, mikor láttuk, hogy nagyon lassan halad a társadalom. És valóban, volt olyan periódus a liga közeli történetében is, amikor kevesebb programunk volt, kevesebbet szerepeltünk, egyrészt azért, mert az ország tagja lett az Európai Uniónak, másrészt azért, mert sokkal több szervezet van, sokkal fiatalabbak, mint mi. De most visszatekintve az az érzésem, hogy a szervezeteknek ez a nagy sokasága még mindig nem folytatja azt a polgári diskurzust, azt az emberjogi kiállást, amelyet mi a ligában az évek során képviseltünk. Úgyhogy, bár talán ideje volna a Pro Európa Ligát olyan szervezetként felfogni, amely most az alkonya felé tart, azt hiszem, hogy ez a 25 éves találkozónk azért is történik, hogy egy új kezdetet adjon és biztosítson.

– Melyek ennek az új kezdetnek a prioritásai?

– A prioritásunk tovább folytatni a küzdelmet az európai értékekért a jelenlegi európai helyzetben, akkor, amikor nagyon sokan és sok országban szkeptikusak azzal kapcsolatosan, hogy az Európai Unió és az európai szolidaritás megmaradhat, és sokan nacionalista érdekek felé orientálódnak.

 

A kezdeti lelkesedés valahogy szétfoszlott

– Mit jelentett a 25 év a liga életében? – kérdeztük Csíky Boldizsár társelnököt.

– Inkább az foglalkoztat, hogy a politikai műveltség és a politikai érdeklődés egyfajta descrescendóban áll, hogy zenei kifejezést használjak, és a liga is beszűkítette a tevékenységét. Az a kezdeti lelkesedés, ami jellemző volt az első évekre ’90 után, valahogy szétfoszlott. Latens formában ott van még az emberek tudatában, de valahogy a tevékeny jellege ennek egy kicsit lehervadt. Ez az, ami nagyon foglalkoztat. Kerestem a magyarázatát ennek, és ha egyszer erre megtaláljuk a választ, akkor valószínű, hogy fel tudunk támasztani olyan dolgokat, amikre nagy szükség volna.

 

A Pro Európa Liga egyelőre nem teszi le a fegyvert

Suhăreanu Mircea, a PEL titkára szerint az, hogy 25 év után még létezik a Pro Európa Liga, nagyon jó. De szükség lenne fiatalokra. – Egy új generációnak kellene tovább vinnie a liga üzenetét. 2007 után az volt az érzésünk, hogy a liga szerepe megszűnt: beléptünk az Európai Unióba, azonban Romániának még mindig nagyon sok a tennivalója, amíg valóban beilleszkedik, és nekünk is van még tennivalónk ilyen tekintetben Románia gazdasági és szellemi felemelkedése érdekében. Így aztán a Pro Európa Liga egyelőre nem teszi le a fegyvert, és tovább folytatja a tevékenységét – nyilatkozta a Népújságnak a PEL titkára.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató